Sacha Baron Cohen a kétezres évek Amerikájának kíméletlen szatíráját alkotta meg a Borattal, de 2020-ról, úgy tűnik, már nem volt igazán releváns mondandója. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A kérdés megint ugyanaz: szükséges volt-e Alfred Hitchcock korai klasszikusát újra megfilmesíteni? A válasz nem egyértelmű, ám Ben Wheatley mégiscsak többet tesz annál, hogy leporol egy örökzöldet. Tovább a cikkhez
Zaklatási botrányok helyett az azoknak megágyazó mérgező munkakörnyezetet veszi célba a végre hozzánk is eljutó amerikai függetlenfilm, amit sokan tévesen csak Weinstein-filmként emlegetnek. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Netflix egyik legújabb minisorozatában Anya Taylor-Joy végleg tanúbizonyságot tesz tehetségéről. A vezércsel azonban nemcsak ezért érdemes a figyelmünkre, hanem mert úgy mutatja be a tehetséget és annak árnyoldalait, ahogy nem sokan tették korábban. VIGH MARTIN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Újra elveszett alakok téblábolnak Roy Andersson sivár tereiben, hogy értelmetlen létezésünk kisszerűségével szembesítsenek. Aprólékos vizslatásra váró atmoszférikus képcsemegék egy svéd reklámfilmestől. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Agnieszka Holland életrajzi drámája hamisítatlan huszadik századi kelet-európai történetet mesél el, mellyel nem titkoltan országa aktuális közhangulatára kíván reflektálni. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az HBO GO-n debütáló Egy adag boldogság Votela Toteva, a tragikusan fiatalon elhunyt bolgár újságírónő memoárját dolgozza fel. A téma aktuálisabb nem is lehetne, épp ezért kár, hogy a kétségtelenül meglévő erős pillanatok ellenére Yana Titova alkotása nem tud túlmutatni zsánerének közhelyein. Tovább a cikkhez
Igazi presztízsfilm: az amerikai történelem feldolgozása, sztárok tömkelege, emelkedett hangulat, erkölcsi prédikációk és humor, nagy ív – az isten is az Oscar-gálára teremtette. És könnyen lehet, hogy a férfi mellékszereplők kategóriájában az esélyesek között is lesz. Tovább a cikkhez
Hailee Steinfeld brillírozik Emily Dickinson szerepében, a sorozat showrunnere, Alena Smith pedig remekül találta meg a módját annak, hogyan lehet egy alapvetően klasszikus történetet a mai befogadó számára is megjegyezhetően és élvezetesen elmesélni. VIGH MARTIN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
„Abban rejlik az erőd, hogy nemet tudsz mondani” – vallja az elnyomás iráni költője, Mohammad Rasoulof, aki Arany Medve-díjas filmjében a gonosz banalitásáról az ellenállás derűs melankóliájára csúsztatja át a hangsúlyokat. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Oláh Juditnak a 2014-ben kirobbant Sipos-ügyről készített filmje sokkal inkább lett saját traumafeldolgozásának eszköze, mint egy erős, okfeltáró dokumentumfilm. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Tűnj el alkotói újabb gondolatébresztő horrorfilmmel jelentkeznek. Ezúttal kevesebb egyéniséggel és gyakorlatilag nem létező félelemfaktorral: a Black Box szerethető matinéhorror az egész családnak. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Fél évszázad leforgása alatt nagyot változott a világ, de akkorát azért mégsem, hogy a meleglét sajátos és embervoltunk egyetemes nyűgjeire ne ismerhessünk rá Mart Crowley most másodszor is megfilmesített, fanyarul érzelmes drámájában. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A családnév ismert, maga a személy azonban korántsem. A Netflix legújabb filmjében a fókusz ugyanis Sherlock Holmes húgán, Enolán van. Szerencsére Harry Bradbeer rendező ügyesen bánt az arányokkal, így a végeredmény egy kifejezetten szórakoztató kosztümös kaland. VIGH MARTIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Összeegyeztethető az anyaság a karrierrel? Sokat tárgyalt téma, amelyre ritkán látott válaszokat adhat, ha űrhajós az ember lánya. Az Ígérem, hogy visszatérek szép film az anyák szeparációs szorongásáról. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
