Budapest Bábszínház / Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
2008.06.20.

A Budapest Bábszínház két 1965-ben bemutatott előadással, A fából faragott királyfival és a Petruskával érkezett Miskolcra, melyeket nyugodt szívvel a „minőségét határozatlan ideig megőrzi”-kategóriába sorolhatunk. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

A fából faragott királyfi Balázs Béla által írt szövegkönyve – melyet az író Bartók kérésére készített – 1912-ben jelent meg a Nyugatban, a zeneszerző pedig 1914-ben komponálta hozzá a táncjátékot. A mű 1917-ben debütált, és azóta Harangozótól Milloss Aurélen, Dózsa Imrén, Eck Imrén, Keveházi Gáboron át Juronics Tamásig és Román Sándorig jónéhány koreográfus készítette már el a saját balett-verzióját.

Jelenet A fából faragott királyfiból. Forrás: operafesztival.hu
Jelenet A fából faragott királyfiból. Forrás: operafesztival.hu

A fából faragott viszont szinte kiabál a bábszínházi forma után, ráadásul vannak olyan finomságai, melyek jóval szemléletesebben kifejezhetők ezen a formanyelven, mint a balettén. A ’60-70-es években a hétfő volt az a nap, amikor felnőtt előadások mentek az Állami Bábszínházban (mai nevén Budapest Bábszínház), ennek a rendkívül sikeres korszaknak a szülötte ez a produkció és az ezt követő Petruska is. A főbb figurákat mind tapasztalt, kivételes bábművészek, többnyire Kossuth-díjas öreg rókák mozgatják: a Királyfit Erdős István, a Királylányt Szakály Márta, a Fából faragott királyfit Gyurkó Henrik, a Tündért pedig Kovács Marianna – akik valós átlagéletkorát megfelezi a játékukból áradó szenvedélyes, lelkes odaadás. Nagyon úgy tűnik, a jó bábszínház fiatalít, megőrizve elhivatott képviselői humorérzékét, tartását és derűjét.

A színpadon két fél palotácska, bennük egy férfi és egy nő, és egy köréjük növesztett mese, mely talán nem is olyan idilli, mint elsőre tűnik. Szőnyi Kató rendező és az eredeti művet bábszínpadra alkalmazó Szilágyi Dezső hajdanán a műben valóban meglévő, a zenében kódolt melankolikus mélységekre érzett rá, nem önkényesen árnyalta pesszimistábbra az eredeti alkotást. Mert sötétebb és igazabb ez a kép, mint amire a táncelőadásokból emlékezhetünk. A Királyfi félreismert Supermanként, piros-kék ruhában küzd a tükörképétől elszakadni képtelen, beképzelt, és valljuk be, igencsak közönséges ízlésű Királylány kegyeiért. A szív dolgaiban tapasztalatlan, ám különben oroszlánszívű vitéz bőszen szembeszáll a kettejük elválasztására törő természettel, hevesen kardlapozza a szögletes fákat, merészen búvárkodik a kiáradt folyóban: nulla eredménnyel, a Királylány rá se hederít. Balázs Béla még azt írta a fabáb kapcsán, hogy „Arra a gyakori mély művésztragédiára gondoltam, mikor az alkotás riválisa lesz az alkotónak, és arra a fájdalmas dicsőségre, amikor az asszonynak jobban tetszik a vers a költőnél, a kép a festőnél”, ezzel szemben ma, amikor a palástjától-koronájától megvált mélabús Királyfi mellett felbukkan a színpadon a megkoronázott, totemoszlop-szerű, öntetszelgő báb, akit a butácska, sznob Királylány rögtön kegyeibe fogad, az ugrik be, hogy a Fából faragott nem más, mint egy tekintélyesnek és gazdagnak tűnő, együgyű tuskó. Hogy egyazon személy skizoid alteregója-e, vagy rivális, édesmindegy. Az igazi Királyfiról nem látszik, hogy az, így aztán miért érdekelné az aranyhajút, az érzéketlen-agyatlan gólem viszont rögtön helyzeti előnyt élvez a hörcsögmohóságú ifjú hölgynél, csupán azért, mert hatalmi jelképek vannak ráaggatva. És milyen nagyszerűen össze is passzolnak ők ketten: két nárcisztikus hólyag.

Jelenet A fából faragott királyfiból. Forrás: operafesztival.hu
Jelenet A fából faragott királyfiból. Forrás: operafesztival.hu

Ennek a darabnak az igazi, rejtett pesszimizmusa így még nem vágott gyomron sosem. Az ok nyilván abban keresendő, hogy táncszínpadokon visszaadhatatlan a fabáb ilyen mérvű üressége, és a Királykisasszony és a Fából faragott közti hasonlóság sem ilyen egyértelmű, a bábjátszás műfaja viszont lehetőséget ad rá, hogy kettősükben lényegében egymást tükrözzék. A fabáb éppen ettől a szemfényvesztéstől válik démonivá – a figura leginkább olyan emberre emlékeztet, akinek valójában csak homlokzata van, ám ha bekukucskálunk mögé, a semmi ásít vissza. Bródy Vera bábjai közül épp ezért ez a csiszolatlan, faragatlan, nyers totem tetszik a leginkább.

Nem vagyok biztos benne, hogy a ráaggatott díszként lötyögő happy end bármit is megold: bizonyos szempontból ott van vége a történetnek, amikor a királylány orra előtt szétesik az eleddig alfahímként tetszelgő zombi. Bár a zeneszerzőnek ezt a darabját népmeseszerűnek és könnyednek szokták titulálni – maga Bartók is látványosságától, színes, gazdag, változatos történéseitől várta, hogy a kezdetben mostoha sorsú Kékszakállú herceg várának segítsen megoldani színre kerülését némi árukapcsolással – nagyon kevéssé optimista ez a szerelemfilozófia. A Királykisasszony öntelt és számító, a fabáb egy senki, a Tündért meg egyáltalán nem véletlenül titulálják a gyerekek „repülő boszorkánynak”, hiszen nem más, mint egy keménykezű intrikus. Szegény, szegény Királyfi.

Sztravinszkij Budapest Bábszínház-beli Petruskája szintén több mint négy évtizedes, hiszen annak idején egy estén mutatták be a Bartók-művel. Az alkotók névsorában sok az egyezés, ismét Szilágyi Dezső alkalmazta bábszínpadra a művet, a rendező, Szőnyi Kató is azonos, a főbb figurák gazdáinak sora – Petruska: Gyurkó Henrik, Balerina: Szakály Márta, Mór: Erdős István – pedig kiegészül Teszárek Csabával, aki a Varázslót jeleníti meg.

Érdemes leszögezni, hogy mindkét előadás azzal válik igazán lenyűgözővé, hogy nem illusztratívan használja, hanem értelmezi a zenét. Az értelmezéshez ez esetben hozzátartozik, hogy a Sztravinszkij-műben sorjázó zenei poénokkal vetélkedik a Koós Iván tervezte bábok szellemessége, vagy hogy a többfenekű történet szintjeiben pedig különböző bábtechnikák segítenek eligazodni. Ahogy az Koós Iván munkáiban gyakran megesett, váltják egymást a botbábok, a marionettbábok, a pantomim, az árnyjáték, és a zsákvászonból készült, leginkább élő hirdetőtáblára emlékeztető, fucsán síkbeli jelmezekben felvonuló maszkosok. A tragikus szerelmi szál mellett talán még fontosabb a szentpétervári vásári forgatag az impozáns, (az egyszer fent, egyszer lent igazságára emlékeztető) óriáskerékkel és a maga mutatványosaival, késdobálójával, tűznyelőjével, pimaszul kreatív és humoros bábok sorozatával. A címszereplő – aki éppúgy, mint az előző előadásban, bábfigura – végeredményben sikeresebb pályát jár be, mint a hódítóként levitézlett, szétesett fabáb, hiszen egyre tart a szabadság felé, első körben megszabadul (marionett)kötelékeitől, majd végül fűrészporral tömött báb-testétől is. A figurák egymáshoz viszonyított mérete leképezi az erőviszonyokat, nincs ez másként akkor sem, amikor megölt Petruska nagyra nőtt árnya röhögi ki végül a szereplőket – és talán minket is.

Kapcsolódó cikkünk:
Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008

Helyszín:  A Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza,  Időpont:  Június 14.,  Bábszínpadra alkalmazta:  Szilágyi Dezső,  Tervezte:  Bródy Vera, Koós Iván,  rendezte:  Szőnyi Kató,  Szereplők:  ERdős István, Szakály Márta, Kovács Marianna, Gyurkó Henrik, Bánky ESzter, Papp Orsolya, Csajághy Béla, Gruber Hugó, Juhász Ibolya, Kemény István, Teszárek Csaba, Rusz JUdit,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008 gyűjtőlapján