Az ismeretlen kutatása / MU Színház
2009.01.04.

Rokonszenves előadók kínosan semmitmondó produkcióival zárult az év - ’Az ismeretlen kutatása’ helyett lapos közhelybazárral. Tanulságos, ha valaki más előadásaiban sokkal jobb, mint a sajátjában. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

 

Téri Gáspár
Téri Gáspár
A DEPARTS program részeként működő Az ismeretlen kutatása alkotóműhely a Műhely Alapítvány és a MU Színház közös szervezésében fut. A szervezők ebben a félévben Vadas Zsófia Tamarát és Téri Gáspárt hívták meg. Lehet mentegetni a lehangoló végeredményt: például nyilván megvan a kifutási ideje, míg valaki megtalálja a saját stílusát, a meghívottak pedig még csak az út legelején vannak. Tökéletesre csiszolt munkákat kár várni, én is csupán némi meglepetésre, kreativitásra, szellemességre apelláltam – hiába –, de persze megtörténhet az is, hogy csak én nem találom a kódokat ezekhez a bemutatókhoz. Nekem mindkét produkció a sok hűhó semmiért élményét nyújtotta, trivialitások büszke feltálalását, de elismerem, hogy a közönség többsége mindkét esetben meglepően baráti módon viszonyult az akciókhoz.
A Magyar Iparművészeti Egyetem vizuális kommunikáció, látványtervezés szakán végzett Téri Gáspár Samu Bencével és Papp Gáborral kísérelt megteremteni a TESTIdegen című előadásban valamiféle szimbiózist az emberi mozgás és a számítógépes rendszer között. Ebből annyi látszik, hogy Téri Gáspár a félhomályos térben egy sötét öltönyben felfüggesztve mozog, előtte egy oszlopon neoncsíkok ugrálnak, majd lassan kibújik az öltönyből, fejére csuklya kerül, és modern oszlopszentként felül az emelvényre, míg társai neonábrákat vetítenek rá. De amikor mindenkinek annyi virtuális személyisége lehet, amennyit akar, és minden második ember netfüggő, őszintén szólva idejétmúltnak hatnak ezek a képek, ember és gép sokkal jobban összenőtt már ennél.  

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Vadas Zsófia Tamara, aki Hód Adriennél és Szabó Rékánál egyaránt izgalmas, karakteres táncosként tűnt fel, és koreográfusnak tanul a Kortárstánc Főiskolán, Átjáró című bemutatójában a tánc és a szobrászat közti határterület vizsgálatát tűzte ki célul. Ebből kezdetben igen kevés látszik, az előadó hosszú percekig körbe-körbe járkál, majd apró változtatásokat iktat be az ismétlődő, civil mozdulatsorokba. Egy zenész segítőtársa is van, aki halk prüntyögéssel, esetlegesnek tűnő hangadásokkal reagál a táncosnő mozgására. A mozdulatok lassan mégis finomodnak, majd egy olyan szakasz következik, melyben az előadó szinte mozdulatlanná válik. Sajnos a köznapi gesztusok csak dekontextualizálva izgalmasak, és ezt a tudatosságot a jelen esetben hiányolom. Az Átjáróban a leggyengébb láncszem mégis a videó, pontosabban a nyilatkozók sületlenségei. El tudom képzelni, hogy az amatőr narrátorok nélkül még lett volna valami érdekes abban, ahogy a táncosnő a gipsz lehetőségeit kutatja, hiszen maguk a felvételek szépek, de ha közben azt hallja az ember, hogy a gipsz „depresszív valahol”, „lehúzó”, meg hogy „kiszívja az erőt”, az átlagos befogadói türelemnek vége. A Műhely Alapítvány sokkal jobban járt korábbi választottjaival, például Hód Adriennel vagy Gold Beával, de hát ez egy nagy kockázatú kísérletsorozat, lefelé és fölfelé egyaránt ki lehet lógni: 2009-ben Nagy Csilla szépíthet.
Helyszín:  MU Színház,  Időpont:  2008. december 22.,  Az est első része:  Téri Gáspár, Samu Bence, Papp Gábor, Nagy Ágoston: TESTIdegen,  Az est második része:  Vadas Zsófia Tamara: Átjáró
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az ismeretlen kutatása címmel alkotóműhely megrendezésére (2008)