Thealter 2008 – Szabad Színházak XVIII. Nemzetközi Találkozója, Szeged
2008.07.30.

Táncos mítoszátdolgozás, törzsfejlődést imitáló tréning, keleti bölcsességekkel tűzdelt performance: a Thealter első napjának könnyen feledhető színházi kínálata. GERE ZSOLT ÍRÁSA.

Ooorfeusz
Ooorfeusz

A cím és az agyonjátszott téma ellenére sem sokat bízott a magyar származású, Svájcban élő József Trefeli Ooorfeusza a közönség fantáziájára. Akinek a székeken elhelyezett, Euridiké tragikus halálát tudató fekete keretes gyászjelentés se segített eligazodni, hogy pontosan minek is az adaptációját fogja látni, azt az első jelenet rögtön mélypontot jelentő, többször megismételt, magányos szerelmi vallomása („I love you…I love you”) terelgette immár a két név ismeretében a görög mitológia felé. Tánc és történetmondás hasonlóan banális eszközökkel megoldott, erőszakolt összekapcsolása szervetlenné, néhány kidolgozott, hatásos jelenet és az amatőr szemlélet keverékévé tette a darabot. Az Euridikét megszemélyesítő, női arcot ábrázoló rajz elnyújtott színpadi használata, az alvilágot jelképező fényeffektek, a lezárásban az elsötétülő nézőteret betöltő szélzúgás és vízcsobogás olyan direkt, a tánc és a mozgás szerepét csökkentő, tehermentesítő megoldások, melyeknek ebben a formában nem lett volna szabad helyet kapniuk. Trefeli koreográfiáját görcsössé, magyarázkodóvá tette a „kötelező” téma, a „fesztivál felhívására” készített metamorfózis, s a mítosz erős, túlságosan is gazdag értelmezői hagyományából keveset tudott saját területére átvinni.

Keserű Imre
Keserű Imre

Csak szaporítani tudom a programfüzet kérdőjeleit („Performance? Tréning? Vanmensó? Ki játszik? Ki nézi? Ki vesz részt? Inter-aktív? Inter-diszciplináris?”) Keserű Imre produkciójának (A Törzs) műfajával - és a Thealteren belüli helyével kapcsolatban.

Egy elnagyolt fejlődéstörténeti séma, az egyéntől a közösségig, a Törzs kialakulásáig vezető út Keserű-féle állomásait játszhatta-élhette végig a közönség a „Játékmester” irányításával. A természeti erőket az ének mágikus ereje („Süss fel nap!”), agresszív hajlamainkat a mellettünk ülő arcába üvöltött anyázó káromkodás (más Törzseknek ajánlanám Esterházy Péter A taxis és a kurva anyám c. írását) fordíthatja jó irányba, a férfi szexualitás lényegét pedig a „Hímek vagyunk, nőstényt akarunk!” extázisközeli skandálása tudatosíthatja bennünk. Nem soroltam fel minden részletet, s a férfivágyra adott válasz, a „női prüntyögés” diszciplinájának eldöntését is másra hagyom.

Mert nyilván nem is ez a vicces és naiv ideológia, hanem az önfeledt Játék adta volna a produkció lényegét. S az összbenyomáshoz tartozik, hogy Keserű valóban felszabadult, oldott légkört tud teremteni, jelenlétének ereje pedig a közönség egészére hat. Feltételezhető ugyanakkor, hogy ő maga sem bízott egészen drámapedagógiai módszereinek zökkenőmentes átemelésében, hiszen az előadás legaktívabb résztvevői a közönség közé vegyülő, szintén fesztiválszereplő tanítványai, a szentesi HMG diákjai voltak – a nyilvánvaló (be)gyakorlottság, a „húzóerő” miatt viszont erős a bizonytalanság, hogy vajon mennyire hatékony ebben a formájában A Törzs egy valóban spontán szerveződésű és heterogén életkorú közönség részvételével.

Televíziós show-megoldásokra emlékeztetett, ahogyan az egyes tréning-modulokat narratívába fűzte a „Játékmester”: a csak vele kommunikáló, őt médiummá tevő Allah/Buddha/Jézus/Krisna-hang olykor „beleszólt” a Törzsfejlődésbe – ekkor, a beszélgetés idejére, előkerült a mikrofon is –, s léptette át az aktuálisan játsz(at)ott eseményt a következőbe. Számomra leginkább ez az instabil és kényszerű pont volt az, ami nyilvánvalóvá tette Keserű Imre szereplésével kapcsolatban az összetettebb, kidolgozottabb átjárás igényét egy más kontextusban működtetett drámapedagógiai módszer és a színpadi tér között.

Csend-ért. Fotók: Thealter
Csend-ért. Fotók: Thealter

A legjobban rendezett és végigjátszott darabot is agyoncsapja, széttördeli a néző előtt, ha a technikai háttér minimálisan sem funkcionál: a Csend-ért (Kobez-Centre Memoire de Corps–Nyári Mozi, francia-szerb) előadása közben a színpadon elhelyezett és a szereplők által kezelt projektor legalább fél tucatszor önállósította magát, s a kezelőfelület hidegkék fénye és a készülék márkalogója borította el a hátteret. (Arról nem is beszélve, hogy valakinek ki kellett lépnie előbb-utóbb a jelenetből megoldani a hibát.) A gyakran teátrális és alig módosított, számos előadásból ismert színpadi fogással dolgozó (élőkép hosszú percekig a nézők felé tartott ólomtükörrel, történetmesélés a nézők közé vegyülve, reflektorral megvilágított testek stb.) darab filozófiai kommentárként funkcionáló, magnóról bejátszott, derűtlen hanganyaga (szöveg „Der Daphnisz és szöveggyűjteménye”) is vegyes benyomásokat keltett. Élvezhető, nem harsány prózaversrészletek keveredtek „az örök leendő az egyetlen teendő”-szerű, vagy a „nem kell megölni az összes káposztahernyót, ha látni akarod táncolni a fehér pillangókat”-féle didaktikus tételmondatokkal. A darab egészének kiinduló, s csak remélni merem, hogy ironikus szándékkal elmesélt története sem nevezhető túl eredetinek: egy alkoholista éjjeliőr tűnődése és kísérlete, hogy hogyan lehet a Csendet rögzíteni, szalagra venni. „Halála után a magnószalagon nem találtak semmit”, ami – gondolom – maga lenne a Csend.

Kapcsolódó cikkünk:
Nyári fesztiválok 2008
Gere Zsolt: A nagykorúság szabadsága
Ibos Éva: (Ne) menjünk az utcára!
Ibos Éva: Szabad a báb

V.ö. Szoboszlai Annamária: Thealter Metamorphosis - Nyitány

Szerző: Gere Zsolt
Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján
Megítélt támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Döbrei Dénes és a Compagnie József Trefeli új előadásainak bemutatására a 18. Thealter fesztiválon (2008)
Címkék: Keserű Imre, Thealter