Címke: Bezerédi Zoltán


Összes találat: 8 db, 1 oldalon
Izgatott ember lép be a színre. Akit a mondandója izgat, mondandója pedig: egy órányi versfolyam. Első szavai egyike is az izgalomra utal. Bezerédi Zoltán szerepeiből ismert kettős énje áll előttünk: a feltüzelt, egyben az önuralom biztonságát kereső megszólaló. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Legutóbb két Molière-darab olvadt össze a szegedi Kisszínházban, most pedig – A képzelt fösvény beteg után – Szép Ernő két egyfelvonásosa került sokat sejtetően egymás mellé. A koncepció ezúttal is izgalmasabbnak bizonyult, mint maga az előadás. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Henry Fielding klasszikus, két évszázados pikareszkregénye klasszikus, két évszázados pikareszkregénynek hat Bezerédi Zoltán Pesti színházi rendezésében. Leszámítva, hogy. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
Mindenkinek igaza van – fogalmazott Grecsó Krisztián az előadás szórólapján közzétett idézet szerint. Tersánszky posztumusz társszerzője alighanem komolyan átgondolta e kijelentését, hiszen darabja jószerint minden útjába eső közhelyet és előítéletet megerősít. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Markáns, a hangulati aláfestés szerepén jócskán túlterjeszkedő zenei kíséret és erőskezű, ám némiképp iránytalan rendezés jellemzi az Úri muri legújabb, Móricz színművétől és regényétől egyaránt elrugaszkodó változatát. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Egy medikus fiú és egy nőgyógyász apa, no meg lányok és asszonyok, avagy kire ütött ez a gyerek? HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Hiába tiltakozott Gárdonyi Géza, „zenés falusi történetét” gyakran nevezik népszínműnek. Árnyaltabb megközelítések szerint A bor átmenet Szigligeti Ede, Szigeti József, Csepreghy Ferenc és mások valódi népszínművei és Móricz Zsigmond paraszt-tárgyú darabjai között. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Ödön von Horváth 1929-ből keltezett, s manapság kevéssé kultivált fanyar darabját állította színpadra a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében.

Összes találat: 8 db, 1 oldalon

Kiemelt ajánlónk

A Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Színházi Társaság és a Színház és Filmművészeti egyetem tiltakozása.

Tovább a cikkhez
Port.hu