Csáki Judit

„KÁR LENNE BESZÁNTANI…”
Török András, a Nemzeti Kulturális Alap volt elnöke

Fényesen, reménykeltően indult 1994-ben. Független kultúrafinanszírozó szervezet volt, majd fokozatosan maga alá, aztán magába gyűrte a minisztérium, a hatalom. 2019-ben közel 11 milliárd forint állt a rendelkezésére, melynek nagyobb részét a miniszter, illetve a minisztérium által meghatározott projektek használták föl. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

ACHTUNG, ACHTUNG!
Brecht: Kurázsi és gyerekei / Narratíva

„Na, most kell nagyon vigyázni”, ez jutott eszembe, amikor még el sem kezdődött a Kurázsi és gyerekei című előadás a Radnóti Tesla Laborban. A Narratíva nevű új független csapat első premierjére olyan közönség gyűlt össze, mintha az egész városban elmaradt volna minden előadás. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

„A NÉGEREK IS EMBEREK?”
Két előadás az 53. BITEF-en

A politikai korrektség baromi bonyolult ügylet. Nemcsak gyakorolni, megérteni is nehéz, ezért választják oly sokan – kormányok, például a miénk is; emberek, pártok, csoportok -, hogy szimpla szitokszónak használva nem vesznek tudomást róla. Ez pedig a belgrádi BITEF-ről, az ott látott előadásokról jutott eszembe. CSÁKI JUDIT BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez