Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválja, Kisvárda – 2. rész
2008.06.26.

Előző írásunk végén a kisvárdai versenyprogram összeállításának problematikus voltára kérdeztünk rá. Ez és a beszámolónk második részének címébe emelt kérdés szorosan összefügg egymással. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

A fesztivál két évtizedes története alatt több módszert is kipróbáltak a szervezők arra, hogyan állítsák össze a programot (amit nem neveztek mindig versenyprogramnak, hiszen az előadások olykor nem mérkőztek egymással, például a tizedik, jubileumi fesztiválon). Volt, hogy művészeti tanács választott, máskor egy szakértő javaslatára hívtak meg előadásokat, míg az utóbbi években ketten töltik be a művészeti tanácsadói posztot. Darvay Nagy Adrienne színháztörténész és Szűcs Katalin Ágnes kritikus év közben járja a határon túli magyar színházakat, nézi a tőlük érkező videofelvételeket, hogy Kisvárdára meghívhassák az általuk legjobbnak ítélt előadásokat.

Jelenet a La Mancha lovagja című előadásból.
Jelenet a La Mancha lovagja című előadásból.
Máris hosszú hibajegyzéket kell csatolnunk az előző mondathoz, mivel az idei találkozó első hat napjának programja röviden szólva kiábrándító volt. Nemcsak folyosói beszélgetésekben tért tehát vissza a gyanakvó kérdés: valóban ezek lennének az évad kiemelkedő produkciói? Igen is meg nem is: a minőségi követelmények mellett legalább olyan fontos szempont, hogy mi fér el a kisvárdai speciális(an rossz) terekben. Ahogy utaltunk rá előző cikkünkben, ezért nem lehet itt például a kolozsvári Ványa bácsi. Ilyen szempontból Kolozsvár amúgy is 'renitens': két éve a Mihai Maniutiu rendezte Woyzecket csak Nyíregyházán tudták bemutatni, tavaly pedig a színhely elégtelensége miatt egyáltalán nem jöhetett el a szintén Maniutiu rendezte Oidipusz király.

Jelenet a George és Lennie című előadásból.
Jelenet a George és Lennie című előadásból.
A fesztivál gyökereihez kell visszanyúlnunk, hogy megértsük azt a jelenséget, ami a legtöbb bosszúságot okozza a találkozóra ellátogató szakmabelinek. A politikai korrektség jegyében (és itt a hangsúly a politikán van!) ugyanis az összes határon túli magyar színháznak joga van előadással jelen lenni a fesztiválon. Vannak viszont olyan társulatok, mint például Kassa vagy Nagyvárad, melyek hosszú évek óta képtelenek színvonalas munkát tető alá hozni – mégis itt vannak, ráadásul idén mindkét csapat két-két előadással! Kisebbséget alkotnak azok a társulatigazgatók és alkotók, akik inkább elhárítják az obligát meghívást akkor, ha úgy érzik, az adott évadban nem született kiemelkedő teljesítmény színházukban.

Jelenet a Rocky Horror Show című előadásból.
Jelenet a Rocky Horror Show című előadásból.
Mindenképp megérett a helyzet a fesztivál újragondolására: el kellene végre dönteni, hogy a minőség az elsődleges szempont (és akkor nyilván nem lenne tíznapos a fesztivál, és nem kellene napi 3-5 előadást egyik helyszínről a másikra loholva megnézni), vagy pedig a gesztusgyakorlás a külhoni magyar társulatok irányába. Saját voksomat egyértelműen a kvalitásos produkciók mellett teszem le. A fesztivál vezetését kárhoztatom azért, hogy eddig nem merte megtenni ezt a lényeges lépést – ha az eddigi gyakorlat folytatódik, Kisvárda a legjobb úton halad afelé, hogy senki se vegye komolyan (hiszen a 'valóban' legjobb előadások ideális esetben úgyis feltűnnek évad közben Budapesten, a resztlire meg ki kíváncsi?).

Az idei zsűri tagjai között a színházi szakma olyan jeleseit találjunk, mint Alföldi Róbert színművész-rendező, Eszenyi Enikő színművész-rendező, Nánay István kritikus, Horváth Péter drámaíró-rendező és Sáry László zeneszerző – ők aligha arra szerződtek, hogy rosszabbnál rosszabb előadásokat nézzenek szakmányban, majd azokról a szakmai beszélgetéseken sommás, néhol kemény, de jogos ítéleteket mondjanak. A zsűritagok – maguk is gyakorló színházcsinálók lévén – rokonszenves nyitottsággal közelítenek minden produkcióhoz: sokakat meglephet, de a szakmai beszélgetések a kisvárdai program legszebb fejezetei közé tartoznak.

Jelenet a De mi lett a nővel? című előadásból.
Jelenet a De mi lett a nővel? című előadásból.
De néha ők sem bírják már cérnával: a fesztivál középső harmada idején több olyan előadás volt látható, amit mindenestül kikértek maguknak. A csíkszeredai La Mancha lovagja körül kisebb polémia kerekedett, amit a szakmai minimumot nem elérő produkciónak titulált Alföldi, de nem hízelgett az újvidékieknek sem, amikor Rocky Horror Show-jukat ízléstelennek nevezte. Hasonlóan kemény szavakat kapott a temesváriak De mi lett a nővel? produkciója. A számos feldolgozást megért, Csehov nyomán íródott Kiss Csaba-műben három nagyotmondó fráter verseng a titokzatos Irina Bikulina kegyeiért. A temesvári produkció siralmas ötletparádé ingatag színészi teljesítményekkel. A Komáromból érkezett Anyám azt mondta, hogy ne! című kanavászt túlzás lenne drámának nevezni. Az angol Charlotte Keatley a szerzője ennek a bárgyú, időben ide-oda ugráló, magát lila ködbe burkoló, ám kiszámítható fordulatokkal operáló szösszenetnek. Következtetés: hiába a kiegyenlített színészi erők, ha nincs megfelelő alapanyag.

Hasonló tanulsággal járt a sepsiszentgyörgyiek George és Lennie című produkciója is. A költői színház erdélyi nagyasszonya, Barabás Olga ezúttal Steinbeck-regények motívumai alapján készített átiratot – komor és mégis mulatságos férfibarátságokról, elérhetetlen vágyakról, majd azok porba hullásáról. Az adaptáció haloványabbra sikerült annál, amit Barabástól megszoktunk, s a szöveg hiányosságaiért csak részben kárpótol a George-ot játszó Mátray László kompakt alakítása.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Támogatás:  A támogatás adatait lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján