Csókolj meg Katám! (Kiss me Kate!) / Esztergomi Várszínház – Stúdió Varga
2008.08.06.

Nincs unalmasabb szappanopera a színházi kulisszák mögötti hétköznapoknál! Ha eddig kétségeink lettek volna, Varga Éva és társulata végleg meggyőzött erről Esztergomban. KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.

Az alcím nagyjából mindent elmond a Broadwayn is (sokáig és hangos sikerrel) játszott musical-történetről: „Avagy a baltimore-i Ford Színház előadja Shakespeare Makrancos hölgyét”. Költői marad a kérdés, hogy 2008-ban mi indokolja, hogy újra elővegyék ezt az oly sokszor látott klisét, melynek ráadásul a mélyebb értelmezés, formai, irodalmi elemzés nélkül (márpedig ilyesmikről most szó sincs) ugyancsak kétes értékű Shakespeare-darab a kétszeres tárgya.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Kétszeres, mert benne nem csak a színészek esti premierre készülődéséről van szó, de szerfelett együgyű magánéletükről is: a Katát játszó primadonna, Lilli Vanessi (Varga Éva) és Petruchiót alakító színidirektor, Fred Graham (Kiss Zoltán) kapcsolata kísértetiesen hasonlít a darabbeli makrancos hölgyére újdonsült urával. A férfi természetesen mindkét történetben megzabolázza a hárpiát, aki az előadás legvégén a színpad közepére penderül, hogy elénekelje a „Minden asszony oly’ szimpla” kezdetű, igen szabatos nótát. Az ezt követő vastapsot pedig magyarázzuk azzal a felfokozott állapottal, amit a közönség érezhetett, miután kétszer is ellenállt a lezúduló esőnek, kétszer is végignézte, hogy a zenekar fejvesztve a pincébe menekíti hangszereit, és kitartott a nézőtéren.

Az első órában még próbáltam elhessegetni azt az illetlen kérdést, vajon miért is osztotta magára a 46 éves Varga Éva a produkció főszerepét a társulat vezetése és a darab megrendezése mellett (hét évvel azután, hogy Debrecenben már játszott főszerepet ugyanebben a darabban) – látszólag próbál spongyát borítani a szembeötlő tényre, és semmit nem játszik másként, mint ahogy azt egy huszonéves tenné.

A helyzet rosszabb annál, mint hogy átlagosan játszanak egy, a legnagyobb jóindulattal is csak átlagosnak nevezhető darabot. Itt kőkemény ripizésről van szó, majd’ három órán keresztül, szinte minden egyes szereplő részéről. Hogy a színház-a-színházban Shakespeare-t karikírozva, eltúlozva játsszák, az - víg-musicalről lévén szó – elfogadható, de hogy egyetlen őszintének tűnő szó nem hangzik el, az mindenképpen kínos. Üdítő kivétel az eleinte egy hamis rulett-adósság behajtására érkező gengszter-páros, akiket az „alperes” igazgató átállít az előadás közepén távozni készülő primadonna felügyeletére: Tóth Zoltán és Lengyel Gábor összetettebb, valóban komikus eszközöket használ, karakterüket átgondolták és kidolgozták, még némi jellemfejlődésen is átmennek. Az „erőszaki”-szerep, ha örömmel játsszák, mindig hálás feladat – legutóbb Tompa Gábor III. Richárdjában bizonyította ezt két kolléga.

Jelenet az előadásból. (Forrás: Esztergomi Várszínház)
Jelenet az előadásból. (Forrás: Esztergomi Várszínház)
Ahogy hálás műfaj a musical is – még ha (mint most) az alakítások rosszak is, ott a zene, a dalszövegek vagy a jó szövegkönyv. Az esztergomi Csókolj meg, Katám! esetében azonban ezek sem jók – még G. Dénes György dalszövegfordításai sem: legalább a dalok felének első hallásra semmi köze sincs a színdarabhoz, a fájdalmas rímek dominálnak inkább. A leghosszabb szám, a második felvonás ouverture-jének (az egyik mellékszereplő dala jazzről, igazi nőkről és bulizásról) szövege gyakorlatilag értelmezhetetlen. Egyébként is ez a versfordítás mélypontja: jellemző sorpár a nótából, hogy „Lehet a lába ó vagy iksz / Nem számít, ha a kápé fix”, de igen kínos a „Gyerünk, mutassuk meg, hogy kell bulizni!”-kiszólás is. (Pláne úgy, hogy sem a színlap, sem az előadás nem mutatja koreográfus jelenlétét, a „táncok” kimerülnek a fel-alá járkálásban és integetésben.)

A könnyfakasztó sorok befogadását nem könnyíti meg sem a zene, sem az ének. Előbbinek ugyan előnye, hogy terjedelmes zenekar játssza élőben – ám nincs benne semmi erő, s a hangsúly sem helyeződik egyetlen percre sem a zenészekre: ha nem látnánk őket, hihetnénk, hogy a muzsika magnóról szól. A kétdimenziós színészi játék mellé ugyanilyen egysíkú zene- és énekhangok társulnak: aki a Várszínházban találkozik először a Kiss Me, Kate!-tel, alighanem értetlenül áll az eredeti produkció öt Tony-díja előtt. A társulat pedig nem csak megdöbbentően kis hangterjedelmet befogva énekel, de néha – legtöbbször Varga Éva – hamisan is.

A Csókolj meg, Katám! esztergomi előadása alighanem egyedülálló a maga nemében: noha musical, nincs benne egyetlen megragadó hangfoszlány sem, amúgy sem túl izgalmas történetét unalmasan játsszák, s mintegy három órájából nagyjából negyvenöt másodperc sikerül humorosra.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Szerzők:  Cole Porter, Sam és Bella Spewack,  Cím:  Csókolj meg, Katám!,  Fordította:  Ungvári Tamás, G. Dénes György,  rendezte:  Varga Éva,  Szereplők:  Varga Éva, Kiss Zoltán, Juhász Réka, Balog János, Katona Zoltán, Grassach Zoltán, Gulyásik Anita, Kovács Dorottya, Tóth Zoltán, Lengyel Gábor, Tóth Anita, Kelenhegyi Olga,  Támogatás:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján