Thealter 2008 – Szabad Színházak XVIII. Találkozója, Szeged
2008.07.31.

A Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójának egyik legrokonszenvesebb hagyománya a bábművészet bevonása a fesztivál programjába, ami – a meghirdetett metamorfózis ellenére - az idén sem változott. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Voltak már bábszínház-orientáltabb évek is a szemle tizenhét éves történetében: idén soványabbra húzódott a szekció, csupán két külföldi társulat képviselte a műfajt. A produkciók szembetűnően elütöttek egymástól formailag, eleve különböző játéktérre készültek, eltérő bábtechnikát alkalmaztak, a témaválasztásuk is széttartó. Mégis van közöttük rokon vonás: gyermekded szellemi minőségük. Ez a kanadai páros esetében megbocsáthatóbb, mert ők vékonyszálú, de nyáresti szabadtéri hangulathoz illő szelíd történetükkel legalább elbájolták odaadó nézőiket.

Bizarrium:Aquarium
Bizarrium:Aquarium

A Les Sages Fous kétszemélyes kanadai együttes Bizzarium: Aquarium című előadása kifejezetten felcsigázó antréval indul: az egyik sötét mellékutcából tűnik fel és közeledik sejtelmesen megvilágított, fából épített-tákolt hajójuk. A jelenség emlékeztet a (japán rajzfilmből ismert) vándorló csodapalotára, s az építmény majdnem annyi mindent is tud: hamarosan szétnyílnak oldalai, kitárulnak kajütablakai, és a tenger mélyének ismerős és különleges lényei úsznak elő belőle.

Bizarrium:Aquarium
Bizarrium:Aquarium

Ám előtte még a „hullámok sodrását” nagy nehezen legyőzve, a bárka lehorgonyoz a kiszélesedő téren, a két „hajós” – Jacob Brindamour és South Miller - oxigénpalackkal a „mélybe” merül, s ezzel kezdetét veszi a történet. Ami arról szól, hogy első ismerősük, a kagyló elhullajtott gyöngyét kell megtalálniuk és visszajuttatniuk jogos tulajdonosának. Búvárútjuk során különféle tengeri lényekkel találkoznak – és ha kell, küzdenek -: csikóhallal, tengeri tündér-kobolddal, hatalmas polippal. Ezek nagyméretű, furfangosan összeállított bábok, melyeket a két művész pálcákkal kelt életre igen érzékletes, lágy mozgásra késztetve őket. Tenger alatti kaland imitálódik hát előadásukban, amit ugyanúgy zárnak, mint kezdenek: a végén tovahajóznak az éjszaka sötétjébe.

Amolyan „csendes-ülős” előadás ez, a felnőttet gyermeki rácsodálkozásra késztető, s bár szinte semmi sem történik azon kívül, hogy a valóban míves-szellemes óriásbábok körberingják a szereplőket s nézőket egyaránt, a közönség derűs áhítata végigkíséri az előadást. A siker nyilvánvalóan a szerencsés kevercsnek köszönhető: az illuzórikus látványvilággal ötvözött kímélő alig-történetnek. Ám igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk az előadás erényeit, a két művész kifinomult mozgató technikáját és a festői megjelenésű bábok míves kivitelezését (látvány, bábok, rendezés: South Miller).

Ne csókolj meg, épp edzek
Ne csókolj meg, épp edzek

A spanyol együttes – amelyet szintén egy páros, Alle Valle és Francois Confitur alkot – produkciójáról úgy tűnhet első pillantásra, hogy problematikusabb mondanivalót tár a nagyérdemű elé, de hamar kiderül, hogy a nemi identitás kérdéséről meglehetősen együgyű summázatot fogunk kapni. Pedig a műsorfüzetben olvasottak még felcsigázták az érdeklődést, eszerint ugyanis a színésznőből lett bábos Alle Valle elsajátította a bunraku bábozás és bábkészítés művészetét. A fából faragott, nem kevés érzékenységgel kezelt, mintegy nyolcvan centiméteres figura valóban megidézi a bunraku távoli szellemét, ám túl sok európai engedményt tesznek mozgatása közben, s így gyakran lesz szegényebb az illúzió.

„Anya! Apa! Hazaértem!” – ezekkel a kiáltásokkal érkezik (ekkor még) hősnőnk a nézőtér mélyéről az alacsony színpadra, a felsőtestét és lábait mozgató két bábművész kíséretében. Akikről ekkor még hajlamosak is vagyunk megfeledkezni, de ez nem tart soká, mert olyan feltűnő jelenléttel - mimikával, és egyéb gesztusokkal - teszik magukat „láthatóvá”, hogy az később már kifejezetten zavaró.

A „lány” tehát – egyébként monodrámát látunk - hazatér az üres lakásba, amit a színpadon két szék jelez. Illetve a bútorok többet sejtetnek lakásnál, magát a mondanivalót, mert az egyik széken női – körömcipő és smink készlet -, a másikon férfi – nyakkendő és borotva – attribútumok hevernek.

Ne csókolj meg, épp edzek. Fotók: Thealter
Ne csókolj meg, épp edzek. Fotók: Thealter

Hinnék, hogy az identitás megváltozásában óriási szerepe van annak, ha egy kislány elhasal az anyja öt számmal nagyobb körömcipőjében? Pedig alkotóink szerint ennek döntő következményei lehetnek, szerintük innen már akár egyenes út is vezethet a férfivá váláshoz. És ez nem vicc. Tanúi vagyunk még egy önskalpolásnak, amikor is szereplőnk nőiségét odahagyva megválik göndör fürtjeitől, s némi nemi szerepjáték után zárlatként a kopasz androgün hosszas tükörbenézésének.

A Ne csókolj meg, épp edzek című darabka nyilvánvalóan személyes érintettségből született, s az 1954-ben elhunyt művész, Claude Cahun naplója ihlette. A műsorfüzetben olvasható idézet szerint ő „úgy tiltakozott a társadalmi nemi szerepek és elvárások dogmái ellen, hogy folyamatosan változtatta saját nemi identitását”. Ez életformaként valószínűleg érdekesebben működött, mint dramatikus alapanyagként.

Kapcsolódó cikkünk:
Nyári fesztiválok 2008
Gere Zsolt: A nagykorúság szabadsága
Ibos Éva: (Ne) menjünk az utcára!
Gere Zsolt: Hármas-ugrás

Szerző: Ibos Éva
Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján
Címkék: Thealter