Szergej Prokofjev: Rómeó és Júlia – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
2008.06.24.

„Bartók + szlávok” – hirdeti a 2008-as miskolci program; hogy jön mindehhez a Rómeó és Júlia? – kérdezhetnénk joggal. Buta kérdés: a zeneszerző, Szergej Prokofjev személye az, ami a népszerű balettet a fesztivál műsorára segítette. BÓKA GÁBOR CIKKE.

De azért nem ilyen egyszerű kérdés ez: ha végigböngésszük a teljes kínálatot, azt láthatjuk, hogy a többi előadásra kerülő darab nagy részében nem csak a zeneszerző személye, hanem a szláv tematika is a fesztivál jelszavához igazodik. Ebből a szempontból bizony alaposan kilóg Shakespeare Itáliában játszódó reneszánsz tragédiájának balettadaptációja. De ha már elsősorban a zeneszerző személye miatt mégiscsak itt van a Rómeó, úgy vélem, a lehető legnagyobb méltánytalanság Prokofjevvel szemben, hogy kiváló muzsikája csak felvételről, recsegő-ropogó hangszórókon keresztül hallható. Értem és tudom, hogy a táncművészetben nem a muzsika a legfontosabb, s hogy ennek következtében az élőzenével kísért balettelőadások zenei színvonala finoman szólva is megkérdőjelezhető. Észleltem azt is, hogy a szóban forgó előadáson, a Kassai Állami Színház Ondrej Šoth által koreografált produkciójában egy-egy Pergolesi- és Mozart-mű (a Stabat mater és a Requiem egy-egy tétele) is elhangzott, amelyek énekes szólistákat és kórust is igényeltek volna. Ám még azt is vállalható kompromisszumnak tartottam volna, ha élőzene közepette felvételről játsszák be ezt a két részletet – a teljes egészében felvételről elhangzó zene ugyanis a fent vázolt elméleti kifogásokon túl egyfajta sterilitással vonta be az előadást.

 

Jelenet a kassai társulat Rómeó-produkciójából (Forrás: operafesztival.hu)
Jelenet a kassai társulat Rómeó-produkciójából (Forrás: operafesztival.hu)
Más körülmények is közrejátszottak azonban a sterilitás kialakulásában. Ondrej Šoth vetített díszleteket alkalmazott az előadáshoz: szürkés felületre az éppen aktuális helyszínnek megfelelő épületrészletek fotót vetítik, melyek többnyire megfelelő hangulati aláfestést adnak az egyes jelenetekhez. A megoldás egyrészt nagyon praktikus, hiszen maximális teret ad a táncosoknak tudásuk kibontakoztatásához. Ugyanakkor a vetített díszlet mint szcenikai megoldás eredendően problematikus: csak akkor működik igazán meggyőzően, ha nem vegyül hagyományos, az anyagszerűségre építő díszletelemekkel. A kassaiak Rómeó-előadásának nagy érdeme, hogy ezt majdnem sikerült megvalósítani. Ugyanakkor Ondrej Šoth megoldása sem nélkülözi teljesen a disszonanciát: a háttérben időről-időre megnyílik a fal, hogy teret adjon a balkonnak – itt játszódik a híres erkélyjelenet, valamint még néhány összekötő jelenetsor. Az ellentmondás nyilvánvaló: ilyenkor ügyetlen módon lepleződik le a vetített díszlet trükk volta. Ennél is nagyobb bajnak tartom azonban, hogy a vetített díszlet nem a darab végiggondolásából, szcenikai igényeinek felméréséből eredő következtetésként született meg, hanem nagy valószínűséggel pragmatikus szempontok nyomán. Pedig a Rómeó mint az európai irodalomtörténet mitikus szerelmi története tálcán kínálná a lehetőséget egy, a realizmustól elemelt megközelítésre. Ennek azonban nyomát sem látni az előadásban: a vetített díszletek között a lehető leghagyományosabb, realista felfogású Rómeó és Júlia-előadás zajlik.

 

Persze ez sem lenne baj, sőt nem is az: a koreográfia szabatosan meséli el a történetet, minden fölösleges hozzáadás és agyalmány nélkül. Šoth korrekt munkát végzett, koreográfiáját a laikus balettnéző szemszögéből nemigen érheti szakmai kifogás. Csak éppen az a bizonyos kis plusz hiányzik belőle, amit nem jogos számon kérni, de amit kritikusként mégis kénytelen vagyok szóvá tenni: a zsenialitás. A társulat szemmel láthatóan kihozza a maximumot abból, amivel gazdálkodhat. A táncosok jól látják el feladatukat: senki sem lóg ki a sorból gyenge teljesítményével – igaz, a mérleg pozitív oldalon sem leng ki igazán; ráadásul azt sem hagyhatjuk említés nélkül, hogy alkatilag a két címszereplő (Ljudmila Vasziljeva és Szergij Jegorov) egyike sem igazi telitalálat. Jók, de nem különösebben izgalmasak a jelmezek (az egyébként Páris szerepét táncoló Andrij Szuhanov munkái): a hagyományos reneszánsz jelmezegyüttes lehető legegyszerűbb (félve mondom ki: legolcsóbb) változatát képviselik. A koreográfia erényeit és hibáit már taglaltuk – mást, többet aligha mondhatok róla, minthogy a tisztes középszert képviseli részleteiben és egészében egyaránt. S bármily gyűlöletes dolog is az összehasonlítás, annyit mégis kénytelen vagyok leírni: aki csak egyszer is látta Seregi László nem csupán szabatos, hanem valóban zseniális Rómeó és Júlia-koreográfiáját, annak számára a kassai előadás minden részletszépsége ellenére is nehezen rúghat labdába.

Mindamellett köszönet illeti a kassai társulatot nem csak a produkció miskolci bemutatásáért, de a nem éppen ideális hőmérsékleti viszonyok közepette történő hősies helytállásért is – a hirtelen jött vihar és zuhogó eső következtében beállt lehűlés nyilván nem csak a nézőket viselte meg.

Kapcsolódó cikkünk:
Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008

Szerző: Bóka Gábor
Helyszín:  Miskolci Nemzeti Színház, Nyári Színház,  Időpont:  Június 17.,  Koreográfia és díszlet:  Ondrej Šoth,  Jelmez:  Andrij Szuhanov,  Szereplők:  Ljudmila Vasziljeva, Szergij Jegorov, Mihajlo Novikov, Jozef Marčinský, Andrij Szuhanov, Maksym Skylar, Emilia Czagaňová, Vaszil Szevasztianov, Miloš Lučka, Zlatica Pastorová, Olekszand Hablo, Inesza Jagolnyik, Pavol Hrehorčák,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008 gyűjtőlapján