Budapesti Filharmóniai Társaság
2008.01.05.

A Filharmóniai Társaság december 17-én figyelemreméltó programmal tisztelgett Kodály Zoltán emléke előtt. Az esten Kodály művei mellett Dohnányi, s a legendás tanár, Koessler egy-egy opusa is felcsendült. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

A 155 esztendős Filharmóniai Társaság Kodály-bérletének második hangversenye hamisítatlan különlegességgel indult: első szám gyanánt ugyanis az olykor Jánosra magyarított Hans Koessler Szimfonikus változatok című elfeledett művét adta elő a Medveczky Ádám által igazított zenekar. Felfedezésről, vagy pláne csemegéről mégsem beszélhetünk, hiszen a Kodályt, Bartókot, Dohnányit és Kálmán Imrét zeneszerzésre oktató derék német professzor nemcsak csodálta Brahmsot, de szenvedélyesen imitálta is. A Szimfonikus változatok ilyesformán alig bizonyult többnek egy áhítatos epigon tisztelgésénél, s habár némi érdeklődéssel nyugtáztuk Brahms I. szimfóniájának lebírhatatlan hatását, érzéki gyönyört nyomokban sem érezhettünk. A Filharmóniai Társaság zenekara mindenesetre tisztességesen, mondhatni fegyelmezett érdektelenséggel játszotta el a Koessler-darabot, hogy azután a második számként elővezetett Dohnányi-csellóversennyel végre megteremtse számunkra a műélvezet lehetőségét.

Fenyő László
Fenyő László

Koessler leghálásabb tanítványa (aki a húszas években visszahozta egykori mesterét a Zeneakadémia katedrájára) alkalmasint szintén nem tartozik a legeredetibb komponisták élcsapatába, ám D-dúr csellóversenye vitán felül kellemes és hálás zenemű. Ez alkalommal is méltán aratott sikert, s a lendületes szólista, Fenyő László valósággal magával ragadta a fellelkesült zenekart: a Dohnányi édesapját elsirató 1904-es versenymű érzelmessége és másodlagos romantikája egyaránt remekül érvényesült ez estén.

A tanár, illetve a kevés rokonszenvvel szemlélt tekintélyes pályatárs koncertdarabja után, a második rész műsorát teljes egészében Kodály életművéből szemelgetették a program összeállítói. Elsőként az 1917-es Magyar rondó hangzott fel, amelyet eufemisztikusan átmeneti alkotásnak szokás nevezni: a Brahms-hatás bizony még jócskán átütött az akkor 35 esztendős zeneszerző művén. A Magyar rondót követően az est második vendégművésze, Bretz Gábor lépett az Operaház színpadára, hogy a zenekar kíséretében Kodály két kongeniális verszenésítését előadja (Berzsenyi: A közelítő tél, Ady: Sírni, sírni).

Bretz Gábor
Bretz Gábor
A fiatal művész ezúttal arról tett tanúbizonyságot, hogy nemcsak operistaként, de pódiuménekesként is bízvást nagy reménységnek tekinthető. Imponáló kiállása és szép hanganyaga fölöttébb kellemes benyomást keltett, s ihletett daléneklése nagyban emelte a Kodály emlékének szentelt est fényét.

A befejezésül megszólaltatott 1939-es Concerto előadásával ismét a zenekaré, valamint az egész estén lelkiismeretesen munkálkodó Medveczky Ádámé lett a főszerep. A barokkos piece de resistance öt tétele ugyan helyenként kissé elmosódott vonósszólamokkal és pontatlan belépésekkel került a hallgatóság elé, ám összességében méltó módon tisztelgett Kodály művészete előtt.

Akárcsak a koncert egésze: érzékeltetve az ifjú Kodályt kezdetben nyűgöző hatásokat, felmutatva a zeneszerző útkereséseit, s szerencsésen elkerülve az emlékévben oly fenyegető aránytévesztést.

Közreműködők:  Fenyő László,  Bretz Gábor,  Medveczky Ádám,  Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Megítélt támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A Filharmóniai Társaság bérleti hangversenyeire