William Shakespeare: Romeo & Juliet / Shakespeare's Globe Theater – IV. Gyulai Shakespeare Fesztivál
2008.07.09.

A londoni négyszáz éves színház mintájára újraépített Globe egyedülálló hangulata és turistacsalogató mivolta mellett igen megbízható színvonalú előadásokkal is büszkélkedhet, noha hírnevét persze nem az újító, korszakalkotó szemléletmódjának köszönheti. KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.

A Globe társulata a turnézásra készült – ilyenformán a londoni anyaszínház „elvárásait” valamelyest maga mögött hagyható – 2007-es előadásának sikerén felbuzdulva idén nyáron új rendezővel és szereposztással színpadra állította a Romeo és Júliát. Majd pedig bejelentkezett Gyulára, a Shakespeare Fesztiválra – örömteli a Globe hazai vendégeskedésének híre, igazán nem gyakori fellépők ők Magyarországon.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Gyulán ráadásul még az is kap kevéske újítást, aki már ismerte az angolok Romeóját: az eredetileg meghirdetett helyszín, a várkert helyett a nézőnek Kosztya Trepljov kudarcos rendezését eszébe juttató Tószínpad adott helyet a tragédiának. Elizabeth Freestone – vagy inkább az előző rendező, Edward DickRomeo és Júliájának tere egyszerű, de érdekfeszítő: a nádfallal körülvett színpad hátsó részén rozoga kisbusz parkol, amúgy woodstockosan. Talán utalás ez a turnézásra, a hamleti vándortársulatokra – ez rímelne is a legelső, egyszerűségében kiváló ötletre: az egyik színész (a később Mercutiót és a Herceget is játszó Nitzan Sharron) előlép a buszból, üdvözli a közönséget, s megkéri, némítsák el telefonjaikat. Majd távoztában visszafordul, mint aki elfelejtett valamit, s valóban: „Csak még egy dolog!”-felkiáltással belekezd a prológusba. Jó példája ez annak, hogyan fordítsuk le a négyszáz éves hagyományt mai nyelvre.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Ahogy az első jelenetre előbújnak a hétköznapi ruhába öltözött színészek, és felhangzanak a szülők intelmei, más értelmezése is adódik a kisbusznak: a rendező hangsúlyosan negligálja a figurák társadalmi hátterét, a nemesi környezetet. Ez a két ötlet jellemzi az előadás egészét: Freestone rendezése ötletgazdag, ideái szinte mind szimpatikusak, találóak – ám egyik sem ad hozzá semmi jelentőset az elmúlt néhány száz év alighanem több ezer Romeo és Júliájához. Pedig igény lenne rá. Igaz ez a színészek játékára, az ő értelmezéseikre vagy ötleteikre is – többnyire ismerősek. Általában jellemző a társulat tagjaira, hogy a Magyarországon megszokotthoz képest döbbenetes orgánummal rendelkeznek – a kis tér miatt ezt nem kellett igazán kihasználniuk, de biztos, hogy bármely két színész vígan elcsevegett volna egymással egy futballpálya két végén állva is. Mindehhez tökéletes intonációs készség is párosul, no meg – de ez „szériatartozék” – a  fület gyönyörködtető „Queen's English”. Már csak ezért is megéri legalább egyszer megtekinteni e válogatott társulatot.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Alan Morissey Romeója mindent nélkülöz, ami a hősiességhez kellene: öntelt, talán-szerelmes, nyafogó kamasz, amiként Dominique Bull Júliája is első szerelmét megélő lányka, akinek első útja Marsha Henry formátumos dadájának szoknyája mögül éppenséggel akarva-akaratlanul a kriptába vezet.

Capulet és neje Freestone szándéka szerint ráteszi kezét a rivális családfők rövidke szerepére is. Paris és Tybalt szerepét Perri Snowdon játssza, és két, homlokegyenest ellenkező karaktert ad a figuráknak: előbbi félénk és hülyécske – és ettől, főleg végjátékában, szánandó; utóbbi igazi kötekedő, velejéig romlott, azonnal kést rántó figura. Több a „rokonság” Conraad Westmaas két szerepe közt; ő hol Capuletet, hol Lőrincet játszik: Júlia „két apját”. Az egyik a biológia és a törvény szerint az, a másikat Júlia maga választotta, s ez a habókos füvesember meg is felel e szerepnek. Említést érdemel a színészek e téren jelentkező rutinja: úgy váltanak szerepet, testtartást, hangsúlyokat és csak legutolsósorban jelmezt, hogy akár fel sem tűnik, hogy ugyanaz az ember játssza a két szerepet.

A díszlet. Kiss Zoltán felvételei
A díszlet. Kiss Zoltán felvételei
A kiváló jelmezek némiképp rejtélyesek. Szép megoldás a szereplők csuklójára kötött kendő, amely a hovatartozást jelöli: piros a Capuleteknek, kék a Montague-knak, szürke a herceg embereinek – és az előbbi kettő a holt Romeóra és Júliára terítve az utolsó képben. Júlia mindvégig egyszerű, fehér ruhában van: hogy esküvőre, alváshoz, bálba vagy Romeója elcsábításához öltötte-e magára, nem számít. Ahogy halad a színpadi idő, egyre inkább korabeli, míves reneszánsz jelmezek fedik az addigi utcai viseletet, a végére pedig már mindenki kosztümben van. Azt jelenti ez vajon, hogy a történet eleje még „megáll” 2008-ban, a vége már nem? Vagy az eleje bárkivel megeshet, a vége már a nemesek világa? Mert az nyilvánvaló, hogy a kezdeti komédiázás egyre halványul, s hogy a fiatal szereplők egyre felnőttebbek, a dráma tónusa egyre sötétebb – de mi köze ennek a hétköznapi ruha és a teátrális jelmez viszonyához?

Ami ezt a mozzanatot illeti: marad a rejtély. Néma csönd, ugye.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Szerző:  William Shakespeare,  Cím:  Romeo és Júlia,  Előadja:  A londoni Shakespeare\'s Globe Theatre társulata,  Támogatás:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján