Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválja, Kisvárda – 1. rész
2008.06.27.

Kisvárdára mindig más érzésekkel jön az ember, mint a többi színházi fesztiválra. És nemcsak azért, mert ha kicsit elkalandozik a figyelme vezetés közben, akkor véletlenül Záhonynál vagy azon is túl köt ki. JÁSZAY TAMÁS CIKKE.

Az okokat hosszan lehet sorolni – a családias hangulat, a hajnalig tartó, nem kizárólag az aznapi előadásokat elemző, világmegváltásra szakosodott beszélgetések, és egyáltalán: az emberi lépték (és akkor még az előadásokról nem ejtettünk szót, nem véletlenül). Hadd legyek most nagyon szubjektív: azért szeretek idejárni, mert itt mindenki normális - a vendégek szállítására szakosodott sofőröktől a fesztiválszemélyzeten át a közreműködő művészekig.

Sértődések persze vannak, mint minden színházi találkozón, bár itt például a másutt rettegett és vágyott szakmai beszélgetések is békésen teltek idáig (beszélgetések és nem kiértékelők - a kritikuscéh elnöke, a fesztivál művészeti tanácsadója, Szűcs Katalin Ágnes évek óta don quijote-i harcot vív a rosszízű elnevezés kiirtásáért). Pedig az első három nap felkért hozzászólója, az idei zsűriben is tag Alföldi Róbert igazán nem fogta magát vissza: akadt olyan produkció, amit felháborítónak titulált, a legtöbbről a tisztes középszernek kijáró mérsékelt érdeklődéssel beszélt, ám igazi elragadtatottsággal eddig csupán egyetlen előadásról szólt.

Pálfi Ervin a Szomorú vasárnap című előadásban. Forrás: szabadkaiszinhaz.com
Pálfi Ervin a Szomorú vasárnap című előadásban. Forrás: szabadkaiszinhaz.com
Ez nem csoda, viszont az volt a szabadkaiak Szomorú vasárnap című előadása. Három napnyi tömény unatkozás és/vagy dühös elutasítás után (hogy csak a szélsőségeket említsük) végre valódi színházat láthattunk. Ha nem működött volna hibátlanul a szerkezet, nem izgulunk együtt Seress Rezsőért hajnali egyig a kisvárdai művház színpadán. Mert ahhoz, hogy ez az előadás működjön, ott kell ülni Rezső és Helén Dob utcai manzárdjában, lehetőleg a zongora tövében. Pálfi Ervin és G. Erdélyi Hermina kettőse több szót érdemel – a kisvárdai zenés előadásokról szóló összefoglalónkban hamarosan olvasható lesz az is.

Egy fesztivál mindig pontosan leképezi a színházak évadbeli összteljesítményét. Szélsőséges leszek: hálás vagyok, ha száz előadásból akad egy-két zseniális, az elsöprő többség az úgy-ahogy megcsináltak illetve vállalhatók közé tartozik, és akkor még mindig ott van a minősíthetetlen kategória. Kisvárdán kicsiben ugyanez a helyzet – legalábbis eddig, de reménykedjünk, hiszen még ezután jön például Sepsiszentgyörgy. Kolozsvár viszont nem: Andrei Serban máris legendás Ványa bácsiját hiába hívták, itt „nem fér el”; sebaj, októbertől a Nemzetiben meg/újranézhetjük, higgyék el, nagyon érdemes.

Jelenet az Elektra című előadásból. Forrás: szinhaz.ro
Jelenet az Elektra című előadásból. Forrás: szinhaz.ro
A határon túli magyar színházak védelmében egy előzetes megjegyzés: Kisvárdán nagyon nehéz jó színházi teret találni, hiszen a társulatok a művelődési ház rettentő szélességű nagy- és zsebkendőnyi kisszínpada, a széllel bélelt várszínpad, illetve egy gimnázium előcsarnoka között választhatnak, a főtérre idén először ácsolt színpadról most inkább ne beszéljünk. A nem professzionális színházi körülmények között jóval gyakrabban fordul elő, hogy egy előadás nem találja meg itt a saját terét – a székelyudvarhelyiek Elektrájával, ami a Várszínház évszázados falai közt egészen különleges, archaikus hátteret kapott, más volt a baj: az eklektikus ötletparádéban Sorin Militaru rendező nem tudta jól vezetni a nézői figyelmet. Részben a gimnáziumi aula anti-akusztikájának esett áldozatul például a szabadkaiak Gorkij-előadása is. A Kicsik és polgárok (ez Faragó Zsuzsa fordító új címjavaslata a Kispolgárokra) Verebes István rendezésében az apák és fiúk generációja közötti összeütközésre szűkül, amit váratlan és indokolatlan zenés-táncos betétek szakítanak meg.

Jelenet A Janika című előadásból. Forrás: thaliaszinhaz.sk
Jelenet A Janika című előadásból. Forrás: thaliaszinhaz.sk
Más a baj az olyan előadásokkal, mint például a kassai A Janika: Korognai Károlynak hét év alatt ez a harmadik Csáth-projektje. A háromból kettőt, az első szegedit és most az utolsót láttam, fejlődést nem észleltem, sőt. Üres gesztusokból, hazug klisékből épül ez a fajta színház: meglepve hallgattam, hogy a szakmai beszélgetésen Csáth Géza került ki vesztesen az előadás körül vívott meccsből (talán csak azoknál nem, akik látták Fodor Tamás szolnoki, állítólag lenyűgöző előadását anno). A szatmárnémetiek Bereményi Géza rendezésében hozták el Szabó Magdától Az ajtót. Meglehetősen különösnek találtam, hogy a regényt drámává adaptáló Bereményi a fesztiválújságban arról beszélt, hogy Szatmárban végre megtalálta Az ajtó igazi megfejtését. Az előadás ugyanis kizárólag lejárt szavatosságú közhelyekkel, nehezen minősíthető színészi játékkal operál. Czintos József társulatigazgató becsületére legyen mondva, hogy a szakmai beszélgetésen beismerte, hogy nem az évad legjobb előadása, így le is vették a műsorról.

A naiv olvasó most megkérdezheti, hogy vajon akkor miért ez szerepel a fesztivál versenyprogramjában? A folytatásból kiderül.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Támogatás célja:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján