Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválja, Kisvárda – 3. rész
2008.07.01.

Mintha a szervezők meghallgatták volna az idei kisvárdai fesztivál kínos és/vagy mérsékelten izgalmas versenyprogramja kapcsán előadott sirámainkat, mert a hetedik napon végre megtörni látszott a találkozót addig sújtó átok. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Nő a múltból.
Nő a múltból.

Csoda sajnos nem történt, mindenesetre a szerdai versenyelőadások sorát nyitó marosvásárhelyi Nő a múltból előadással végre több mint elégedettek lehettünk. Roland Schimmelpfennig vékonyka szövegének hűséges, ám invenciózus felhasználásával, a textusba épített elidegenítő effektek kiiktatásával, újak játékba hozásával egyszeriben érdekelni kezdett a Magyarországon néhány éve az Örkény Színházban, Ascher Tamás rendezésében játszott darab. A német sztárszerző 2004-es keltezésű szövegében amolyan itt és most Médeia-történetet játszat el, de sajnos egyetlen, gyorsan kifulladó ötletre felfűzve.

Látszólag ez az idea, az időben ide-oda cikázás működteti és teszi érdekessé a dolgot, ám a marosvásárhelyi produkció (az időugrások jelölésének következetes elhagyásával) bebizonyította, hogy mindez tovább árnyalható néhány eredeti gondolattal. És persze a megfelelő színészek segítségével: Berekméri Katalin lenyűgöző az öldöklő angyal szerepében - egyszerre csábító és fenyegető jelenés, míg B. Fülöp Erzsébet a fád, cinikus feleséget jeleníti meg szuggesztíven.

Figaro házassága
Figaro házassága

Az ugyanaznap műsorra kerülő gyergyószentmiklósi Figaro házassága-előadás kapcsán viszont erősen megoszlottak a vélemények a másnapi szakmai beszélgetésen. Megjegyzem: mivel Alföldi Róbert és Eszenyi Enikő zsűritagok egyaránt behatóan foglalkoztak korábban a Figaróval – utóbbi épp a gyergyói produkciót rendezőként jegyző Anger Zsoltot tette meg az elmúlt évad végén bemutatott vígszínházi előadásának címszereplőjévé –, nem lepett meg, hogy egyikük sem rajong egy, a sajátuktól gyökeresen eltérő értelmezésért.

Anger a hosszadalmasan lebonyolított komédiát ugyanis meglehetősen leegyszerűsítette: másfél óránál is rövidebb lett a várszínházban, féligformán tehát szabadtéren zajló, a vásári produkciók harsány hangütésére hajazó előadás, melyben – nem utolsósorban a sok húzás miatt – Figaro alakja kissé háttérbe szorult, s lényegesebb lett a sztori nagyjából hiánytalan elmondása. Bodnár Enikő színpadképe megkapó egyszerűségű: póznák közé több sorban kifeszített fehér függönyök adják a villámgyorsan változtatható teret. A színészi játék ugyan sok esetben hagy maga után kívánnivalót (ki kell azonban emelni a címszerepet alakító Barabás Árpád és a Cherubin szerepében brillírozó Antal D. Csaba párosát), az összkép mégis kedvező: bármiféle pejoratív mellékzönge nélkül gondolom színvonalas nyári produkciónak a gyergyói Figarót.

Yvonne, burgundi hercegnő
Yvonne, burgundi hercegnő

A fesztivál egészét tekintve is gyökeresen eltérő minőséget képvisel a sepsiszentgyörgyiek Yvonne, burgundi hercegnő című, a Pécsi Országos Színházi Találkozón már sikerrel szerepelt előadása (Tarján Tamás kritikáját ld. itt). Bocsárdi László rendezése tarolt a kisvárdai díjkiosztón – ez egyrészt örömteli és természetes folyomány, hiszen valóban fontos előadásról van szó; másrészt a fesztivál működésével, a produkciók versenyeztetésével kapcsolatos alapvető kérdést vet fel. Mennyire lehet komolyan venni a versengést abban az esetben, ha a(z idén szintén díjakért küzdő zenés előadásokkal együtt) közel harminc (!) versenyelőadás elsöprő többsége látványosan alulteljesít? Félreértés ne essék: az ínséges időkben csupán a versengés értelmét kérdőjelezem meg, nem pedig Bocsárdi rendezésének érdemeit akarom kisebbíteni. A szentgyörgyi csapat egy, az ideinél jóval erősebb mezőnyben is állta volna a sarat – talán számukra sem szívderítő, hogy erre nem volt lehetőségük.

Love & Money
Love & Money

Utóbb kénytelenek voltunk belátni, hogy elkiabáltuk a dolgot: a szerdai és csütörtöki előadások ugyan pillanatnyi lélegzetvételhez juttatták a zsűrit és a legkitartóbb nézőket, de hamar kiderült, hogy elhibázott produkciókból bőségesen van még készleten. A nézőtér és a színpad között működő kémia kiszámíthatatlan működésére mutatott iskolapéldát a marosvásárhelyi Paravarieté előadása. A publikum fagyos csöndben, szinte rezzenéstelen arccal ülte végig a mulatságosnak szánt Tasnádi-darabot – a nézőtér felől áradó méla közöny tovább nehezítette a játszó személyek amúgy sem könnyű dolgát.

Ha már kategorizálunk, akkor legszívesebben az ’érdekesen rossz’ feliratú skatulyába helyezném a székelyudvarhelyi Love & Money című, a POSZT-ra szintén beválogatott előadást (Rádai Andrea kritikáját ld. itt). Bár Göttinger Pál rendező tisztességgel levezényli az előadást, két alapvető problémáról nem tudja elterelni a figyelmet. Arról ti., hogy nincs valódi dráma (a szó egyik értelmében sem), ahogy nincsenek valódi szerepek sem. Bartsch Kata darabzáró monológja is akkor ütne igazán nagyot, ha a személyességnek legalább árnyéka átsuhanna a trendin megírt, de valódi gondolatban szűkölködő szöveg fölött.

Urbi et orbi
Urbi et orbi
Aki személyességre vágyott, az a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbi et orbi című előadásán megkapta (a POSZT-ra is beválogatott előadásról Miklós Melánia írt kritikát). Urbán András a nehezen tipizálható kisszámú alkotó közé tartozik: színpadi világa legalább annyi szépséget, mint amennyi gyötrelmet kínál – színésznek, nézőnek egyaránt. A fesztiváljáró és díjhalmozó Urbi et orbi a kiszolgáltatottságról, az emberi (és isteni) kegyetlenségről üvöltve elsutottogott, legjobb pillanataiban mélyen megrendítő vallomás. Nem hibátlan, de nem is elhibázott produkció. Ezért pedig most több mint hálásnak kell lennünk.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008
Támogatás:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján