Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„AZ EGYENSÚLYBAN ÉS AZ ÖNURALOMBAN HISZEK”

Beszélgetés Csákvári Krisztiánnal
2024. jún. 3.
csákvári krisztián revizor online
A legígéretesebb pályakezdő színészek elismerésére alapított Soós Imre-díjjal nemrég kitüntetett Csákvári Krisztián írta és rendezi a felnőtté válás dilemmáit körüljáró Kontraszt című produkciót, amit június 22-én mutatnak be a 6SZÍN Teátrumban. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.

Revizor: Chérubint játszottad a szolnoki Figaro házasságában, melynek egyik májusi előadása után Hegedűs D. Géza, a MASZK elnöke adta át a Soós Imre-díjat. Hogy fogadtad és melyik szerepednek tulajdonítod az elismerést?

Csákvári Krisztián: Nem is tudtam, hogy jelölt a színház a díjra, így meglepődtem. Fogalmam sincs, hogy volt-e olyan szerep, ami kiemelkedhetett, de az elmúlt két évben elég széles skálát futhattunk be Szolnokon. Az a típus vagyok, aki egy dicséretet is nehezen tud hova tenni. Meglepett, amikor Hegedűs D. Géza az átadáskor azt mondta: enyém a szó. Azt sikerült csak kinyögnöm, hogy igyekszem méltó lenni rá.

R: Hegedűs D. Géza is tanított az egyetemen?

CsK: Először az ő osztályába jelentkeztem, de már az első rostán mondta, hogy köszöni szépen. Harmadik nekifutásra vett fel Máté Gábor és Székely Kriszta. Persze vele is találkoztam az egyetemen, a vizsgáinkra mindig beült, de bennünket nem tanított.

R: Hogy élted meg a turbulenssé vált egyetemi éveket?

CsK: Finoman szólva is színes volt az egyetemi időszakunk. Először a Covid csapta szét a képzésünket, utána jött az egyetemfoglalás. Akkor mi épp Szombathelyen csináltuk A Pál utcai fiúkat. Így mindennap elénekeltük: „Álljunk bele ha kell, / Bármi jöjjön is el / Legyen szabad a Grund.” Miközben otthon, a többiek tényleg beleálltak. Furcsa helyzet volt, de engem annyira nem viselt meg. Hideg fejjel tudom szemlélni a történéseket. Ez egy bonyolult helyzet akár pro, akár kontra, akár politikai, ideológiai vagy esztétikai, ízlésbeli fronton. Ha forradalmi indulat uralkodik el az emberen, ritkán tudja a legjobb választ megtalálni. Próbáltam pártatlan objektivitást erőltetni magamra. A művészetben a történetmesélés érdekel, és nem szeretem, ha beleszól a politika. Amikor még alakult az embrió, amiből a FreeSZFE lett, nekünk Máté Gábor azt mondta, nem azért vagyunk itt, hogy aktivisták vagy forradalmárok legyünk – nem emlékszem már, pontosan melyik szót használta –, hanem azért, hogy színészek. Sok mindenben egyetértettem vele, sok mindenben nem – ebben speciel abszolút.

R: Azt állítod, hidegfejű vagy, miközben Székely Kriszta szolnoki Sirályában Trepljovodnak épp a forrófejűség volt az egyik erőssége.

CsK: Bármiről is beszélgetnénk, minden témánál eljutnánk oda, hogy én az egyensúlyban és az önuralomban hiszek. A színpad vagy a forgatás az egy teljesen más közeg, ott szó sincs arról, hogy csak a hideg fej számít. Az egyik legnagyobb hibám, hogy hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat. Addig tartom a távolságot hidegen és racionálisan, hogy már lassan csinálni kéne. Mérlegelés előz meg nálam mindent, amire azt mondhatjuk, hogy szenvedélyes vagy energikus. Sokat gondolkodom előtte azon, hogy minek lenne helye egy helyzetben, milyen energiával lenne célszerű közelíteni egy szerephez – viszont, amikor sikerült mindent a helyére tenni, igyekszem elengedni az agyalást és a pillanatra bízni magam.

