A színház egyik legfontosabb belpolitikai kérdése mostanság kétségkívül az, hogy miként lehetne ennek a jelenkori mediális viszonyok közt archaikusnak számító közegnek megnyerni a fiatal közönséget. Tovább a cikkhez
Ebben az alcíme szerint Szerelmi idillként aposztrofált móriczi történetben kevés van, ami idillikus, a szerelem beteljesedéséhez vezető út pedig végképp nem az. Vehetjük ezt iróniának is a realista széppróza írófejedelmétől? Tovább a cikkhez
Megszoktuk, hogy a Színművészeti „fizikai színházas” hallgatói Horváth Csaba keze alatt kiemelkedő teljesítményekre képesek. Most azonban a nyakukba szakadt minden, nyilvánosság, rendezés, koreográfia, szerepek, ami már egy merőben új felállás. Tovább a cikkhez
A párizsi Centre Pompidou mindig is a fontos, kortárs művészeti jelenségeket gyorsan és jó szemmel kiválogató intézmény hírében állt. Tovább a cikkhez
Két óriási fegyver van a kortárs előadó-művészet kezében, melyet ha jól forgat, a legszínpadképtelenebb szövegeket is képes működésbe hozni: az irónia és az (ön)reflexió. Tovább a cikkhez
A megboldogult nyolcvanas évek egyetemi színpados nemzetközi pantomimtalálkozóin haladóbb szellemű előadásokat lehetett látni, mint a Pokoli bál. E megidézett korszak kulturális „terméke” – más vonatkozásban – Boris Eifman is, a Tavaszi Fesztivál idei „sztárvendége”. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem csak annak a sokezer táncosnak és más szakmabelinek az érdeklődésére tarthat számot ez a kötet, akik valaha részt vettek a fesztiválokon, hanem mindazoknak, akiket érdekel ennek a korszaknak a kultúrtörténete. PÉTER PETRA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Michael Clark sokaknak ismerőse, pedig nem is tudnak róla. A Trafóban most vendégszereplő, vezetője nevét viselő együttes egy bő évtizeddel korábbra nyúlt vissza azoknál az éveknél, amelyekből Clarkra a széles hazai közönség is emlékezhet. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Amit akkor megvalósítottam, az ma már a múlt, amivel szembe kell néznem, amin túl kell lépnem. Valaki áll a helyemen, ahol egykor én álltam, és nem lehet eldönteni, hogy ez most hallucináció vagy önmagunkra rákérdezés.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
A kortárs táncban néha csak nüanszokon múlik, hogy egy darabot üres, l’art pour l’art-szerű attrakciónak, vagy tartalmas, gondolatébresztő műnek érzékelünk. Az Ultima Vez hírnevét megalapozó, 1987-es Amire a test nem emlékezik esetében előbbi felé billen a mérleg nyelve. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A belga koreográfus, rendező, táncos, filmes, fotós Wim Vandekeybus fáradhatatlan, eltökélt és szuggesztív. Vibráló és magával ragadó karakter, aki letagadhatná, hogy tavaly volt 50 éves, pályája elmúlt 25 évében több mint 28 produkciót jegyez, filmeket, rövidfilmeket, előadásokat. Tovább a cikkhez
Mikor a táncos teste meg a hangszeré játékba kezd, mikor a kettő hangolja s elhangolja a másikat, mikor a megszerzett harmóniák őrületté zilálódnak, akkor: Nyúzzatok meg!, Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara táncos-zenés létképe az emberi kapcsolatokról a Trafóban, újra. Tovább a cikkhez
"A magány egy alkotó ember számára teljesen normális állapot, sőt elengedhetetlen. Számomra nagyon fontos az egyedüllét, hogy benne meghatározzam magam, a munkám." HALÁSZ TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Ardai Petra és a Tünet Együttes találkozása bő egy év leforgása alatt újabb szeretnivaló, jó levegőjű, keresetlen könnyedsége mellett is húsba vágó kérdésekkel szembesítő előadást eredményezett. Moszkva tér, végállomás, leszállás. Kérjük, hagyják el a szerelvényt. KRÁLL CSABA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Viharos cáfolattal szembesülhettem a minap, a tőlünk az elemző érzékelés szintjén ismét kozmikus távolságba került Bécsben. Az izraeli Ohad Naharintól, napjaink egyik legnagyobb koreográfusától alkotói válság-gyanús ismétléseket láthattunk mi itthon, pár év alatt háromszor is. Tovább a cikkhez
