Nyitókoncert – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
2008.06.13.

Bartók Béla mellett idén a szláv zeneszerzők állnak a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál középpontjában. Így hát az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvénysorozat nyitókoncertje a zenei szlavofilia jegyében telt. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

A zene várost épít” – olvashatjuk a rokonszenves szlogent a fesztivál reklámanyagaiban, s ha rejlik is e kijelentésben némi fellengző túlzás, egy biztos: Miskolc derülő arculata sokat köszönhet a mára haladó hagyománnyá érett nyári operaünnepnek. Az idei program szláv csemegékkel kecsegtet, s a legelső este alkalmasnak bizonyult kíváncsiságunk és várakozásink felcsigázására.

Alexander Vedernikov
Alexander Vedernikov
A decens és tartásosan indiszponált Mécs Károly Illyés-szavalata, a valaha szinte kultikus tisztelettel övezett, de máig meggondolkodtató Bartók, s persze az obligát köszöntők felhangzása után két igencsak eltérő karakterű, de egyként autentikus szláv művész vonta uralma alá a Miskolci Nemzeti Színház közönségét: Alexander Vedernikov karmester és a fogadott kolosszus, a grúz származású basszista, Paata Burchuladze. A moszkvai Bolsoj főzeneigazgatójaként fungáló Vedernikov első, s voltaképpen többedik látásra is karizma nélküli, lelkiismeretesen rakkoló dirigensnek tetszett, ám mint e zsáner tipikus képviselője igen jó teljesítményt nyújtott. Már az Ivan Szuszanyin nyitánya során nyilvánvalóvá vált, hogy a korántsem fejedelmi küllemű Vedernikov tiszta taglejtéssel, a zenei folyamat mindahány buktatójával jó előre kalkulálva igazítja a Miskolci Szimfonikus Zenekart, mely kompánia alkalmasint e féltő gondoskodásnak hála, remekül adta a második legnépszerűbb Glinka-nyitányt. A cár atyuskáért életét áldozó parasztember történetének melodikus foglalata olykor egyenest méltóságos pillanatokkal örvendeztetett, s ha a fúvós szólók nem is bizonyultak minden alkalommal mocsoktalanul tisztának, a nyitószám kellemes estét ígért. S a Vedernikov által vezérelt szimfonikusok nem is okoztak csalódást: az első részben előbb a szó szerint boszorkányos Egy éj a kopár hegyen szilaj pogánysága dicsérte erőfeszítéseiket, majd a koncertprogram egyedüli Bartók-darabja, a robusztus és temperamentumos Magyar népdalok.

Paata Burchuladze
Paata Burchuladze
A kormos basszus, Paata Burchuladze viszontag éppenséggel erős légkörű, impresszív személyiség, s noha igazán kimunkált és elegáns énekkultúrával rendelkezik (amint az a Csajkovszkij énekverseny egykori győztesétől joggal el is várható), azért frakkban is váltig az őselemek meghatalmazottjának fest. Hangjának pincemélye mára ugyan veszített valamicskét ódon zamatából, s első áriáját (Rahmanyinov: Aleko, a címszereplő kavatinája) még láthatóan művészi bemelegítő gyakorlatnak tekintette, de Borisz II. felvonásbeli monológját immár színpadi élményként megélhető, taglózó intenzitással és eszményi hangon hozta. „A csillagjóslás szép jövőt ígér…” – dünnyögtük produkcióját ámulva a Borisz Godunov magyar szövegét, s a második rész beváltotta nagy merésszé bátorodott reményeinket. Az 1812-es nyitány vértestvére, a görögtüzes, díszvonulásos Szláv induló újfent Vedernikov és a miskolciak harcos erényeit mutatta, majd Gremin herceg áriája került sorra, s Burchuladze szélesen hömpölygő basszusa oly magasztos, bölcsen lelkesült, öreg, ámde talpig férfit idézett a közönség elé, hogy produkciója szinte bármely Anyegin-előadást kibillentene szokott egyensúlyából.

A szláv óceán nyugati vidékét a cseh beltenger klasszikusa, Smetana képviselte a programban, majd Az eladott menyasszony méltán népszerű nyitányát követően Borogyin három műve zárta a hangversenyt. A Közép-Ázsia sztyeppéin afféle menetrendszerinti fölfedezés, hiszen e nálunk ritkábban műsorra tűzött szimfonikus költemény igen melodikus, fölöttébb könnyen emészthető kompozíció, hálás és alkalmatos koncertdarab. Végül két részlet következett az Igor hercegből: Koncsak kán áriája és a Polovec táncok. Az Igor herceg tatár egy mű (természetesen nem a Kisfaludy Károly által használt értelemben), s a poloveciek táborában játszódó felvonás két száma tán a legtatárabb – erőteljes, szertelen és kedélyesen barbár. Burchuladze, aki egy közkézen forgó londoni videófelvételen köldökig csupasz pocakkal és varkocsosan adta a veszélyesen nagylelkű tatár kánt, a miskolci pódiumon is megvesztegető derűt mutatott. A basszista kirobbanó formájához emelkedett a Polovec táncok hol duhaj és féktelen, hol meg – női kórus nélkül is – asszonyosan szentimentális előadása.

Kapcsolódó cikkünk:
Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008

Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008 gyűjtőlapján