R: A 6SZÍN Teátrumban sikerrel játsszátok a Presser könyvéből írt Egyedül nem megy című szcenírozott koncert-előadást. Mi a viszonyod a zenéhez?

CsK: Nagyon szeretek énekelni és mozogni, a zene mindig fontos szerepet töltött be az életemben. Színházban és filmen is abszolút főszereplő tud lenni számomra a zene, ha jól van megcsinálva. A 6SZÍN-ben az Egyedül nem megyre egy szuper csapat állt össze, ezért különösen szeretem. Igaz volt ez A Pál utcai fiúkra is. Ugyanakkor a komolyabb, összetettebb dolgokról szóló művészszínház jobban passzol a gondolkodós karakteremhez. Szeretem, hogy ebben is egyensúly lett: csinálok ilyet is, olyat is.

csákvári krisztián 6szín revizor online

A Kontraszt című előadás olvasópróbája. A fotó forrása: 6SZÍN Teátrum

R: A 6SZÍN-ben készültök a Kontraszt június 22-i bemutatójára, ebben a produkcióban új szerepkörben, szerzőként és rendezőként debütálsz. Hogy kerültél a másik oldalra?

CsK: Még az egyetemen kezdődött az egész azzal, hogy a jeleneteinket eleinte magunknak kellett írni, rendezni és játszani is. Már ott kezdtem ráérezni, hogy nem csak kedvem, talán affinitásom is van ehhez. A legsikeresebb két olyan jelenet volt, amit teljesen nulláról raktam össze. Aztán az RTL+ sorozata, A Nagy Fehér Főnök forgatásán összehozott a sors Tasnádi Istvánnal, akinek elmondtam, hogy írogatok. Abszolút nyitott volt, hogy beszélgessünk, és elkezdtem egy sorozattervet fejleszteni az ő szárnyai alatt. Ebből végül nem lett semmi, viszont meséltem róla Földvári Péternek, amikor megkérdezte, hogy színpadra is írok-e. Mondtam, hogy írnék szívesen, de még nem jött szembe a lehetőség. Akkor még nem tudtam, hogy épp a lehetőséggel beszélgetek. Elmondtam Péternek néhány ötletet, irányt, hogy mi az, amiről szívesen írnék. Ezek közül választottunk egyet, ami akkor még viszonylag tág témakör volt a függőségek letételéről. Egy éven át írogattam, próbálkoztam különböző történetszálakat összerakni. Időközben kialakult az is, hogy ez ne egy tradicionális, „itt van a szöveg, olvasópróba, rakjuk össze, mutassuk be” dolog legyen. Mikor az egyetem előtt Földessy Margit stúdiójába jártam, már akkor is szinte minden az improvizációról szólt, és színpadi szerepekben, filmezésnél is szeretem ezt a fajta szabadságot. Ebből kiindulva alakult úgy a próbafolyamat, hogy vittem egy történetvázlatot, és a többiekkel együtt elkezdünk improvizálni – így született meg a darab. Kalandos vállalás lett ez így, rengeteget alakult a sztori ahhoz képest, mint amiből kiindultam. Csak nemrég jutottam el oda, hogy most már le tudtam kerekíteni a történetet.

R: Mennyi benne az autofikció?

CsK: Az alapötlet a saját élmény, viszont ami történik majd az előadásban, annak már az én életemhez kevés köze van. Velem is az történt, ami elég sokakkal a mi generációnkban: a felnőtté válásom elcsúszott. Régebben ez sokkal korábban történt meg, most pedig azt mondják, hogy a harminc az új húsz. Csak közben az ember mégiscsak felnőtt életet kell, hogy éljen. Nálam ez komoly probléma volt, zavart, hogy disszonánsan működöm. Foglalkoztatott, hogy a gyermeki, felelőtlenebb működésből hogyan lehet átlépni egy érettebb fázisba. Húsz és huszonöt között elkezdett feltűnni, hogy életkor szerint előrébb kéne már lenni fejben. Nem volt se egyensúly, se önuralom. Kínkeserves megtalálni, hogy hogyan álljon ehhez a világhoz az ember, és kicsoda akar lenni benne. Ilyenkor döntéseket, áldozatokat kell hozni magánéleti, szakmai vagy bármilyen fronton. Millió kérdést vet fel, hogy mennyire az a dolgunk, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást, vagy inkább elfogadjuk, amit a tulajdonságaink vagy a sors hoznak. Ezekből a nehézségekből, dilemmákból állt össze mindaz, ami a Kontraszt magját jelentette. Sokan tudják, milyen érzés az, amikor szeretnénk jó ember, jó társ vagy barát lenni, de közben dolgoznak bennünk olyan szokások, vágyak, amik teljesen ellentétes irányba terelnek. Ezt az ellentmondást hogyan lehet feloldani, mihez lehet vele kezdeni – akit ez a kérdéskör érdekel, azt nagy szeretettel várjuk az előadásunkra.

R: Mennyi humor lesz benne?

CsK: Nem törekszem a humorra olyan értelemben, ahogy, mondjuk, egy vígjátékíró tenné. A próbákon is megmutatkozott, és az eddigi színpadi tapasztalataimból is tudom: a humor igazából kikerülhetetlenné válik. Ahogy improvizáltak a színészek, teret hagytunk neki. A célom egy komolyan vett történet elmesélése – organikusan elkerülhetetlen, hogy beleköltözzön a humor.

R: Hogy alakult ki a szereplőgárda?

CsK: A Jóisten rakta össze. Én hoztam volt osztálytársamat, Bíró Pannit, illetve Cseke Csengét, akikkel Szolnokon együtt játszunk. A 6SZÍN ajánlotta Bodoky Márkot, Kerekes Józsefet és Takács Gézát. Kenéz Ágoston az utolsó pillanatban jött. Az utóbbi négyessel sosem dolgoztam ezelőtt, de bíztam a jó sorsban, és nem hagyott cserben. Felülmúlták a várakozásaimat az improvizációs próbafolyamat alatt.

R: Milyen színészből rendezővé avanzsálni?

CsK: Minimális tapasztalatom már volt, mert az egyetemen is magunknak rendeztük a kis jeleneteinket, Szolnokon pedig tantermi előadást rendeztem a Beszterce ostromából. Arra törekedtem a 6SZÍN-es próbafolyamatnál is, hogy olyan közvetlen hangulat legyen, amiben mindenki kényelmesen, felszabadultan tud mozogni. Kicsit zen megközelítésben csak annyira nyúltam hozzá, amennyire szükséges volt. Eddig improvizáltunk, és én csak bábáskodni próbáltam, hogy minél több értékes pillanat születhessen. Hogy miként lesz ezekből előadás, arról vannak határozott elképzeléseim, de sosem tanultam, hogyan kéne rendezni. Addig beszélgetek a kollégákkal, amíg valami olyasmi alakul ki, amit nézőként én is szívesen látnék a színpadon.

csákvári krisztián liliomfi szolnok revizor online

Csákvári Krisztián a Liliomfi című előadásban. A fotó forrása: Szigligeti Színház

R: Milyen Szolnokon színésznek lenni?

CsK: Ez egy szép és jól működő kapcsolatnak indult, és máig az. A jövő évadban is Szolnokon játszom, és hosszabb távra is tervezek. Akár a rendezői oldalra is átülnék, ha majd lesz erre mód. Amit már tudok: a következő szezonban az új Vízkereszt-produkcióban Orsino szerepét játszom. Arra törekszem, hogy három lábon álljak: a színészeten túl a rendezés és az írás is fontos számomra.

R: Eddigi szerepeid közül melyiket érezted a legmeghatározóbbnak?

CsK: A Sirály különleges élmény volt nekünk is, és az előadás is méltán lett sikeres, mert összeálltak a csillagok. A Liliomfi egész másfajta színházi megközelítésben készült, nekem teljesen idegen volt, és sokáig nehezen küzdöttem meg a formanyelvvel. Nemrég szakadtunk ki a néhány négyzetméteres, kis fekete termekből, ehhez képest fehérre mázolt arccal, hatalmas gesztusokkal kellett az erkély utolsó sorának beszélnem egy olyan művészi hozzáállásban, amit addig egyáltalán nem ismertem. Ez nem mindig volt kellemes, és fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. De végső soron ez a produkció kinyitott engem, bátorságot adott, és azóta is sokat profitálok belőle. Keresztes Attila végtelenül türelmesen segített, hogy megtaláljam a helyem az általa felépített színpadi világban. Meghatározó szerepem volt, ami kiszélesítette a színészetről alkotott perspektívámat.

R: Henry Cavillal fogtál kezet a Vaják forgatásán?

CsK: Nem, vele nem is találkoztunk. Mi csak Freya Allannel forgattunk, aki az aktuális blockbuster, A majmok bolygója legújabb verziójának főszereplője. Imádom a filmkészítést. Egész kiskoromtól kezdve filmeken nőttem fel. Előbb tudtam a videómagnón beállítani a felvételt, mint a cipőmet bekötni. Állandóan pörögtek nálam a filmek, és ez a ma is gyakran így van. Mondják, hogy végül is ugyanaz a színész dolga filmezéskor, mint a színpadon, csak kicsiben vagy nagyban kell játszani. Szerintem ennél ez sokkal összetettebb. Igazából olyan, mint egy asztalt csinálni vagy egy háztetőt. Mindkettő arról szól, hogy fát kell fűrészelni, csiszolni, csavarozni, szögelni, de mégis teljesen más munka, másfajta energiákat, gondolkodást kíván.

R: Ki az a filmszínész, akire idolként, példaképként tekintesz?

CsK: Anthony Hopkins volt kicsi korom óta. Hozzá csatlakozott Joaquin Phoenix, akit szintén imádok. Az utóbbi időben fedeztem fel magamnak egy japán színészt, Hiroyuki Sanadát, A sógun-sorozat egyik főszereplőjét. Majd a Kontrasztban is látszik, hogy érdeklődöm a japán kultúra iránt.

R: Honnan ered ez?

CsK: Fogalmam sincs. Iskolásként én is szerettem animéket nézni, de ez még nem volt akkora őrület. Valahogy az évek folyamán rám rakódott a japán mentalitás. Az a fegyelmezett, precíz, békés, kötelességtudó szamurájos hozzáállás mindig is gyógyszerként működött nálam. Késős és lusta voltam, nehezen vettem rá magam, hogy elkezdjek dolgozni, hajlamos voltam halogatni dolgokat. Minden, amit ez a sokkal fegyelmezettebb világ képviselt, inspiráló volt számomra. Rámutatott, hogy ezen a téren lenne még hova előrelépnem. Egy szamuráj vagy egy nindzsa képe ezt egész vonzóvá is tudta tenni. Aztán valahogy mindez gyökeret vert bennem, és azóta már a japán konyhaművészetre és sok minden másra is rácsúsztam. A főzés is mániám lett.

R: Mi a kedvenc japán kajád?

CsK: A rámen! Az egy csodálatos dolog! Az benne a jó, hogy ezerféleképpen el lehet készíteni. Nagyon sok időt töltöttem el vele a Covid alatt, amikor más dolgom sem volt. Utánanéztem, hogyan készül. Szereztem tésztagépet otthonra, autentikus recepteket, különleges szójaszószt. Szépen eljátszadoztam vele.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek