Nyár a lánchídon
2008.07.03.

A rendezvénysorozatot nyitó hétvége a színház jegyében telik. A két végpont, a pesti és budai hídfő között szlalomozva ténylegesen is befoghatjuk a végleteket a fárasztó blöff és az elegáns, színpadi profizmus között. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

Június 21-től augusztus 17-ig a Lánchíd ingyenes kulturális találkahellyé változik, ahol egymást váltják a színházi társulatok, bábosok, a jazz-, klasszikus- és folkzenészek, hogy az arra járókat lecövekeljék és elbűvöljék egy időre. A hídon nyújtózkodó kirakodóvásáron virágos nemezkalapok és kézműves ékszerek között matathatunk, a két hídfőnél, az átható pecsenyeszagban pedig konstatálhatjuk, hogy sokan szinte örökbérletet váltanak színpad előtti „saját” padjukra. A kirakodóvásárnak vannak kifejezetten kellemes állomásai, gyönyörűek a kerámia-arcú, kicsit dekadens marionettbábuk, meghökkentők és viccesek a szénaszobrocskák, és a könyvárusoknál is bukkanhatunk kincsekre.

A híd közepén a Técsői banda játszik, kicsit álmatagon, de még így is élvezetesen. Hogy kijussunk egy ostort pattogtató fiatalember nyugtalanító vonzáskörzetéből, bizalmatlan hátrálásba fogunk, amit ő önelégült, hangos nevetéssel nyugtáz, majd megcsapja saját magát: ezek szerint pontosan dekódoltuk a mozgáskoordinációs hiányosságokat. A hídon belefutunk Szabó Péter Háttér című kiállításába is, aki olyan, kis falvakban lakó családokat fotózott a kivilágított Lánchidat ábrázoló paraván előtt, akik többnyire nem jártak még Budapesten. A fotók kettesével vannak egymás mellé téve, az első mindig a „reprezentatív” kép, a második felvételen pedig látszik a szereplők valódi környezete, és az is, hogy a híd fotója csupán háttérként van betolva a figurák mögé. A sorozat szellemesen utal az ország Budapest-központúságára, egyszerre hangsúlyozva és kifordítva a jelenséget.

Június utolsó hétvégéje a színházé, és elöljáróban máris leszögezhető, hogy a lánchídi színházi sátorban való fellépés pontosan megmutatja az adott produkció túlélőfaktorát is, hiszen tipikusan vásári szituációról van szó, ahol semmi más nem működik, csak ha a szereplők már az első pillanatban nyakon csípik, megnevettetik a közönséget.

Utca SzAK Színház (Forrás: festivalcity.hu)
Utca SzAK Színház (Forrás: festivalcity.hu)
A Simon Balázs művészeti vezetésével működő Utca SzAK Színházról a szóróanyagból megtudjuk, hogy „A társulat vett tizenegy Stefano Perocco maszkot és ezzel megalapították közösségüket” – nyilván, ha korcsolyát vettek volna, most ők lennének a jéghoki válogatott. Mindenestre nem biztos, hogy a maszkvásárlás a megfelelő lépés egy kezdő társulat számára, legalábbis ottjártunkkor úgy tűnik, a színpadon céltalanul óbégató amatőr szereplők talán nem lennének ilyen bátrak, ha látszana az arcuk. A közönséggel való aktív kapcsolatteremtés az általunk látott percekben elmaradt, de ettől még megtörténhetett, mi sajna gyorsan menekülőre fogtuk.

Az A.K.T. Színház Lippai Krisztina által rendezett Madam Ka-ja viszont nagyszerű. Noelle Renaude (Csete Borbála által fordított) dalokba  fojtott abszurdjában egy középkorú, kétgyermekes, férjjel, beszélő papagájjal és „viszonylag jó idegekkel” bíró hisztérika osztja meg sorsfordító problémáit a publikummal. A Palóc Eszter által alakított elegáns, modoros, neurotikus és teljesen irracionális párizsi szépasszony, Madam Ka életének nárcisztikus univerzumában mindenki más csak bosszantó mellékszereplő. A hölgy folyamatosan őrültségeket fecseg, néha dalra fakad, közben csónakázik, fényképezkedik, vagy éppen anyósát nyaggatja. Hétköznapi téboly – muzikálisan. Bár meglehetősen szokatlan darabról van szó, melynek a humora is elég rafinált, a közönség mégis gyorsan ráhangolódik.

De ez még űberelhető, másnap, a Bárka Színház stúdiósainak Mágnás Miskája Spolarics Andrea rendezésében igazi közönségkedvenc, és nem azért, mert az összegyűlt, túlnyomórészt nyugdíjasokból álló közönség ismeri a Cintányéros cudar világot, hanem azért, mert ez az átgyúrt, kiforgatott, naprakésszé varázsolt punk-operett egyszerűen azonnal bedarálja a nézőt. Harsány, obszcén, ironikus, szemtelen, sőt: pimasz a végtelenségig. Kiss Réka Judit extrém és dekadens, vörös-fekete, csupa necc jelmezei, az olykor átfabrikált szöveg, a gátlástalanul harsány és csúfondáros szereplők – legfőképpen Császár Réka pukkancs Marcsája és Pásztor Tibor felajzott kiskakasra emlékeztető Miskája – élettel töltik meg a tetszhalottnak hitt darabot.

Jelenet a Világzene című előadásból (Szkárossy Zsuzsa felvétele)
Jelenet a Világzene című előadásból (Szkárossy Zsuzsa felvétele)
A Színház és Filmművészeti Egyetem III. évfolyamos zenés osztálya, a  Kerényi-osztály is bemutatkozik a Lánchídon egy (mondjuk talán így) viszonylag igényes revüvel. A szereplők mindegyikének jár egy dal, a többiek kartáncosként serénykednek körülötte, sematikus légbokszolásra, méla hajladozásra vagy erotikus csípőriszálásra kárhoztatva. A produkció működőképes, a szereplők tudnak énekelni – Trokán Anna például egészen kiválóan –, még azt is elhiszem, hogy hangi adottságaiknak és személyiségüknek megfelelő dalokat kapták mindannyian, és mégsem vagyok meggyőzve. A világot körüljáró slágersorozat ugyanis akár a nyolcvanas években is készülhetett volna, annyira sztereotip és poros, mint egy szilveszteri gálaműsor. Mindegy, ez csupán ízlés kérdése, a közönség szereti őket, ez abból is látszik, hogy amikor az olaszul daloló srác elköszön: „Ciao! A domani!” egy olasz turista lelkesen visszainteget: „Forse a Napoli!” 
Időpont:  2008. június 28-29.
Megítélt támogatás: 10 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Nyár a lánchídon rendezvénysorozat megvalósítására (2008)