A MÁV Szimfonikus Zenekar online koncertje
2021.02.22.

Február 18-án a Müpában online bérleti hangversenyt adott a MÁV Szimfonikus Zenekar Takács-Nagy Gábor vezényletével, Makszim Vengerov közreműködésével. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A tőle megszokott rövid, de lényegre tapintó bevezető szövegében Takács-Nagy Gábor már előre figyelmeztetett, hogy a hangversenyen felhangzó művekben – egy-két futó árnytól eltekintve – nem találkozunk majd szomorú, fájdalmas, netán tragikus hangokkal. A művészet persze attól művészet, hogy minden jelentős műben – mint a hologram bármelyik szeletkéjében a teljes ábrázolt tárgy – valamilyen módon benne foglaltatik az Egész. Hogy ez valóban így van, azt meggyőzően illusztrálta hangversenyük.

Takács-Nagy Gábor
Takács-Nagy Gábor
A program Mozart K 385-ös „Haffner”-szimfóniájából, Beethoven 1. szimfóniájából és Mendelssohn érett kori, e-moll hegedűversenyéből (op. 64) állt, s mindezeknek a műveknek valóban meghatározó eleme az életöröm és a játékosság. Hogy azonban ez a körülmény ne eredményezzen egyhangúságot vagy unalmat, ahhoz olyan nagyszerű, a rutinból való zenélést hírből sem ismerő előadókra van szükség, mint ennek az estének a szereplői.

Takács-Nagy keze alatt már a Mozart-szimfónia első hangjai hallatlanul izgalmasan, a puha és finom hangzás ellenére gesztusoktól és feszültségektől telítve szólaltak meg, és attól kezdve az egész est folyamán alapvető élményt jelentett a részletek iránt érzett felelősség, a gondos és intenzív kifejezés állandó jelenléte. A robbanékony akcentusok, a pontozások előrevivő ereje, a fel-feljajduló fafúvó-sóhajok, a nonlegato és staccato játszott skálamenetek felvillanyozó hatása csupán egy-két példa arra, miből is áll össze az a hajtóerő egy ilyen Takács-Nagy vezényelte előadásban, amely azután a teljes tételeket, műveket is eggyé formázza, összetartja. Hiszen például a szimfónia Andante tételében hosszan tiktakkoló staccato hangismétlések előadásmódjáról is tanulmányokat lehetne írni: arról, hogy a látszólagos monotónia ellenére hogyan válik ez a repetíció az egész zenei folyamat fűszerévé, hajtóerejévé.

Beethoven 1. szimfóniájához Takács-Nagy Gábor, igen helyesen, nem „megkésett Haydn-szimfóniaként”, de nem is a későbbi „nagy” Beethoven-szimfóniákat megelőző puszta ígéretként közelített, hanem – mint Bocskai István – „a dolgot ő magát nézte”. Így vált előadásukban mérhetetlenül izgalmassá ez a jól ismert „ifjúkori” erőpróba (no persze Schubert ennyi idősen már kései időszakát élte). A titokzatosan kúszó-indázó lassú bevezetés után féktelen robbanékonysággal tört elő a gyors főtéma; az Andante cantabile finom-rajzos kezdete különös műgonddal – vagy inkább szeretettel – szólalt meg, életteliek voltak a fúvósok nonlegatói és a basszus-pontozás fölött megszólaló dacos gesztusok, és Takács-Nagynak az időt rugalmas gumiszalagként kezelő, érzékeny agogikái-megváratásai is varázslatosan hatottak. A Scherzóban vad energiák feszültek egymásnak, a huncut és szinte szikrázó zárótétel pedig afféle rajt-cél győzelem volt. Fontos megjegyezni továbbá, hogy a MÁV Szimfonikusok együttese ebben a kis létszámú, szinte kamarazenekari felállásban is, amikor a nagyzenekarhoz képet sokkal nagyobb felelősség jut egy-egy játékosra, ragyogóan teljesített.

Takács-Nagy Gábor és Makszim Vengerov (Steirer Máté fotói, forrás: MÁV Szimfonikus Zenekar)
Takács-Nagy Gábor és Makszim Vengerov (Steirer Máté fotói, forrás: MÁV Szimfonikus Zenekar)
Majd következett a különös izgalommal várt zárószám, amelyben egy nagyon nagy művész, Makszim Vengerov csatlakozott a zenekarhoz. Az ő játéka valóban különleges ünneppé vált: nemhogy csalódást nem hozott, hanem éppen ellenkezőleg, úgy érezhettük, hogy évei múltával, a közelmúltban egy hosszabb kényszerszünet után önmagát újra felépítve magasabbra jutott, mint valaha; hogy játéka a tökéletesség és a kinyilatkoztatás jegyeit viseli magán. Már első megszólalásai is az olvadékony hegedűhang és a kitárulkozó dallamosság csodáját jelentették. Játékának ihletettsége, a mendelssohni szellemmel való magas fokú azonosulása úgyszólván a felhők fölötti magasságba emelte a zenét. A lassú tételben Vengerovra mint a szenvedélyességéről, intenzív hegedűhangjáról és éneklő játékáról ismert orosz hegedűiskola neveltjére ismerhettünk rá; arról is megbizonyosodhattunk azonban, hogy egyéni megkülönböztető vonása a hang minden intenzitása mellett is makulátlan tisztasága és gömbölyűsége – és fordítva, a leglágyabb pianóban is megőrzött, átható intenzitása. A tündéri zárótétel azután a jutalomjáték jutalomjátékának, az életöröm és játékosság kiteljesedésének bizonyult. Hogy az online hangversenyeknek is vannak előnyeik, az ezúttal abban nyilvánult meg, hogy sikerült totálképben elkapni Vengerovnak a karmesterre vetett örömteli, sőt huncut pillantását. Kívánhattunk volna ennél is többet?
Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2021. február 18.