Öt Templom Fesztivál / Győr
2008.09.22.

Valljuk be, már maga az ötlet elbűvölően excentrikus és eredeti. Bár az se semmi, hogy egy utcában, úgy négyszáz méteres távolságon belül, öt különböző felekezethez tartozó, működő templom van. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Még akkor is, ha az evangélikus templom nem látszik az utca felől; s akkor is, ha a zsinagóga immár elsősorban hangversenyterem, kiállítóterem és zeneiskola, hiszen a hitközség is megvan és itt működik. Ez az adottság sajátos történelmi okokra vezethető vissza: öt egyházból három úgy került ide, Győr-Újvárosba, hogy a falakon belül nem volt maradása, vagy éppen be sem engedték; a két legbevettebb egyház később, a  város növekedésével vetette meg itt a lábát.

Canticum Novum
Canticum Novum
A Karzat Alapítvány, név szerint elsősorban Borsa Kata és Pál Kálmán, gondolt egyet, és összehívta az öt egyházközség vezetőjét (no meg a zsinagógát kezelő egyetem képviselőjét). Felvetették nekik az Öt Templom Fesztivál alapgondolatát: egy olyan ötnapos fesztiválét, amely napról napra más templomba költözve mutatja be nem csupán egy városrész jellegét (a szóban forgó Kossuth Lajos utca a városrész főutcája), műemléki értékeit és vallási-kulturális sokszínűségét, hanem kifejezetten számít a gyülekezetek és a hitközség hozzájárulására a fesztivál arculatának kidolgozásában. Szerencsére az egyházak, illetve a templomok pásztorai nem politikusok, ezért nemcsak egytől egyig eleget tettek a meghívásnak, de békességben és jó szívvel együtt is munkálkodtak és azóta is munkálkodnak az idén már harmadszor megrendezett fesztivál létrehozásán. Ha a Karzat Alapítvány csak ennyit tudott volna elérni, már akkor is sokat tett volna Győrért és a magyar kultúráért. De a fesztivál legalább olyan izgalmas, mint az alapötlet.

A szeptember 18-22. között zajló Öt Templom Fesztivál helyszíne az öt egymást követő napon a Zsinagóga, a katolikus templom, az evangélikus Öregtemplom, a görög katolikus (vagy mindközönségesen Rác) templom, illetve a református templom. Ehelyütt a fesztiválnak a katolikus templomban megrendezett második napjáról számolok be.

A műsorfüzet hat programot hirdetett délután 3 órától, köztük egy városnéző sétát és egy bábos produkciót, amely – kivételképpen – a református templomban lett volna, ámde sajnos elmaradt.

Estefania Perdomo
Estefania Perdomo
A többi három program közül egy előadás és három, élesen elütő színvonalú hangverseny volt. Az előadást Heidl György pécsi eszmetörténész tartotta a pécsi Péter és Pál sírkamra festményeinek ikonográfiájáról. A hallatlanul izgalmas eszmefuttatás a rendkívül rossz állapotban és hiányosan fennmaradt freskók által felvetett kérdésekről derítette ki, hogy a legtartalmasabb válaszokat a művészet- és egyháztörténet, a történettudomány és – igen! – a botanika ismereteinek és módszereinek kombinálásával adhatjuk rájuk. Szinte nemzeti büszkeség dagasztotta keblünket, amikor kiderült: nagyon úgy néz ki a dolog, hogy a festő azért nem a Károli és Babits óta megszokott tököt ábrázolta a Jónásnak árnyat adó (majd az isteni didaxis kedvéért elszáradt) növényként, mert a távoli, határszéli Pannóniába pár év alatt eljutott a híre Szent Jeromos ezzel kapcsolatos eltérő véleményének. Régi szép idők…

Az első programpont a Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusának hangversenye volt, egy abszolút lokális esemény, amelyről itt essék csak annyi szó, hogy a zongorakísérő, Gosztola Tünde koncentráltan és gyönyörű hangon zenélt.

A Szegedi Tudományegyetem Canticum Novum kórusának (karvezető: Kovács Gábor) ½ 6-kor kezdődő hangversenye az első pillanatban professzionális előadás reményét keltette, ugyanis a vezénylő Kovács Gáborral együtt csupán tíz énekes vonult a szentélybe. Ez az egyébként rokonszenves együttes azonban elakadt valahol a két fogalom határán: kórusnak túlságosan kicsik, törékenyek és hangilag erőtlenek; teljes értékű énekegyüttesnek – annak ellenére, hogy volt olyan darab, amelyet szolisztikus felállásban adtak elő – pedig nemcsak azért nem tekinthetők, mert a tagok hangi adottságai, képzettsége ehhez nem elegendők, hanem azért sem, mert a tagok nem is azzal a szólista-magatartással formálják meg szólamukat. Azáltal egyébként, hogy ezt a kicsiny együttest Kovács Gábor (éneklés közben) mindvégig hagyományos mozdulatokkal vezényli, mintegy el is zárja az utat az elől, hogy énekesei kimerészkedjenek a biztonságos kórusénekesi attitűdből.

Le Tendre Amour
Le tendre Amour
½ 8-kor azután bekövetkezett a csoda, vagy legalábbis a kinyilatkoztatás: ekkor kezdődött a barcelonai központú, de erősen nemzetközi összetételű Le tendre amour együttes hangversenye. Legnagyobb elismerés a rendezőknek azért, hogy ezt a Magyarországon teljesen ismeretlen, abszolút világszínvonalú fiatal régi hangszeres együttest megtalálták és meghívták fesztiváljukra. A formáció ráadásul nem csupán zenei kvalitásaival, hanem (legalábbis ezen a koncerten) a repertoárjával is telitalálatnak bizonyult. A hangverseny ugyanis a (részben Hollandiában élő) szefárd zsidóság XVI–XVIII. századi héber nyelvű egyházi zenéjéből adott ízelítőt. A szerzők közül a három legnevezetesebb a nem zsidó műkedvelő velencei arisztokrata, Benedetto Marcello, a Bécsben született, de Modenában élt Cristiano Giuseppe Lidarti és a Spinozához hasonlóan portugál származású amszterdami Abraham Casseres. Marcellónak főműve, a barokk vokális zene egyik legfontosabb korpuszát képező 50 zsoltára tartalmazza héber szövegű liturgikus versek feldolgozását. Casserestől és Lidartitól kisebb darabok hangzottak fel, majd, a hangverseny második felében, Lidarti egy évtizede felfedezett (természetesen héber nyelvű) Eszter-oratóriumából adtak elő jó néhány tételt.

E ponton fel kell fednünk, hogy az együttes csembaló-gordonka continuóból, továbbá hegedűből, fuvolából és oboából állott; ehhez járult az előadást konferáló, a szent szövegeket felolvasó és néhányszor éneklő narrátor, és nem utolsósorban az énekes szólista, Estefanía Perdomo (szoprán). Lidarti oratóriumának részletei tehát átiratban szólaltak meg ezen a hangversenyen. Ez nem gátolta annak appercipiálását, hogy Lidarti elsőrangú zeneszerző volt, aki leginkább a Hassééhoz hasonlítható, késő barokk stílusú, rendkívül magabiztos és kifejező, nagyszerűen énekelhető zenét írt. Estefanía Perdomo egészen fiatal, de több mint érett: szenzációs énekes, aki mind koloratúr jellegű, tömör és lehengerlően szép hangjával, mind makulátlan tisztaságával és technikai biztonságával, mind pedig – és legfőképpen – zenei tartalmasságával, kifejezésének kimeríthetetlen gazdagságával valósággal lebilincselte a hallgatóságot. Az együttes hangszeres része ugyancsak szuggesztíven és magabiztosan muzsikált. Tette ezt nemcsak a vokális darabok kísérőjeként, hanem a pihenésképpen előadott néhány, főleg francia barokk hangszeres kompozícióban is. A legnagyobb súlyú kifogás, ami egyáltalán felmerülhetett, az amerikai oboista, Kathryn Elkin kis hangja volt; ám ezt a hangot ő is makulátlan tisztasággal és remek vonalérzékkel használta. A csellista, María Sánchez kitűnő volt, a hegedűs Adriana Alcaide, a francia fuvolista, Sébastien Perrin, és az együttest vezető csembalista, Esteban Mazer játéka meg egyenesen élményszámba ment. A hatalmas túlkínálat által meghatározott régi zenei piacra sokan csak úgy jutnak be, hogy saját kutatáson alapuló, senki által nem játszott repertoárt adnak elő. A Le tendre amour igen kevéssé ismert, ugyanakkor élő, magas színvonalú zenei anyagot mutatott be. Ezt azonban olyan színvonalon tette, amelyen bármilyen nagy zenét örömmel hallgatnánk tőlük.

Köszönet mindezért a fesztivál szerkesztőinek. Akiknek talán egyetlen, kicsiny részletre kellene jobban figyelniük: hogy világosan megkülönböztessék anyagaikban azt, ami helyi jelentőségű vagy nem professzionális produkció, attól, ami a fesztiváljukban – hál’ Istennek – a világszínvonalat képviseli.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Győr-Újváros,  Időpont:  2008. szeptember 18-22.
Megítélt támogatás: 3 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Az Öt Templom Fesztivál megrendezésére