Címke: Khell Zsolt

Szerencsés a hajótörött, ha rumos hordóba kapaszkodva sodródik a szárazföld felé. Léket kapott színmű hajótörött nézőiként annyi az örömünk ezen az estén, hogy nem is túl ritkán jót húzhatunk a kotyogó szeszből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Megszokhattuk, hogy a Mohácsi testvérek keze közé kerülő drámai alapanyag soha nem marad érintetlen, Szigligeti Ede vígjátékával sem történik ez másképp. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.

Köztes előadás. Gyereknek felnőtt, felnőttnek gyerek. De a címszerepben Keresztes Tamás nagyszerű és szeretnivaló. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Kellenek ilyen darabok a színházba, hogyne kellenének: muszáj beszélni olyan témákról, amelyekről fehér asztal mellett nem illik, mert nem szokás. De biztos, hogy így? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Bródy Sándor falusi zsánerképeinek minden mozzanata magyarázatra szorul, jóllehet semmi lényegi nem változott: az urambátyám ma korrupció néven ismert, a „fajmagyar szupremácia” egyszerűen rasszizmus, a makulátlan tanítónő pedig ugyanúgy jön, lát és továbbáll, ahogy eddig is. LÉNÁRT ÁDÁM ÍRÁSA.

1916, 1954, 1993 a magyar operett-játszás történetének fontos évei, 2012-ben remake-formába tömörítve hordozzák színházi és kulturális lehetőségeinket. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE.

„Vér, borzalom, veszély” – a Middleton-Rowley szerzőpáros mifelénk alig játszott művében elhangzó három szó akár az egész dráma mottója lehetne, még ha a kecskeméti bemutatót nézve minderről el is terelődik a figyelem. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

A Barbárok című előadást nézve - megengedem, kissé történelmietlenül -, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ha Gorkij nem drámaíró lett volna Csehov idejében, hanem filmrendező a hetvenes években, alighanem Fassbindernek hívták volna. BÁN ZSÓFIA KRITIKÁJA.

„A hely pusztító volta rémisztően összevág a be nem teljesített ígéretektől szenvedő, csalódott értelmiségi mélységes levertségével. Hogy meneküljön az ember egy ilyen világból?” JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE, 1. RÉSZ.

Amikor a Trepljovot játszó Balázs Zoltán a végső nagyjelenetben már-már egy orosz Mokány Berci szenvedélyével a fejére zúdít egy kancsó vizet, és ott áll a nagy érzeményektől csöpögő fejjel, a Recenzens azt gondolta, ennél mélyebbre már nem süllyedhet a Szász János rendezte előadás.