Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A VOLT-OT LÁTNI ÉS MEGHALLANI

18. VOLT Fesztivál, Sopron
2010. júl. 7.
Az idei, 18. VOLT Fesztivál sok tekintetben lett első. Most kezdtek el fákat ültetni a városért a sztárok, először lépett fel Ákos fő műsoridőben a Nagyszínpadon, először lehetett gyorsbüfés pljeskavicát kapni, stage dive szimulátorral játszani, és először nem esett eső. SISSO BESZÁMOLÓJA.
A „Mindenütt jó, de legjobb Sopron” lokálpatrióta szlogen pedig sokkal jobban tetszett, mint a végkimerülésben lévő „egyszer VOLT” típusú szójátékok, de alapvetően nem változott semmi: most is ezen a fesztiválon érezheti úgy magát az utazó, mintha a Szigeten volna, csak kicsiben. A színpadok körben találhatók, így elég csak középre állni és szelektív füllel egyszerre hallgatni a koncerteket. A zenei irány mozdíthatatlansága miatt egyébként innen volna szép egy kizárólag ötveneseknek, hatvanasoknak szóló fesztivált kezdeményezni, ahol virágozhat végre a geronto-rock. Az első nap, a magyar rock napja – Omegástul, Eddástul –, de a második napi Billy Idol, no meg a két témát variáló Prodigy koncert is teljesen efelé mutat. 
 
Természetesen a Billy Idol napon érkeztünk a helyszínre a punkokkal együtt, verőfény és negyven fok, sehol a tavalyi gumicsizma bemutató, sehol egy William Broad hasonmás, csak rockerek. Valamint Ef Zámbó István: nagy nemzeti festőnk folytatta a tavaly, a rendszerváltás huszadik évfordulóján elkezdett hagyományt, amikor ismét egy VOLT rendszámú trabantot pingált szépre. Lehetett tehát nosztalgiázni, mert mindenki tudja, hogy a Lővér kempingben szálltak meg annak idején a keletnémetek, akik a sok kétüteműt hátrahagyva innen vándoroltak tovább Ausztria felé, ahonnan most meg éppen Billy érkezett. 
 
Billy Idol
Billy Idol
 A nagy durranás előtt sikeresen végignéztük az egyébként újabb szokás szerint legnépszerűbb MR2 Színpadon a Soerii és Poolek zenekar koncertjét. Azóta izgat, kik lehetnek, amióta azt olvastam róluk, hogy olyanok, mintha a Daft Punk tagjait kidobták volna berúgva és betépve a Hortobágyon. Az élmény nem maradt el. A HS7 zenekarból érkezett Jappán, a Kutya Vacsorájából ismerős Gerisson tanár úr, a Szupernemes Papp Szabolcs képregényfigurákként lepték el a színpadot, mindenféle műanyag parókákban, és velük együtt tombolt a szintetizátor mögött valami pankrátor, egy óriás sárga csirke, egy zsonglőr-rendőrnek öltözött törpe, két topless lány és sok lufi. Tisztára, mint egy David Lynch film, David Lynch rémálmaiban. Minden kaotikusnak tűnt, de a zenei felkészültség és a vicces szövegek mégis egyben tartották a nagy házibulinak látszó koncertet. 
 
A Forced Entertainment mozgalom jegyében elégedetten hagytuk el a helyszínt, a zenészek és mi is kitomboltuk magunkat, aztán egy kis betekintés után a Nagyszínpadon zajló, szokás szerint népszerű és a széles mosolyú reggae meg dancehall közönséget mozgósító Irie Maffia koncertbe érkeztünk, majd következett az est legjobb előadása, az osztrák Parov Stelar Band koncertje a Rádiócafé (OTP Junior) színpadon. A Marcus Füreder néven anyakönyvezett Stelar és csapata sztenderd magyar fesztiválfellépők lettek idénre, de már többször élvezhettük a bécsi elektronikus-dzessz-funk-dub grooverek koncertjét az A38 hajón, klubformában is. Atmoszférikus tánczenéjük lényege, hogy a notebookok és potméterek mögött headbangelő Parov Stelar legmodernebb hangmintáira a swingtől a steampunkon át az avantgarde dzsesszig úgy pakolják fel az élő hangokat, mintha a műtőasztalon készülne a talpalávaló. Egyszerre szájber és füstös, miközben Markus Ecklmayr szaxofon-, Andreas Lettner dob- és Stefan Hölzl basszusgitár játéka nemcsak dögös, de felér egy mozgásszínházi produkcióval is. Istennőjük, a fekete bőrű és hangú Beate Baumgartner a partihelyek új szexszimbóluma a maga bársonyosan mély hangjával és neo-Jacko táncstílusával. 
 
Ákos
Ákos
Billy Idolnak történetesen kevés esélye maradt, nem is szólt jól a koncert, de az 54 éves angol-amerikai poszt-punk sztár azért nyilván megdobogtatta néhány nő szívét. Egészen jó történet, hogy az ő karrierje, bár punk, igazából akkor indult a nyolcvanas éves elején Amerikában, amikor a briteknél már épp szertefoszlóban volt a punkőrület. A Sex Pistolstól kezdve a Clash-ig minden valamire való punkcsapat járt Amerikában, Billy nem is sikertelen zenekarát, a Generation X-et kivéve. Aztán a saját bandája feloszlása után szerencsét próbált a tengerentúlon, és bejött neki. A negyedik, Rebell Yell című albuma megjelenése volt a karrierje csúcsa, meg persze korábban az MTV videoklip sztár korszaka, aztán jó kis punkdiszkó konzervzene lett. Annál rosszabb pedig itt sem volt, lejátszotta a Greatest Hits repertoárt, vágta a kemény arcokat, immár sűrű barázdákkal, a nép meg vidáman táncikált.
 
A Quimby zárta a második nap este a Nagyszínpadot, kicsit nagyobb és lelkesebb közönséget hozva, mint az előttük szóló. Pedig Kiss Tibi ultra flegmatikusan énekelt, de vannak elegen a zenekarban ahhoz, hogy valaki brillírozzon, Varga Líviusz például mindig feltuningolja magát, ez nála többszörös szakmai ártalom. A Converse arénában még lecsekkoltuk a Dalriada nevű epikus folk-metál csapatot, épp A walesi bárdokra zúztak a soproni fémzenészek és rázták a frissen mosott hajuk. Aztán vadiúj spanyol sonka standot és futófényes napszemüvegeket is láttunk hazafelé.
 
Lovasi András
Lovasi András. Fotó: Már András (A képek forrása: VOLT Fesztivál)
Másnap a Nap fel akarta gyújtani a Földet, nyertek a hollandok a brazilok ellen, és a Szieszta szálló előtt kitört a közös felgyalogló túra buzgalma, így késő délután a szépségsziget meg a wellness program helyett csoportosan vettük a fesztivál felé az irányt. Épp Ákos koncertjére értünk ki, aki nyilván begyógyította a tavalyi, Marylin Manson ütötte sebeket, de Dave Gahamet nem pótolhatta, így Lecsót választottuk, akihez hasonló nincs, és vele a Nagyszínpadról lekésett Pál Utcai Fiúkat, lévén saját korosztályi zenénk. Házibuli kerekedett megint az MR2 színpadon, sokan emlegették a majd húsz évvel korábbi Almássy téri koncertjüket, amelyen a Kispál volt az előzenekar. Különös, mennyire ütősnek tűntek újra a régi szövegek az új közegben: Nem lesz már győzelem, nem lesz, pedig úgy akartam, Nem lesz már győzelem, nem lesz erő a karban. A hazai rákendroll költészet csúcsairól aztán a kozák-punk kellős közepébe csaptunk. Az ukrán főváros jelenlegi legjobb csapata, a Haydamaky exponálta magát mint az idei világzenei staféta sztárja. Balkáni etno-ska verzióban, két fúvóssal, hamonikával még sosem hallottuk a Nirvana Teen Spirit-jét, és nem is láttunk ilyen vad táncot a Get up, stand up kezdetű világbéke nótára. Utánuk egy bolgár diszkó vagy a Gogol Bordello lett volna igazán ildomos a Nagyszínpadon, de a Prodigy is megtette, amit megkövetelt az éjszaka. Az optikai tuninggal rendesen ellátott techno-diszkó elsöprő sikert aratott, a bunjee jumperek csak úgy ugráltak a fejünk fölött.
 
Az MR2 helyszínen hajnalban ismét nagyot rophatott a tömeg, mert a pécsi 30y, a MűPá-s szentimentális-ülős koncertje után itt tombolta ki magát. Az elvetemült népfia dalnok, a pedálfetisiszta gitáros, a megvadult Micimackó basszer, a Máté Péterbe oltott Zagar billentyűs és a dobos, aki vagy Chad Smith volt, vagy Che Guevara. A Brémai muzsikusok laza pop-punk verzió. Minden sláger, a Bogozd ki, a Felhő, a Rajzszöggel középre, még a nehezen indult, koncertzáró Puhatalpú lányok is nagyobb fordulatszámmal ment, mint szokott. Elégedetten távoztunk balra el, megettük életünk legdrágább gyrosát, belenéztünk az Ossiánba, mert túl sokat vigyorogtunk addig, majd szájtátva álltunk az éjszakai parkour klipek előtt, és azt hittük, megtanultunk szuperhősnek lenni, aztán meg elmentünk egy busznak álcázott guruló cirkusszal haza. Soha rosszabb és hosszabb fesztiválozást. Talán Glastonbury-ben még megpróbálkoznánk, de csakis özönvíz nélkül: úgy, ahogy itt.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek