Benjamin Verdonck – Toneelhuis: Wewilllivestorm / LOW Fesztivál 2008
2008.03.12.

Benjamin Verdonck előadása a gyermekkor rítusainak világába kalauzol, abba a tudatállapotba, amelyben a félelmetes és az örömteli, az iszonyú és a szép, a kiszámítható és a meglepő nem választható el egymástól. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu
Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu

Az előadás elején három férfi áll egymás mellett a Merlin Színház színpadán. Viszonyuk a színlap alapján azonosítható be: az idősebb ember, akinek görnyedt testtartása és mellén összefont karja félénkséget és szigorúságot sugall, az apa (Herman Verdonck); a középkorú férfi, aki tulipánokat visel a zakója hajtókáján, a család barátja (Tomas Desmet); és a fiatalabb férfi bokacsörgető nadrágban és matrózcsíkos pólóban (Benjamin Verdonck) a fiú. Előttük terül el a madzagra függesztett, pléddel letakart tárgyak, asztalok, kisszékek, hintalovak, kishajók, almák mikrovilága, melyben minden eszköz és szerkezet leleplezésre, felfedezésre és beindításra vár. A tulipános elfoglalja a helyét a színpad jobboldalán, hogy kezdetleges hangszerekkel és néha a saját morgásával kísérje az előadást. Az apa mozdulatlanul figyel. A fiú egy virágládához lép és minden sietség nélkül a locsolókannában levő vizet lassan a tulipánokra csorgatja. Mind egy cseppig: a nézők türelmének próbája. Majd Verdonck óvodai szereplése következik: kisfiús testtartással, harsányan, de hamisan előad egy dalt.

Aztán elkezd játszani, azaz mozgásba hozza a furcsa szerkezetekkel és csigákkal, madzagokkal összeszerkesztett egyszerű tárgyakat. Lerántja a plédet egy öreg hintalóról, és széles mozdulattal enni ad neki. Egy doboz alól papírházak kerülnek elő, fölöttük felfüggesztett narancs a nap. Papírhajók érkeznek sámli-kikötőbe. Madzag segítségével lába kél a kenyérnek és az elnyűtt, ócska cipőknek. Hiába minden szülői tiltás: ki tehet arról, ha a nejlonzacskó az égből érkezik és pont a fejre hull? Ki nem tett úgy soha, mintha elvesztette volna fejét a pulóver nyakában? Kenyér, alma és kolbász varázsütésre kerül elő az asztal rejtekéből. Égig érő vizeletsugár lesz a madzagból, s fegyelmezett sorban menetelő kakatonák a kolbászokból. Olykor csak annyi a móka forrása, hogy feláll a szatyor füle, vagy hogy csiripelni kezdenek a madarak, amikor lekerül róluk a doboz. Vagy hogy a fiú ugyanazt a pózt veszi fel, mint a hintaló. Bár Benjamin Verdonck (kisfiúja) a mozgató, a körülötte lévő halott tárgyi világ mintha használati értékétől független, saját sorsot kapna és életre kelne.

Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu
Jelenet az előadásból. Forrás: lowfesztival.hu

Nemcsak az ócska tárgyakkal megtörténő egyszerű csodák, hanem az előadó mozgása is arra utal, hogy gyerekszobában vagyunk. Verdonck apját kereső tekintete és mozgása kisgyermek lelkületű színészre és színész lelkületű kisgyermekre utal. Kissé csámpásan jár, de amikor egy „produkcióhoz”, vagyis például egy doboz felemeléséhez készül, úgy igazítja lábfejét, testtartását, mint az ugrásra készülő tornász. Ezekben a mozdulatokban az ismétlésnek a kisgyerekek számára oly nyilvánvaló izgalma és biztonsága rejlik. A szertartásosság koreográfiája egy idő után még szembetűnőbbé válik: kiderül, hogy a szék mellé gurult almáért csak egy madzagba kapaszkodva lehet nyúlni, hogy a plédet Zorro-köpenyként felvéve csak galoppozva lehet járni, s hogy a madzagokat, székeket, asztalokat csak egy bizonyos útvonalon lehet kikerülni. Az apa mozgása, színpadon bejárt útvonala sokkal esetlegesebb.

Az apa megértő, de néha értetlen, biztonságot nyújtó, egyben félelmetes alakja jelképezi a felnőttek világát. Feszülten figyel, elpakol fia után, néha útban van és szótlanul tűri, hogy ráterítsenek több tucat takarót, melytől elveszti egyensúlyát, és ugyanabba a pózba dől, mint a hintaló. Az apa árnyékában fény vetül a tudatalatti sötétebb rétegeire is. Az előadás elején a fiú az apjától kapott golyót a nadrágjába rakja, hogy nagyobbnak látszódjon a pénisze. (Az előadás majd a labda visszaadásával ér véget.) Ahogy az ügyes kisfiúkhoz illik, Verdonck elismerésre éhezve szerel össze egy széket, mely később összeesik alatta. Csáth Géza-novellákra emlékeztet az egyik doboz alól előkerülő döglött macska. A fiú azzal viccel, hogy megöli apját: késsel a kezében járkál utána. Az apa többször is közelít a hintaló felé egy nagy halom rőzsével és egy késsel, majd ránéz a fiára. E pillanat alatt dől el, hogy (még) nem áldozzák fel a hintalovat, amely később a guillotine pengéjeként egyenesen felé tartó késtől is megmenekül, amikor az utolsó pillanatban, varázsütésre lehajtja fejét. Az utolsó lepel alól bizarr teremtmény kerül elő – a hintaló tudatalatti mása, körülírhatatlan, hatlábú állat.

A Wewilllivestorm alatt – a dalt kivéve – egyetlen szó sem hangzik el. Benjamin Verdonck előadása a kimondhatatlanról szól.
Kapcsolódó cikkünk:
LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008
Szerző: Rádai Andrea
Cím:  Wewillivestorm,  Készítette és előadja:  Benjamin Verdonck, Herman Verdonck, Tomas Desmet, Valentine Kempynck
Megítélt támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008 megvalósítására