Bodó-Vinnai: Fotel / Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház – POSZT 2008
2008.06.08.

Bodó Viktor időben hozzánk legközelebb eső nyíregyházi rendezése kapcsán a sajtómunkások túlságosan gyakran bonyolódtak abba a kérdésbe, kit mi, hogyan és milyen mértékben elégít ki az új bemutató kapcsán. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.

Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu

Szándékosan nem használtuk a legalább annyira megfoghatatlan, mint amilyen fenyegetőnek ható „kritikusok” címkét, mivel Bodó Viktor Fotel című előadása kapcsán nem annyira kritikai, sokkal inkább morális talapzaton álló, s ezáltal a színházi előadástól jószerivel teljességgel függetlenedő publicisztikai vita bontakozott ki. Nagyrészt pedig okozta mindezt a mezítelenre vetkőzött Vicei Zsolt, aki ilyetén állapotában prezentált egy monológot az első sor előtt, a színpad szélén állva. Miközben egy magára valamit adó fővárosi színházlátogató lassan azon akad fenn, ha valamelyik darabban senki se vetkőzik legalább alsónadrágra, úgy tűnik, hogy az egyébként progresszív színházi törekvéseire mindig büszke nyíregyházi színház publikumánál a jelenet kiverte a biztosítékot.

Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu

Legalábbis a helyi illetve regionális sajtóban erre utaló nyomokat talál az érdeklődő. Nagy István Attila a Kelet-Magyarország hasábjain bulváros címmel hívta fel a figyelmet az általa kártékonynak kikiáltott önmutogatásra: „Ha Bodó Viktor a saját pénzén önmagát akarja kielégíteni, lelke rajta, de az enyémen ne tegye!” A szerzőnek a színház társadalomban betöltött szerepéről vallott közhelyes gondolatainak itt nem szánunk a szükségesnél nagyobb figyelmet, sajátos akciójára azonban hamarosan reakció is érkezett: Onder Csaba homlokegyenest ellenkezőleg látta, s hosszas elemzésben hívta fel a figyelmet a darab szerinte egyedülálló erényeire.

Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu

Az igazság természetesen valahol középen lakozik. Mert mit tesz a „tanult” néző? (Így nevezi Urbán Balázs saját dolgozatában a több Bodó-előadást látott, a fiatal rendező színházi nyelvét feltehetően jobban értő kritikusokat.) Az ideális befogadó „nevet a provokatív ötleteken, elfogadja, esetleg élvezi, hogy a rendező megtréfálja azzal, hogy sosem erősíti meg elvárásait, s értékelni tudja azt az áldozatos, lelkes, többnyire szakmailag is színvonalas munkát, melyet a társulat produkál, s eltűnődik azon, nem kellene-e többet kapnia az előadástól.” A nem erkölcscsőszi indíttatású hiányérzet rendre felszegi a fejét a fent idézettnél kevésbé harcias recenziókat átolvasva.

Székely Szabolcs például így summázza benyomásait: a darab „szűkölködik humorban, és nem olyan hatásos, mint korábban megszoktuk.” Nem hízelgő Koltai Tamás véleménye sem: szerinte Bodó előadása „legföljebb színész-workshop, a közösségnek (közönségnek) szóló információját – ha volt – a produkció, mint valami fekete lyuk, elnyelte.”

Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu

Vajon miféle (kritikusi) igények maradtak ezúttal kielégítetlenül? Urbán Balázs Bodó többi előadásának kontextusába helyezi a nyíregyházi premieren látottakat: „Bodó Viktor előadásaitól sosem volt idegen a vak szálak játékba iktatása… Olyan mozzanatokról, jelenetekről van itt szó, melyekre nemigen van racionális magyarázat, így a befogadói elvárás ezek fokozatos felfejtése. Ám az alkotó nem fejt fel semmit, így a befogadói várakozás új irányt vesz vagy kielégítetlen marad.” Balogh Tibor tömör megfogalmazásában mindez így hangzik: „Bodó szellemi zsákutcákat nyitogat meg a reguláris/koncentrikus agyú nézők előtt, hadd szaladjanak fejjel a vakhorizontnak.” Mivel mindezek Bodó módszerének valóban elidegeníthetetlen, s akár első nézésre is „levehető” jellegzetességei, éppen ezért válik értelmezhetetlenné Nagy István Attila dühödt kirohanása a Fotel ellen, amikor a kezdetet és a véget, a helyszínként megjelölt elmegyógyintézet világának bemutatását hiányolja.

Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Fotó: moriczszinhaz.hu

A többi elemző is innen kiindulva véli megtalálni a kulcsot az előadáshoz: Onder Csaba szerint az előadás „az abnormális és a normális határain egyensúlyoz… a maga bizarr módján képes érzékeltetni múlt és jelen, őrület és értelem oly igen érdekes összjátékait.” Mátyás Edina pedig úgy látja, hogy a „Fotel valójában az átjárókat próbálta megnyitni álom és ébrenlét, normális és abnormális, racionális és irracionális között. Az előadás felfogható úgy is, mint ezen átlépések során rögzített képek sorozata.” Ezek után pedig az, hogy egy meztelen hímtag kiből milyen indulatokat vált ki, egyéni ízlés kérdése.

Kapcsolódó cikkünk:
POSZT 2008

Az előadásról megjelent kritikákat ld. a Móricz Zsigmond Színház oldalán, itt.

Szerző:  Vinnai András, Bodó Viktor,  Cím:  Fotel,  Rendező:  Bodó Viktor,  Díszlet:  Bodó Viktor,  Jelmez:  Véber Tímea,  Szereplők:  Fridrik Noémi,  Gerle Andrea,  Jenei Judit,  Kuthy Patrícia,  Szabó Márta,  Balogh Gábor,  Fábián Gábor,  Illyés Ákos,  Nagyidai Gergő,  Petneházy Attila,  Vicei Zsolt,  Pregitzer Fruzsina,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a POSZT 2008 gyűjtőlapján
Megítélt támogatás: 60 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás Nagybányán történő bemutatására (2008)
További támogatás: 3 500 000 Ft
Támogató: Katona József Produkciós Pályázat
Az előadás bemutatására (2006)
További támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás továbbjátszására (2008)