TENNI KÉNE VALAMIT, MÉGSEM CSINÁLJUK

Beszélgetés Kovács Krisztiánnal
2018.02.06.

Bárhol meg tudja vetni a lábát, vallja. Évek óta a Nézőművészeti Kft. tagja, ahol jól érzi magát. A társulat a Szkéné Színházzal közösen mutatta be Büchner Leonce és Léna című előadását. Az előadás kapcsán beszélgettünk Kovács Krisztiánnal. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

ORLANDÓTÓL GLOSTERIG

Interjú Gáspár Sándorral
2016.07.06.

Lehetne születésnapi beszélgetés, de nem az. Már csak azért sem, mert nem összegző típus. Hogy mi az, ami Gáspár Sándort leginkább motiválja, miközben színházak szűntek meg körülötte, vagy csak átalakultak, de azokban már nem kívánt részt venni, többek között erről kérdeztem. Tovább a cikkhez

"MÉG MINDANNYIAN KAPKODJUK A LEVEGŐT"

Beszélgetés László Zsolttal / Színikritikusok Díja 2013
2013.09.16.

A Színházi Kritikusok Céhe az Angyalok Amerikában című előadásban nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő díjára jelölte a Nemzeti Színházból most Székesfehérvárra szerződött László Zsoltot. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

KIFORDULT A VILÁG…

Georges Feydeau: Bolha a fülbe / Debreceni Csokonai Színház, POSZT 2013
2013.06.17.

A Tüzes Kandúr Brüsszelben van, Európa - de legalábbis az EU - egy kupleráj. Sokan ennyit olvastak ki tanulságként Vidnyánszky Attila Feydeau-rendezéséből. Pedig vannak az előadásnak más tanulságai – még kevésbé frappírozóak. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

KERÜLGETÉS

Herczeg Ferenc: Bizánc / Székesfehérvári Vörösmarty Színház
2013.02.25.

Az uralkodás, a szabadság kérdéseit tárgyaló történelmi darabok iránt programos érdeklődést tanúsító rendező, Bagó Bertalan a Bizánccal a Székely János-színműhöz (Caligula helytartója, Kecskemét/Thália, 2011) jár a legközelebb, de dráma és színrevivők ezúttal elkerülték egymást. Tovább a cikkhez

DEFICIT AZ ÚJSZÍNHÁZBAN

avagy: valakinek így jó
2012.12.30.

Csurka István szép emlékű és beszédes című drámájának legújabb színházi (legújabbszínházi?) bemutatója kapcsán reklámértékű recenzióra ragadtatta magát az index a minap. A népszerű hírportál szerkesztői nyilván tudják, miért tűzték címlapjukra – méghozzá fotós kiemeléssel – épp ezt a cikket. Tovább a cikkhez

„A MOTOROS RUHÁZAT SOKSZOR ÉRZŐ SZÍVET TAKAR”

A Gój Motorosok Egyesülete a Földindulás bemutatóján
2012.04.05.

A vasfüggöny leeresztve, a nézősereg gyülekezik. Korán beülök, egyedül vagyok a sűrű tömegben, kamerák, fotósok kereszttüzében Dörner és Pozsgai, Kerényi Imrébe botlom, a gój motorosok is gyülekeznek, miattuk vagyok itt. GYIMESI ÁGNES ANDREA RIPORTJA. Tovább a cikkhez

Címkék: Új Színház

FELEMÁS BÚCSÚ

Thomas Mann: A varázshegy / Új Színház
2012.02.14.

A varázshegyet színre vinni kábé olyan, mintha valaki a tengert akarná kiskanállal átkanalazni egy méretes tálba. Szikora Jánost mindig is vonzották a megmászhatatlan hegycsúcsok. Felemás produkcióval búcsúzott a Márta-éra az Új Színházban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

RÁCSOK AZ ÉGIG

Friedrich Schiller: Don Carlos / Új Színház
2012.01.22.

A rácsozott hasábokból variálható, kombinálható sötét díszlethez udvari eszközemberek is tartoznak. Öltönyös, fekete kalapos arctalanok, akik az elemekhez tapadva, beléjük mintázódva léteznek. Őket mozgatja egy felsőbb hatalom, vagy ők mozgatják a világot? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

EZZEL IS FEJLESZTJÜK A TUDATUNKAT

Beszélgetés a Gój Motorosok Egyesületének elnökével
2012.01.22.

„Drága Hölgyem! Ez a felvétel akkor kerül nyilvánosságra, ha jogi problémánk van, különben állok szíves rendelkezésére. Mészáros Imre vagyok” – így indul a beszélgetés a Gój Motorosok Egyesületének elnökével, aki az Echo TV kamerájával rögzíti az elhangzottakat. GYIMESI ÁGNES ANDREA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez