Ivana Müller: While We Were Holding It Together
2008.03.11.

Azt képzelem, hogy bármit megtehetek – mondja a csaknem háromnegyed órája mozdulatlanul fekvő színésznő a While We Were Holding It Together című előadásban. A néző ekkor már nem csak tudja, hanem el is képzeli, hogy bármit elképzelhet. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu
Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu

A LOW Fesztivál keretében bemutatott angol nyelvű produkció tökéletes bizonyítéka annak, hogy ami egy előadás alatt történik, az nem csak a színpadon, hanem belül is végbemehet. Ivana Müller rendező módszerének lényege ugyanis megkapóan egyszerű: öt ember hétköznapi ruhában mozdulatlanul áll (Karen Røise Kielland, Stefan Rokebrand, Jefta van Dinther), ül (Pere Faura) vagy fekszik (Katja Dreyer) a színpadon, és beszél. „Azt képzelem...” kezdetű mondataikkal az általuk megjelenített élőképet értelmezik. Egyszer kiállított tárgyak a British Museumban, vagy éppen radiátorhoz bilincselt túszt fogva tartó terroristák, máskor a Robin Hood forgatásán vannak, esetleg családi pikniken, joghurt-reklámban, aknamezőn, születésnapi partin. Úgy száguldoznak a legkülönfélébb képek között, hogy végül az is káprázat lesz, ami a színpadon történik: pár másodperces sötétségben helyet cserélnek és felveszik egymás testhelyzetét, eltűnnek, vagy egy másik színész szájából szólal meg a hangjuk.

A While We Were Holding It Together több szempontból is érdekes színházi kísérlet. A mozdulatlanság nemcsak az előadók, hanem a nézők képzeletét is felszabadítja, hiszen a szavakkal megjelenített képek minden sallang nélkül, a lelkünkben értelmeződnek. Hogy mennyire eredményes a képzelőerő trenírozása, akkor derül ki, amikor az üres, félhomályos színpadot nézzük, és a színészeknek csak a hangját halljuk.

A legkülönfélébb helyzetleírások oly könnyedén ráhúzhatók az élőképre, hogy a néző folyamatosan feladni kényszerül elhamarkodott ítéleteit, értelmezéseit – mennyit értünk vagy akarunk érteni egy elkapott gesztusból, egy arckifejezésből, egy fényképből, a másikból és a világból? Mi látható és mi láthatatlan? Mi az egyén, és mennyire tartozik hozzá a test? Mennyire kötődik a testhez a nemi identitás?

Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu
Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu

Az előadás a színpadi jelenléttel és a néző szerepével is kísérletezik. Mivel a színészek mozdulatlanságba dermednek, minden egyéb, máskor jelentéktelennek tűnő, észrevehetetlen gesztus – a mimika, a szemkontaktus és a fény – szerepe felerősödik. A színészek jelenléte annyira erős, és olyan szoros kapcsolatban vannak a nézőkkel, hogy paradox módon az üres színpad játszik helyettük, amikor a kulisszák mögé szöknek.

A helyzetleírások sorában fontos szerepe van azoknak a jeleneteknek, melyek a pillanatnyi színházi szituációt értelmezik és „képzelik el”. Az első jelenetben a magát évszázados tölgyfaként bemutató előadó például azt képzeli, hogy színpadon játszik, és a közönség soraiban megpillantja élete szerelmét. Érdekes szerepcsere, amikor a nézőtérre fény vetül, és a színészek elképzelik, hogy kik lehetünk: talán egy csapat iskolás? Vagy Afrika partjairól Gibraltár felé hánykolódó menekültek?

Az előadók folyamatosan közlik, hogy hányadik percnél tart az előadás, és azt is, hogy mennyire szenvednek a fájdalmas testhelyzetben. Az előadás második felében karjuk már annyira remeg, hogy szinte nekünk, nézőknek is fáj. Több mint hatvan percig állnak, ülnek, vagy fekszenek ugyanabban a pózban, feltartott kézzel – csaknem aszketikus szenvedés az előadásért és a közönségért, melynek eredményeként szoros, majdhogynem szeretetteljes kapocs alakul ki a nézők és a játszók között. Olyannyira, hogy már-már fáj, amikor üres a színpad. Ráadásul az előadás a lehető legszelídebb, mégis a legteljesebb módon vonja be a közönséget, hiszen az előadók „csak” aktív együttműködést, képzelőerőnk közös erőfeszítését várják el, s nem erőszakolnak bele senkit kínos szituációkba.

A csak ügyetlenül magyarra fordítható címből – While We Were Holding it Together –, a „mi” a legfontosabb: „mialatt mi összetartottuk”. Mi, vagyis az előadók és a közönség.
Kapcsolódó cikkünk:
LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008
Szerző: Rádai Andrea
Cím:  While We Were Holding It Together,  Ötlet, koreográfia, szöveg:  Ivana Müller,  Előadás, szöveg:  Katja Dreyer, Pere Faura, Karen Røise Kielland, Stefan Rokebrand, Jefta van Dinther
Megítélt támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008 megvalósítására