EGYMÁSBÓL EGY MÁSBA
Képző /

EGYMÁSBÓL EGY MÁSBA

Ki látott engem? Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása / Cifrapalota, Kecskemét

Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása olyan természetes, mint ágon a levél. A hasonlat kissé szecessziós, nem véletlenül. IBOS ÉVA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

HOLLYWOODI MATEK, SZÍV NÉLKÜL
Film /

HOLLYWOODI MATEK, SZÍV NÉLKÜL

Seveled

Orosz Dénes Seveled című harmadik nagyjátékfilmje olyan szolgaian másolja a hollywoodi romantikus komédiák sablonjait, hogy teljesen érdektelenné válik, hiába küzdenek derekasan a színészei. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

FACEBOOK A KÖZÉPKORBAN
Könyv /

FACEBOOK A KÖZÉPKORBAN

Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból

Anakronizmus a köbön. Hiszen hogy is csináltak volna szelfit az Árpád-ház uralkodói és udvartartásuk népe? Egészen biztosan lesznek, akik blaszfémiának érzik majd ezt a kötetet, a belakott ikonok megcsúfolásának, vagy éppen a tanulás szent folyamatát féltik majd tőle. Ez elkerülhetetlen. Tovább a cikkhez

SZÉTNYÍLT A KOREAI OLLÓ, ÉS MÁR GYILKOLNAK IS VELE
Film /

SZÉTNYÍLT A KOREAI OLLÓ, ÉS MÁR GYILKOLNAK IS VELE

Élősködők / 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2019

A zsánerkutyulós filmek mestere annyira fanyar viccet mesélt a szegények és gazdagok közti szakadékról, meg az erőszakról, mely annak mélyében fogan, hogy Cannes-ban mindjárt Arany Pálmával jutalmazták. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

AZ EMBER PONTOSAN ÉRZI, MIKOR LEHET AZ ÍRÁST ÉLESBEN ELKEZDENI
Könyv /

AZ EMBER PONTOSAN ÉRZI, MIKOR LEHET AZ ÍRÁST ÉLESBEN ELKEZDENI

Beszélgetés Barnás Ferenccel

Kissé szokatlan helyszínen, a repülőtéren beszélgettünk indulása előtt Barnás Ferenc íróval legutóbbi regénye, az Életünk végéig apropóján nyelvről, távolságról, A kilencedik és mostani regénye viszonyáról. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

HÁROMISMERETLENES EGYENLET
Zene /

HÁROMISMERETLENES EGYENLET

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának estje

Egy fiatal karmester, aki még soha nem vendégszerepelt Budapesten, egy zeneszerző, akinek műveit korábban nem hallottuk – és egy fuvolaművész, aki első alkalommal lépett magyar hangversenyterem pódiumára. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

ÉS MOST NEM VISZI
Színház /

ÉS MOST NEM VISZI

Mohácsi István – Mohácsi János: Liliomfi / Katona József Színház, Kecskemét

Kell-e Mohácsi János rendező egy Mohácsi-szöveg bemutatásához, vagy másnak is a kezére áll az a komplex utalásrendszer és humor, amit a Mohácsi-előadásoktól megszoktunk? Ez az egyik tétje a kecskeméti Katona József Színház Liliomfi című előadásának. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez