Bertolt Brecht: Baal / Katona József Színház, Kecskemét
2019.03.03.

Legóból készült ichtyosaurus látható Zsótér Sándor kecskeméti rendezésének, a Baalnak a színlapján. Mint azt az előadásból megtudjuk, az őshüllő nem szállt fel Noé bárkájára, s így a faj kipusztult. Tovább bonyolítja a képet, hogy az ichtyosaurus cetféle, és mint ilyennek, nem sok keresnivalója lett volna egy bárkán az özönvíz idején. Szabadság tehát vagy kényszer az ősállat döntése? PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Nagy Katica, Kocsis Pál
Nagy Katica, Kocsis Pál

„Ami a darabot illeti, szerzője, éles gondolkodás után felfedezett benne valami tendenciát: azt akarja bizonyítani, hogy megkaphatja az ember a porcióját, ha hajlandó megfizetni. És ha nem hajlandó megfizetni. Ha épp csak megfizeti…” – olvasható az ichtyosaurusos színlapon, és ez a szöveg el is hangzik egy hangsúlyos helyen: az előadás második részének legelején. Ennek tanulsága szerint Brecht azt állítja, hogy akár megfelelünk a társadalmi elvárásoknak, akár nem, akkor is nagyjából ugyanannyit kapunk az élettől, és az egész végképp irreleváns, ha a halál szemszögéből tekintünk rá vissza. Csakhogy ennél az értelmezésnél kicsit kilóg a lóláb, ugyanis a dráma utolsó jelenete egyáltalán nem ezt, sőt épp ennek ellenkezőjét bizonyítja.

Baal ugyanis az utolsó jelenetben a favágók között egyedül és kiszolgáltatottan hal meg, utolsó perceiben pedig retteg az elmúlástól és a magánytól. Sophie mondatait visszhangozza ekkor, könyörög a favágóknak, hogy maradjanak vele. Ebből az aspektusból élete kevéssé tűnik konzisztens döntések folyamatának, önkényesnek és kicsinyesnek annál inkább. Itt ér véget a kecskeméti előadás első része, ám az, hogy a második felvonásban Baal mégis szabad lesz, inkább dramaturgi-rendezői döntésnek látszik.

Az első részben ugyanis a Baal 1926-os változatát látjuk elejétől a végéig, majd a második részben jeleneteket játszanak el a színészek az 1918-as és 1919-es verzióból. Míg az első részben végig Kocsis Pál alakítja Baalt, addig a másodikban mintha Baal visszaemlékezne a múlt eseményeire, a jelenetek jó részében a körülötte élők, vagyis Baal működésének kárvallottjai bújnak bele az ő szerepébe, és a Kocsis Pál által játszott Baal kívülről figyeli az eseményeket. A szereplők ezekben a jelenetekben nemcsak egymáshoz, hanem Kocsis figurájához is beszélnek, aki mintha az utolsó jelenetre megértene valamit. „Nem akarok több nőt” – mondja Ekartnak, és ezzel a mondattal fejeződik be az előadás.

Kocsis Pál
Kocsis Pál

Ugyanakkor nincs egyetlen olyan Brecht által megírt verzió sem, amelynek ez lenne a vége, az 1918-as és az 1919-es szövegváltozatban is megöli Baal Ekartot, a halált a címszereplő mindig magányra ítélten várja. Hogy Zsótér Sándor mégis így akarta befejezni előadását, annak a legvalószínűbb oka, hogy fel akarta szabadítani Baalt. 

„Egyszerűen nem célja áruba bocsátani tudását, költészetét, magát. Nem adja el magát, karriert se csinál. Neki nincs családmodell képe, ha lehet így mondani. A szerelem szembejön vele. Amikor vége, kilép, mint egy ajtón. Baal nem direkt sért, az emberek érzik sértőnek magukra nézve a kívülálló voltát vagy viselkedését. Nem polgárpukkaszt. Nem letéríthető a vágányáról. Nincs benne igazodási készség” – mondja Zsótér Sándor egy interjúban, ami világossá teszi, miért tartja fontosnak a figura felszabadítását a második felvonás végén. Ez az álláspont viszont Baal és a körülötte élők viszonyának megvizsgálásakor erősen vitatható. Hiszen nemcsak a társadalmi igazodási készség hiányzik a főszereplőből, ahogy azt Zsótér állítja, hanem az empátia is. Baal probléma nélkül tesz tönkre maga körül emberi életeket, lelkiismerete nincs, képtelen a szeretetre, nem kegyelmez senkinek. Mindez pedig nem a társadalmon kívüliség szabadsága, hanem a zsarnok szabadsága inkább, alávetettjeinek hozzá való vonzódása pedig Stockholm-szindróma. 

Ha Brecht későbbi színműveit tekintjük, például A kaukázusi krétakört vagy A szecsuáni jólélek című drámáját, láthatjuk, hogy a szerzőt nagyon érdekelte az empátia és a szolidaritás társadalmi megvalósíthatósága. Innen nézve Baal története is kevésbé tűnik a magát áruba nem bocsátó, szabad, társadalmon kívüli művész történetének, sőt éppen azt mutatja meg, hogy a társadalmon kívüliség és a szabadság csak illúzió, de ebből az illúzióból lehet mindenki által csodált művészetet teremteni.

Zayzon Zsolt, Nagy Katica. Fotók: Katona József Színház
Zayzon Zsolt, Nagy Katica. Fotók: Katona József Színház

Hogy Baal mennyire lelketlen és mennyire képtelen az együttérzésre, talán még sosem volt olyan kristálytiszta, mint Kocsis Pál játékában. Egyszer melankolikus tekintettel néz a távolba, máskor némi gúnnyal és megvetéssel, vagy épp szeretettel a többi szereplőre, arcáról a mosoly letörölhetetlen, saját költészetén kívül szinte semmi nem érdekli. Vonzó és visszataszító figura – nagyjából ugyanezt a dichotómiát írtam le Kocsis Platonov-alakításáról is, ám míg Platonovként tele volt erővel, érzéssel és lázadással, addig Baalként kiégettséget, enerváltságot és érzéketlenséget mutat.

A szexualitás az előadásban tárgyakon keresztül jelenik meg. Legtöbbször narancsokon keresztül érintkeznek a szereplők. Az előadás elején Baal az elé térdelő Emilie (Csombor Teréz) szájába csöpögteti a narancsot, akár egy pornófilmben, máskor a szereplők vadul, a héján keresztül szívják ki a gyümölcs levét, és van, amikor a szájukban tartva, azon keresztül csókolják egymást. Az előadás egyik legbrutálisabb jelenete tulajdonképpen egy szexuális erőszak: Baal és Johanna szexjelenete. Baal levetkőzteti Johannát (Nagy Katica e.h.), harisnyáját egyik lábáról lehúzza, majd a nő mindkét lábát egy harisnyaszárba gyömöszöli, aztán felrántja a melléig, az anyag nyúlik egy darabig, aztán recsegve szakad szét, mint a szűzhártya. Johanna riadt arca és apró vékony teste az ellenpontja Baal termetének és rutinszerű mozdulatainak. Ebből a jelenetből nagyon pontosan megértjük, miért kell Johannának meghalnia.

Mivel a testiség narancsokon és harisnyákon keresztük materializálódik az előadásban, különösen hangsúlyos lesz az a jelenet, amelyben Baal meggyilkolja Ekartot (Orth Péter) – ez ugyanis egy hosszú, szenvedélyes csókon keresztül történik. Ez a gesztus (amely persze bibliai utalás is egyben) teszi egyértelművé, hogy Baalnak egyetlen valódi, őszinte érzelme volt élete során, amelyet féltékenységében pusztított el. A második rész utolsó jelenetében azt mondja Ekartnak, hogy szereti, amely mintha egy ismeretlen, ideális világot nyitna meg előtte, a szeretet megélése tűnik az igazi szabadságnak.

„Brecht-rejtvényeket fejtek” – mondta Zsótér Sándor egy vele készült interjúban, ám időnként inkább úgy érzem, hogy a rendező Brecht-rejtvényeket ad fel, amelyek megfejtése rengeteg agyi munkát és előzetes tudást igényel. Erre rímelnek a nézők beszélgetései a büfében és a ruhatárnál, amikor a „lila”, „elvont” és az „értelmetlen” kifejezéseket használják a látottakra. Zsótérnak „egyszerűen nem célja áruba bocsátani tudását, költészetét, magát”, ami üdvözlendő művészi attitűd, ám a művészeti produktum így sokszor csak kiváltságos kevesek ajándéka lesz.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Szerző: Puskás Panni