Magyar Festészet Napja / REÖK, Szeged
2008.10.29.

Jó a kortárs magyar festészet – derül ki Szegeden (is) – a honi piktúra ünnepén, de hát éppen ennek felismertetése a cél; ezért irányítják az érdeklődést a műfajra 2002 októbere óta a szervezők. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, hogy létezik ma jó táblaképfestészet Magyarországon, úgy látszik, elengedhetetlenül szükséges volt kitalálni „a festészet napját”. Ugyanis ilyenkor végre félre lehet tenni azokat a kényszerűen hurcolt skrupulusokat, melyek illemtani okokból felgyűlnek a kiállításrendezőkben. Mert a „történelmileg” bejáratott tárlatok és az úgynevezett seregszemlék azért mutatnak gyakran riasztó (úgymint önismétlő és ezért unalmas, illetve mindenkit felvonultató és ezért széttartó) keresztmetszetet, mert a kötelező etikett miatt csak az ízig-vérig dilettáns műveket utasíthatják el (azokat sem mindig), így sorra készülnek a monstre, „vegyesfelvágott” bemutatók. Üdítő változatosságot hozhatnak viszont az októberi vernisszázsok, amikor végre provinciális kötelezettségek nélkül lehet válogatni. Még indok sem kell nagyon, mivel az intézmények szuverén joga eldönteni, kikkel kívánják megülni a festészet ünnepét.

László Dániel: Patakban
László Dániel: Patakban
Nem állítom, hogy a REÖK-palotabeli, mintegy félszáz alkotót felvonultató kiállításon nincsenek halványabb művek, de számuk feledhetően csekély. Az összkép mindenképpen telivér piktúrát mutat, s még csak elfogultsággal (vagyis a rendező ízlésönkényével) sem vádolható a kiállítás, mivel a dekázós-mérlegelős geometrikus irányzatoktól a lírai sejtelmeken át a festékcsapkodó gigavásznakig tart a művek sokfélesége.

Nem monoton tehát az összkép, de nem is fröccsen úgy szét a végeredmény, mint például a Táblaképfestészeti Biennálékon, s ennek csupán egyetlen magyarázata lehet: a tudatos rendezőelv. Ami ráadásul nem is külső, műtörténészi oldalról, hanem belső paktum alapján jött létre, lévén két festő a tárlat kurátora. (Valahol érthető, hogy maguk akarják intézni az ügyeiket, elvégre A Magyar Festészet Napjának ötlete is „alulról jövő” kezdeményezésként született – ami jelen esetben kizárólag a hivatalmentességet jelenti, semmi mást, elvégre az ötletgazda, Bráda Tibor név a szakmában – és tevődött október 18-ra, a festők védőszentjének, Szent Lukácsnak a névnapjára.)

Atlasz Gábor: Újjászületés
Atlasz Gábor: Újjászületés
A két szervező saját korosztályából válogatta a meghívottakat: Serényi H. Zsigmond a középnemzedék mezőnyéből, a fiatalabb Kucsora Márta pedig a (majdnem) harmincasok közül keresett meghívandókat. Az utóbbi kör jóvoltából lett úrrá a tárlaton a frissesség íze, ami érdekes módon az érettebbek kifinomultabban problémalátó, életműépítésben jobban benne járó képiségét is megfényesítette.

Bár Serényi a konstruktivizmushoz áll legközelebb, szerencsére elfogultság nélkül portyázott a különböző irányzatok között, csupán a minőségre, nem pedig a gondolkodásmódok különbözőségére figyelve. Többek között Aknay János újabb, Szentendre-manifesztációs korszakának egyik letisztult darabja, Atlasz Gábor megint új formanyelvet – perfektül – alkalmazó műve, Jovián György keményt és lírait összeegyeztető festménye, Magyar Gábor életfilozófiát sugalló képe képviselik a jelentékeny derékhadat.  Jól megférnek mellettük (vagyis a szomszédos termekben) az „ide nekem az oroszlánt is” lendületű, kicsattanó energiáktól duzzadó új honfoglalók művei: Kucsora Márta, Knyihár Amarilla, Korodi Luca, László Dániel nagyméretű tájképei. Harsog a festék a kezük alatt, ők nem beosonni, de berobbanni akarnak a mai magyar festészet fellegvárába, az eltökélt szándék kellően hangsúlyos(an nagy) méretben manifesztálódik, s céljukat el is érik: kikerülhetetlenül jelen vannak.

Részlet a kiállításból
Részlet a kiállításból
E válogatás alapján úgy tűnik, hogy a közeljövő hazai festészetét még egy ideig a vehemens festőiség (is) erőteljesen színezni fogja, s ez megint csak azt mutatja, hogy a műfaj hullámvölgyei meglehet szükséges, de múlékony periódusok, ahonnan egy-egy tehetséges újabb nemzedék rendre kirántja az olykor saját temetését is előrevetíteni képes, de valójában elpusztíthatatlan műfajt.
A kiállítás megtekinthető 2008. november 2-ig. 
Szerző: Ibos Éva
Kiállítás:  VII. Magyar Festészet Napja kiállítás,  Kurátor:  Bráda Tibor,  Kiállító művészek:  Aknay János, Aranyi Sándor, Atlasz Gábor, Bauer István, Boross Tamás, Bukta Norbert, Csáji Attila, Darázs József, Dréher János, ifj. Durkó Zsolt, Eszik Alajos, Földi Péter, Fehér László, Gáll Ádám, Halla Tibor, Hajdú László, Haász István, Halmi-Horváth István, Herman Levente, Horváth Krisztián, Horváth Roland, Henn László A., Huszár Imre, Jovián György, Kántor Ágnes, Kalmárné Horóczi Mária, Kecskés András, Kiss Zoltán, Kocsis Imre, Ifj. Koffán Károly, Kucsora Márta, Kovács P. Balázs, Krajcsovics Éva, Knyihár Amarilla, Kéri Imre, Korodi Luca, Kovács Lehel, Kovács-Gombos Gábor, László Dániel, Makó Judit, Magyar Gábor, M. Novák András, Matzon Ákos, Nagy Gábor, Nagy-Sándor Zoltán, Németh Géza, Pataki Ferenc, Sejben Lajos, Serényi H. Zsigmond, Simonffy Márta, Sinkó János, Somogyi Márton, Szabó Tamás, Szakács Imre, Szemadám György, Szotyori László, Tenk László, Váli Dezső, Várady Róbert,  Támogatott:  A Magyar Festészet Napja Alapítvány
Megítélt támogatás: 6 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Magyar Festészet Napja 2008 megrendezésére (2008)