Duna Táncműhely: Fosszíliák
2008.03.19.

Fosszília. Más néven ősmaradvány. Lenyomat, üledék. Konzerválódott múlt. Pesszimista alapgondolat szülte a Fosszíliák című előadást: a nőiség eredendő értékei kihalófélben vannak. Az utolsó szilánkokat egy férfi és négy nő igyekszik megmenteni: a Duna Táncműhely táncosai. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.

Juhász Zsolt testének kontúrját lassan rajzolja meg a sötétséget fokozatosan felváltó derengés. Ahogy karjait mozgatja, mintha misztikus jeleket adna. Transzcendens erőt sugárzó, férfias, mégis lágy mozdulatai a nézőt egy más világba vezetik. A múltba? A felszín alá? A lényegihez? Az ösztönöshöz? Talán mindezekhez együtt. A férfi a női energiák kapuját nyitja meg előttünk, hogy aztán eltűnjön egészen az előadás legvégéig.

Jelenet az előadásból. Fotó: Tőkés Tamás
Jelenet az előadásból. Fotó: Tőkés Tamás

Négy nő, négy külön karakter együtt jeleníti meg a nőiség minden alkotórészét. Bodor Ildikó a tűz, a fiatal lendület. Bonifert Katalin a lágyság, hamvas vitalitás. Mándy Ildikó a higgadt belső erő. És Maros Anna az érett megfontolás. A színpadon egyszerre, egy időben van jelen lány, nő és asszony. Báj, szenvedély és harmónia. Ahogy az azonos mozdulatsorok is mindegyik táncos saját jellegzetességeit emelik ki, úgy a ruhák is, annak ellenére, hogy csaknem egyformák, mégis egyéniek. Túri Erzsébet vajszínű, leheletkönnyű anyagból varrt jelmezei finom sejtetéssel és rafinált szabással anélkül tárják fel a vonzó női formákat, íveket és izmokat, hogy direkt módon kitakarnák azokat. A lágy anyag minden mozdulatra rezdül. Hullámzik, mintha tavaszi szellő rebbentené, ezzel még légiesebbé téve a négy alak táncát.

Juhász Zsolt koreográfiája természeti lényként jeleníti meg a nőt. A mozgás a természetet megidéző és természetes egyszerre. Azt veszi át és ötvözi a balettből, a kortárs táncból és a néptáncból, ami összhangban van a testtel. Nincs semmi, ami feszültséget okozna a testben. A négy alak csengettyűszóra mozdul meg, majd dermed ismét mozdulatlanságba, mintha hirtelen felkavarodó szél kapna bele könnyű testükbe. Karjaikkal talán a mozgás közegét tapintják ki, ujjaikkal a levegőt mint kézzel fogható elemet érintik. Lengedező, ringó, forgó mozdulatok tartják izzásban a lendületet, szinte pihenőt sem hagyva táncosnak és nézőnek.

Jelenet az előadásból. Fotó: Tőkés Tamás
Jelenet az előadásból. Fotó: Tőkés Tamás

Ez az iram mégsem ragad magával. Ahol a mozdulatoknak fékezhetetlen erőt kellene sugározni, ott bent reked a táncosokban az energia. Ezzel a hiányérzettel nézem a koreográfia egyik legfontosabb jelenetét is, amikor az előadás végén Juhász Zsolt ismét megjelenik a színpadon. Érzem, hogy a férfi és a hozzá szorosan simuló, neki háttal álló Maros Anna közös táncának a féktelen virtusról, a szenvedélyek kölcsönös felszabadulásáról kellene szólnia. De ahelyett, hogy a két alak ereje összeolvadva megsokszorozódna, a férfi fölékerekedik a nőnek, s a nő nem a férfival együtt, hanem a férfi által mozog. Nem létrehoz, hanem sodródik. Ahol az elengedettségnek, a fesztelen lágyságnak lenne helye, ott pedig kontroll alatt maradnak a mozdulatok. A táncosok arcán mintha a feladatmegoldás feszültsége, nem pedig a belefeledkezés élménye tükröződne. Az eredmény: letompított varázslat. A koreográfia egyenetlenné, töredezetté válik.

Ehhez olykor a folyton változó háttér is hozzájárul. A teret a bal oldalon leomló tükörezüst függöny és a színpad hátsó falát beborító vetítővászon foglalja az érzéki csalódás keretébe. (A látvány Lendvai Károly munkája) A táncosok alakját, mozgását a hullámzó tükröződő felület és egy videókamera felvételei sokszorozzák meg, alakítják át. A vásznon az egész előadás alatt peregnek a képek. A múlandó (kamerával rögzített) lenyomatai, fosszíliák. Megállítják a pillanatot, vagy felnagyítva, lelassítva, trükkökkel elmosva, illetve kiemelve jelenítik meg azt, ami a színpadon zajlik. A technika olykor sokat kreál a kevésből is, úgy mennyiségi, mint minőségi értelemben. A négy táncost például valóságos balettkarrá növeszti. Alakjuk végtelenbe vesző sora megbabonázza a nézőt. De, ahogy egy kevésbé látványos jelenetet emlékezetessé tud tenni, úgy el is tudja nyomni az apró, megkapó történéseket. Ezáltal ahelyett, hogy a lenyomat tovább tartaná életben az aktuálisan élő pillanatot, idő előtt elfojtja azt.

Szerző: Maul Ágnes
Cím:  Fosszíliák,  Rendező-koreográfus:  Juhász Zsolt,  Jelmez:  Túri Erzsébet,  Látvány:  Lendvai Károly,  Szereplők:  Bonifert Katalin,  Bodor Ildikó,  Maros Anna,  Mándy Ildikó,  Juhász Zsolt
Megítélt támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás megvalósítására
További támogatás: 230 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás bemutatására a pozsonyi Meteorit Színházban (2009)