My City: Amsterdam - Programsorozat a LOW Fesztiválon
2008.03.03.

Bicikli, facipő, sajt, hajó, joint, gay parade, a vöröslámpás negyed szexshopjai – nagyjából ez a tematikája annak a fotókiállításnak, amely a Millenárison tekinthető meg. Mi, magyarok így, azaz a sztereotípiáktól egyáltalán nem mentesen látjuk a(z egyik) holland fővárost. PAPP TÍMEA CIKKE.

Simon. Forrás: lowfesztival.hu
Simon. Forrás: lowfesztival.hu

A LOW Fesztivál keretében lezajlott Az én városom: Amszterdam programsorozat célja az volt, hogy ez a kép árnyaltabbá váljon. Az A38 Hajó kezdeményezése sajátos (majdnem azt írtam, sajtos – hiába, a hely szelleme a billentyűzetbe is belebújt) szemszögből mutatja be Európa jelentős városainak kultúráját, olyan perspektívából, amelyet igazán csak a helyiek ismernek. Ezért a fesztivál fővédnökének Eddy Terstall filmrendezőt választották, akinek nevét valószínűleg néhány moziőrültön kívül kevesen ismerik. Az én városomnak köszönhetően azonban eljött hozzánk, és magával hozta 2004-ben Oscar-díjra jelölt Simon című alkotását is. A film egy évtizedes barátság szomorkásan bölcs, torokszorítóan vidám története, amelynek előterében a csöndes hétköznapok, hátterében pedig a melegtematika, az eutanázia és a könnyűdrogok kérdése áll. A film egy egészen ismeretlen, hidak, grachtok, kurvák, virág- és sajtpiac nélküli Amszterdamban játszódik. Semmi giccsesre retusált képeslaparc, mégsem érezzük magunkat becsapottnak. Ez Terstall városa, az ő élettere, ahol a régi Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasótermének kényelmetlen székeire emlékeztető ülőalkalmatosságoknak köszönhetően meglehetősen lassan, és az elviselhetőnél jó húsz perccel tovább haladt előre a történet. A vetítést követően Pálos György és Vágvölgyi András segítségével a városra, az országra, a holland társadalomra terelte a beszélgetést. Terstall mint hazájáért felelős értelmiségi (ennél kevésbé patetikus szintagmát nem tartalmaz a szótár) aggódik. Hogy miért? Tessék beleolvasni a napilapokba.

Herb van Drongelen fotója. Forrás: lowfesztival.hu
Herb van Drongelen fotója. Forrás: lowfesztival.hu

Van az úgy, hogy az ember felébred, leviszi a (Millenárison egyébként kiállított) biciklit meg 23 kilónyi csomagot a ház elé, és a nyakába veszi a világot. Hat évig és két hónapig tartott Herb van Drongelen útja, amelyet fotókkal dokumentált. Azt, amit ő látott, és azt, ahogy ő látta (vagy mással láttatta) saját magát. Csak a szépre emlékezem feliratú mosolyalbum? Korántsem. Ausztrál úton elhagyott Biblia, Csádban egy No Arms on Board felirat, lepukkant üzbegisztáni fürdőszoba, arcok, ráncok, tekintetek. Árnyékok és alulnézet. Vagy egyszerűen csak: hétköznapok.

Natwerk a Nyugati téren. Forrás: lowfesztival.hu
Natwerk a Nyugati téren. Forrás: lowfesztival.hu

Lehet, hogy a szög volt rossz, de én nem aranynak láttam a Natwerk kukásautóját, hanem mustársárgának, bár ez a lényegen valószínűleg nem változtat. Hirtelen megjelentek a Nyugati téren, és felfordulás- és kedélyborzolásmentes, a járókelők napját megkellemesítő meglepetést okoztak. Pedig semmi különös nem volt abban a tízperces performanszszerű minikoncertben: az ereje nem a zenei minőségben, hanem a váratlanságban rejlett, és a hatást segítette a februári napsütés. Jaj, de kellenének az ilyesfajta megmozdulások az aluljáróbeli istenmegtalálás meg az autentikus andoki dallamok helyett!

About. Forrás: lowfesztival.hu
About. Forrás: lowfesztival.hu

Hogy az Eurovíziós Dalfesztivál mennyire túlhaladott intézmény, ne feszegessük. Azt viszont igen, hogy az, amit Rutger Hoedemakers, azaz About csinált az A38 Hajón, a magyar selejtezőn labdába se rúghatott volna. Mert az „artisztikus, változatos, finoman önironikus elektró, nagyszabású kütyü-rodeó, rafinált hang-vegykonyha”, amelyben „breakbeat keveredik ska-punkkal, indie-rock flitteres diszkóval” (idézet a műsorfüzetből), magyarul a nagyon helyes, rózsaszín nyakkendős, vicces felsőtestmozgású fiatalember, aki még igencsak táncolható számokat kever és énekel a gitáros Marg van Eenbergennel, nem a negédtől csöpögős, tizenkettő egy tucat ún. fesztiváldalok táborát erősíti.

Azt hihetnénk, Eboman (polgári nevén Jeroen Hofs) szimplán csak DJ, illetve VJ. Mivel testére olyan érzékelők vannak szerelve, amikkel a megjelenő képeket vezérli, előadását akár a performansz kategóriába is besorolhatnánk. A használt filmeken a holland Csortos, Kabos, Jávor, Gombaszögi és Szeleczky, a régi Amszterdam, retrohangulat, az ottani táncdalfesztiválos korszak. Konzekvencia: nincs új a nap alatt, mintha minden kornak meglenne a saját Zeitgeistja, ami országtól, kultúrától független, és később nyugodtan reciklálható vagy feléleszthető.

New Cool Collective. Forrás: lowfesztival.hu
New Cool Collective. Forrás: lowfesztival.hu

A felfedezés mellett volt persze csalódás is, a nagy Amsterdam Klezmer Band koncertje, ami eleve későbbre csúszott, és a színpadról a bárpult elé nem jutott el más, csak a vendégénekes Natalia Rogalski hajdobálástól a hangjának bluesos reszelgetéséig terjedő idegesítően erőltetett eredetisége és a zenekar kínos jókedvcsináló szándéka.

Összesítés? A New Cool Collective elhozta Budapestre a mediterrán Hollandiát (hisz van tengerpartjuk), a Quimbyre és Zagarra expat és erasmusos hollandok táncoltak. Én pedig a hajó gyomrában a hangosítópulthoz dőlve alig hallottam az elektronikus zenei hullámokba merülten, hogy’ és mit fecseg Amszterdamról a felszín.
Kapcsolódó cikkünk:
Szerző: Papp Tímea
Megítélt támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008 megvalósítására