Olyan rég forgatott filmet, hogy szinte már el is feledkeztünk a Zongoraleckével egykor még Oscar-díjat is bezsebelő Jane Campionról. Pedig csak erőt gyűjtött. Ahhoz, hogy egy újabb remekléssel lepjen meg minket. A kutya karmai közt ugyanis szinte hibátlan remekmű. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bontógolyó képével indul, ám Steven Spielberg filmje éppenséggel újra felépíti számunkra a West Side Storyt és az ötvenes évek New Yorkját. Van, hogy a kritikus is csak hüppög a meghatottságtól, a megrendüléstől és a gyönyörűségtől. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Kate semmi olyat nem mutat, amit ne láttunk volna már korábban, de amit egy sokadik John Wick-klóntól várni lehet, azt magabiztosan szállítja. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Woody Allen negyvenkilencedik nagyjátékfilmje, a Rifkin fesztiválja könnyen emészthető, önironikus darab, az elmúlt évtized termését tekintve pedig talán az egyik legviccesebb. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Sokat kellett rá várni, de elkészült az első magyar karácsonyi film is. Tiszeker Dániel a Wellhellót és a bulikat tűzoltókra és karácsonyi vásárra cserélte, a humor pedig szerencsére továbbra is a helyén van. VIGH MARTIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A füstölgő ikertornyok valószerűtlen látványa sokunk emlékezetébe bevésődött; fel tudjuk idézni, hol és hogyan ért bennünket a hír, s elég néhány képkockát látnunk annak a szeptemberi napnak a történéseiből ahhoz, hogy újra eluralkodjon rajtunk a döbbenet. TÓTH IVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ridley Scott a legújabb mozijában, A Gucci-házban a divattörténet legbizarabb királydrámáját és családtörténetét dolgozta fel. Szupermodellek, klasszikus divatkollekciók, árulás, bérgyilkosság, trónfosztás és börtön. Minden adott egy emlékezetes mozihoz, mégsem jövünk rá, mit akart vele a rendező. Tovább a cikkhez
