Három Tenor – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
2008.06.21.

Egy közepes tenor természetesen sosem lehet érdekesebb, mint egy kiváló szopránénekesnő vagy egy világklasszis bariton. Na, de három?! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

A három tenor
A három tenor
A fesztivál kísérőfüzete a tenorhang mágiáját emlegeti a hangversenyt beharangozván, s méltán: a Denevér Rosalindéje ugyanis aligha áll egyedül a tenorhang iránti olthatatlan szenvedelmével, az egyszerre olvadékony és érces férfihang kissé bűntudatos adorálásával. Ilyeténképp a változatos összetételű „Három Tenor”-koncertek sikerre vannak ítélve, akár vállaltan felidézik a nagy hármas ma már fájdalmasan megismételhetetlen (a maga idejében bűnösen kommerciálisnak billogozott) összeállását, akár feledkezni látszanak arról. A zsáner tehát virágzik, dacára annak, hogy három egyazon fachban üzemelő énekes egymás mellé állítása valójában igencsak aggályos, olykor szinte már kegyetlen mulatság. (Analógia gyanánt emlékezzünk csak az Annie Hall jelenetére, amelyben a kezdő stand-up komikust alakító Woody Allen pánikban tiltakozik az ellen, hogy egy másik humorista után vezényeljék a színpadra.) Ám a közönség alkalmasint épp ezt kedveli az ilyes hangversenyekben: a hasonlítgatást, a kitartott magas hangok vagy szerencsésebb esetben a szólamformálás esztétikumának állandó méricskélését, s persze a szólistával együtt hümmöghető tenorslágereket.

Nem volt ez másképp a miskolci operafesztiválon megrendezett Három Tenor koncert esetében sem, s a játék örömét jószerével az sem csorbította, hogy ez estén nem három világnagyság, hanem három közepes, igaz, eltérő szinten és eltérő modorban közepes tenorista lépett a színpadra. A közönség ugyanis hármuk közül is hamar talált magának favoritot és gyenge láncszemet, Pavarotti művészi körvonalait idéző dalnokot, Domingo módjára alakító énekest és Carreras vulnerabilitását felülíró beteg hangot.

Tapsra. Forrás: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Tapsra. Forrás: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
A dél-koreai Ki-Chun Park esetében a közepes tenor megjelölés ugyan némiképp túlzásnak tetszhet, hiszen az énekes mindhárom szólószámában gikszeres magasságaival és idiomatikusnak nem nevezhető szövegejtésével keltett feltűnést. Az már csak a közönség jó szívének, vagy tán inkább a kockázatos vállalkozásokat megillető együttérzésnek tudható be, hogy a felettébb kínosra sikeredett, befulladt Radames románca után a sajnálkozó fintort vágó tenorista akkora vastapsot kapott, amekkorát, meglehet, hibátlan előadással sem érdemelt volna ki. A második részben azután már csak a zárópercek tartamára tért vissza az indiszpozíciótól sújtott művész, s így a tenorverseny szigorúan kétszemélyessé vált. A Plácido Domingo védnöksége alatt futó Operalia énekverseny 2005-ös győztese, Arturo Chacón-Cruz tüntetően szenzitív, színpadiasan alakító előadásmódjával és rokonszenves magaviseletével ébresztett bizalmat személye iránt. Olykor nemesen áttüzesedő felső regisztere fejlődőképes, szép reményekre jogosító énekesnek mutatta (különösképp az Ossián-dalban és Lenszkij áriájában), ám máris virulens modorosságai megoldatlan problémákra utaltak. Vele ellentétben Mikhail Agafonov kész énekes: magabiztos kiállása, robusztus, megbízhatóan üzemelő hangja, majd’ mindvégig imponáló magasságai (pl. Enzo románcában Ponchielli Giocondájából) már most rangot biztosítanak számára a nemzetközi operapiacon, csak épp tenore urlare-előadásmódja, erőből éneklése, s ízlésbotlásai korlátozzák érvényesülését.

A három, egyként szimpátiánkra érdemesült énekes mellett még egy alakulat irányította figyelmünket a tisztes középszer méltósága felé: a Medveczky Ádám által szelíd-határozottan dirigált Győri Filharmonikus Zenekar. Korántsem világbíró együttes, ám ami legalább ennyire fontos és még inkább méltánylandó: becsületes, igyekvő zenekar, amelynek első hegedűse ráadásul kiválóan alkalmasnak bizonyult a lírai Meditáció (Massenet: Thais) megszólaltatására is. Egyetlen résztvevő múlta fájdalmasan alul a tagadhatatlanul kissé közhelyes, ám mindvégig élményszerű koncert derekas és szerethető középszerét: Káel Csaba. A rendező ezúttal frissen összevásárolt képeslapjaiból (látképeiből és művészportré-repróiból) rögtönzött diavetítést, színleg a hangverseny programját kísérendő.  Szép képek voltak, annyi szent!

Kapcsolódó cikkünk:
Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008    

Helyszín:  Miskolci Nemzeti Színház,  Időpont:  Június 17.,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008 gyűjtőlapján