Volt Fesztivál, Sopron, 1. nap
2008.07.10.

Azt hiszem, megértettem a Volt Fesztivál lényegét. Itt, a fertőrákosi panzió kertjében a meglett korú vendéglátók és szomszédaik éppen azon tanakodnak, hogy ki is az a Manu Chao. VÉGSŐ ZOLTÁN ÍRÁSA.

Hozzájuk is elérkezik egy világsztár, nem beszélve arról, hogy a fesztivál rendre az idegenforgalmi szezon legerősebb hetét hozza el Sopron környékére.

Volt-közönség
Volt-közönség
Ennél többről azonban nincsen szó, a fesztivál néhány szóban elintézhető volna: olyan nagy királyok nem jöttek, a külföldi fellépők már mind jártak Magyarországon, nagyobb részük már idén is legalább kétszer volt. Ez természetesen nem volna probléma, ha Magyarországon pezsgő, napról-napra erős koncertfelhozatallal kápráztatnának el bennünket a szervezők; no, de erről szó sincsen. Nem nehéz megállapítani, a Voltnak nincsen arculata, a fellépőket találomra hányták a programsorba, illetve valamennyire befolyásoló tényező, hogy a nemzetközi fellépők közül éppen ki jár a környéken. Arculat nélkül, és az esetlegesség mint fontos szervezési szempont mellett a minőségi szelekció soha nem valósulhat meg, így nekem sem jutott más, mint legelészni a közepesen és teljesen érdektelen programok között.

Krétakör Színész Tánczenekar
Krétakör Színész Tánczenekar
Nem mondom, hívogató tényező is akad, hiszen a Lővérekbe vezető út mentén található kemping környezete gyönyörű, csak kár, hogy a fesztiválnak ettől még nem lesz karaktere. Ennek megfelelően rögtön bele is szaladtam a Budapest Bár című produkcióba, amely a dalos kedvű, egykor alternatív, valamint dzsessz közeli előadókat énekelteti meg Karády Katalin stílusában. Ez sem a quimbys Kiss Tibinek, sem pedig Szalóki Áginak nem áll túl jól, pláne akkor nem, ha a cimbalom valamiféle furcsa torz hangon szólal meg az egyébként figyelemreméltó zenészteljesítményt nyújtó muzsikusok mellett.

Zuboly
Zuboly
A sátorból a dunsztolódás elől távozva nem tudtam kikerülni a nagyszínpadon teljesítő Bikinit, D. Nagy Lajos hangja mindenhová eljutott. Nem meglepő, hogy a lejárt szavatosságú előadók vonzzák a legtöbb embert: az ő dalaikat nem kell megtanulni, ráadásul színpadi rutinjuk folytán mindenkinél sokkal érettebb teljesítményt tudnak nyújtani. A „Részegen ki visz majd haza kezdetű” strófa akár a fesztivál mottója is lehetne, mert a legnagyobb átéltséggel ezt bömbölték egyszerre a legtöbben, és nincs mit tagadni, az ordas nagy berúgás akár még élvezhetővé is teheti a túl nagy intellektuális élménnyel nem kecsegtető koncerteket.

Roy Paci és Aretuska
Roy Paci és Aretuska
Ezt egyébként vállalta Roy Paci és az Aretuska is. Talán a két évvel ezelőtti szigetes fellépésük sikere miatt kerülhettek most Sopronban a nagyszínpadra, csakhogy akkor a honfitársaik által keltett hangulat uralta a terepet, most pedig a „ha már ilyen pörgős zenét játszotok, mozgunk rá egy csöppet” érzése került előtérbe. A szicíliai banda trombitás vezetője virtuóznak is mondható, az énekes pedig hol skandálva, hol népi motívumból merítkezve gajdolta a reggaetől a skan keresztül a rapig terjedő sokféleséget magába foglaló zenét, a többi nyolc hangszeres pedig remek szólókkal színezett.

Tankcsapda
Tankcsapda
Ezt vártam volna Gál Csabától is, ha tudtam volna, hogy a Boogie zenekarnév jelöli őt aktuálisan. Így véletlenül bukkantam rá, és azért is, mert a színpadok harmadik fellépői után általánossá vált a csúszás az idegesítő hangpróbák miatt. Gál Csabát ugye a Megasztárból ismerte meg az ország, ezért örültem és gondoltam úgy a koncert első felében, hogy saját, nem pedig népszerű számokat hozott. A billentyűs hangszernél a nagyszerű Hammondos, Premecz Mátyás ült és külön csemege volt egy fiatal lányt látni baritonszaxofonon játszani az erős fúvósszekcióban (talán az egyetlen baritonos lány Magyarországon). A funkys, groove alapú zene üdítően hatott az Eddák, Pokolgépek és Tankcsapdák rengetegében, de csalódni kellett akkor, mikor Gál slágeres dalokra kezdett az asztalokon ugrálni: íme, a Megasztáros hozadék agyonnyomja a tehetséget. Közben néha belehallgattam a The Perfect Name-be, és csak harmadjára jöttem rá, hogy nem a Heaven Street Seven játszik, mikor a kellemes popot a soulosabb hangzás váltotta fel. Nem bántam, hogy a felületességnél nem kell többet pazarolnom ezekre a koncertekre, mert úgy este nyolcra ki is rajzolódott, hogy ez a fesztivál valami ilyesmire van kitalálva.

Irie Maffia. Radnóti András felvételei
Irie Maffia (Radnóti András felvételei)
A Krétakör Színész Tánczenekarból elég volt a beállást meghallgatni, mert szemközt már kezdett az Irie Maffia. Ötletes zenei alapokat nyom az egy csapatba tömörülő rengeteg zenész: fiatalok találkoztak és nagyjából megszülték azt, amire generációjuk ma maximum képes. Sena átütő hangja mellett nem lehet szó nélkül elmenni, MC Busa kőkemény, naturális szövegei pedig – talán az este folyamán utoljára – lerángatták a földre a mulatozó ifjúságot. Minden idők legidétlenebb magyar zenekara, a Zuboly, Ágoston Béla multiinstrumentalista agyából pattant ki, és nagyjából mindent magába olvaszt, ami a mai magyar zenei színtéren fellelhető. Ügyes beatbox keveredik a húzós szaxofonszólókkal, kollektív énekkel és vicces feldolgozásokhoz kreált szövegekkel (lásd Jean-Michel Jarre Oxygene c. opusának újraértelmezését). Shantel, a Csehországból Ausztriába származott Bucovina Club Orkestarjáról azt képzeli, hogy új stílust teremett, holott legfeljebb az euro-dance egyfajta értelmezéséről beszélhetünk a diszkóba oltott délvidéki retyerutyát meghallgatva.

Ezalatt az Ef Zámbó Happy Dead Band humorosan őszinte, majd a Mystery Gang komolyanvevősen professzionális rock a billyjének végét és elejét csíptem el át-át szaladgálós technikával. A napot a Kistehén Tánczenekarral zártam: a hétórányi jelenlét ekkor már megbocsáthatóvá tette számomra Kollár-Klemencz László hamis hangját és a mára már kevésbé kedélyesek ható dalok esetlenségét.

 

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Esemény:  Volt Fesztivál, Sopron, július 2-5.,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján
Címkék: Volt Fesztivál