Mautner Zsófi: Egy év a konyhámban
2019.01.23.

Mautner Zsófi mára intézménnyé vált, és ezt egyrészt sokoldalú szakértelmének, invenciójának, másrészt barátságos személyiségének köszönheti. Szakácskönyvei, szám szerint immár kilenc, laza, oldott és közérthető nyelvezetűek, de sosem idegesítően negédesek, mentesek a „nyami, szexis öntet, mámorító aromakavalkád, bűnös majszolás” és hasonló gasztroszleng modorosságoktól. MERÉNYI ÁGNES RECENZIÓJA.

Mautner Zsófi a gasztroforradalom hajnalán bloggerként úttörő volt, Chili és vanília című blogját még diplomataként 2005-ben indította külföldről. Itt kezdődött az út, amelynek itthoni állomásait először a Dining Guide honlap főszerkesztése, tévéműsorok, a Magyar Narancs azonos című rovata és persze szakácskönyvek jelzik. Mondhatjuk, hogy jókor volt jó helyen, hiszen Nyugat-Európában a minőségi gasztronómia már javában tarolt azokban az években, mondhatjuk, hogy könnyen hozzáfért a nemzetközi gasztroirodalomhoz, de valószínűleg inkább arról van szó, hogy volt szeme, füle és főleg tehetsége meglátni és kipróbálni mindezt.
 
Érdeklődése kifejezetten kozmopolita, némi közel-keleti és mediterrán részrehajlással, és ezt jó arányban keveri a családi-házi receptekkel. Mautner Zsófi mára intézménnyé vált, és ezt egyrészt sokoldalú szakértelmének, invenciójának, másrészt barátságos személyiségének köszönheti (a blog interaktív, a szerzőt gyakran látni a piacon, a környék boltjaiban, ahol akár szóba is lehet elegyedni vele, és úgy tudom, rendszeresen ad tanácsot induló éttermek, bisztrók, kávézók tulajdonosainak). Szakácskönyvei, szám szerint immár kilenc, ugyanezt a laza, oldott és közérthető stílust képviselik, de sosem idegesítően negédesek, nyelvezetük általában mentes a „nyami, szexis öntet, mámorító aromakavalkád, bűnös majszolás” és más hasonló modoros gasztroszleng fordulatoktól. Cserébe pontos, megbízható leírásokat tartalmaznak.
 

Mint az újhullámos szakácskönyvek általában, Mautner Zsófi könyvei is jócskán kiaknázzák a fotók lehetőségeit, de nem élnek velük mértéktelenül. Stahl Judit vagy Jamie Oliver túlzásba viszik ezt: Jamie láthatóan szívesen szerepel a köteteiben, alakja fel-feltűnik a receptek mellett a kisebb képeken, de a fejezeteket elválasztó fotókon is szinte mindig ő látható, nagyban (vagy épp a családtagjai). Stahl is megjelenik a kötetei fejezetelválasztó oldalain, ezen kívül gyakran használ dupla oldalas fotókat, amelyek feltehetőleg a szöveg lazítására szolgálnak, de roppant öncélúak; ilyen a nagytotálban fotózott tojás, a félbevágott narancs vagy a művésziesen szétszórt száraztészta. Mindez talán könyvtervezési koncepció, design.
 
Ami a tartalmat illeti, az újhullámos szakácskönyvek különféle témákkal próbálják magukat a közönség szívébe lopni. Az egyik módszer a gyorsaság. Stahlnak egész csomó „gyorskönyve” van (Gyorsan, valami finomat!,Gyors sorozat 1-3., Gyors olaszos tészták, stb.), és Jamie, sőt Nigella is szereti ezt az irányt (Gyors és könnyű ételek, Jamie 30 percesek, Jamie 15 percesek, Nigella Expressz, stb). Hát 15 perc alatt a pizzafutár sem ér ki. A publikum kedvét persze nem szabad elrontani azzal, hogy fáradjon le a piacra, vegyen ezt-azt, vigye haza, mossa meg, vagdossa fel, belezze ki, pácolja be, mert így az elkészítési idő könnyen 2-3 órára kúszik fel, nem beszélve a konyha összemaszatolásáról. Stahl „gyorskönyvei” tényleg egyszerű, könnyen elkészíthető recepteket kínálnak, viszont manapság már senki nem ájul el egy erdei gombás galuskától vagy pestós csirkétől. Jamie az egzotikumra is gyúr, és már a 2002-es Jamie Oliver …és egyszerűen csak főzz! című kötetében láthatók olyan receptek, mint a japán moolisaláta vízizsázsával vagy a tepsiben sült rájauszony, esetleg a lehengerlő ördöghalrolád. Elfog a kétely, ugyan merre lehetett akkor Magyarországon rájauszonyt vagy ördöghalat kapni. Nigella az evés-főzés-szex-élvezet vonalat viszi, nála a „házi istennőségnek” a főzés pusztán egyetlen alkotóeleme. Az ő imidzse, hogy egyszerre invenciózus szakács, bombanő, akinek még remek poénokra is futja, ráadásul sosem görcsöl semmin. Ez azért tud minimum dühítő lenni, amikor az ember éppen rájön, hogy egy rántottára való tojás sincs otthon, a tej összement, de időre kell valamit összedobni.
 
Mautner Zsófi ezeket a hibákat nem követi el, már első, 2009-es Chili és vanília című könyve is csupa különleges, de nem beszerezhetetlen anyagokból készíthető receptet kínál. Ebben a könyvben kezdődött a mostohán mellőzött rebarbara rehabilitációja, de itt ismerkedhetett meg a nyitott olvasó a szárd és török ételekkel is. Hasonló irányt követ a második, Gyere velem főzni! című kötet 2011-ben, házias fogásokkal kibővítve. Ebben mindennapos alapanyagokat szokatlan módon párosít és újszerűen fűszerez, amitől meglepő új ízek és új ételek jönnek létre (sóskával savanyított töltött karalábé, kókusztejes-gyömbéres karalábé-krémleves, currys sült zöldbab).  Ugyanebben a kötetben látszatra pofonegyszerű dolgok is találhatók, mint például a gesztenyepüré elkészítése házilag (amit, bevallom, nem próbálnék ki).
 
Legújabb, 2018 karácsonyára megjelent kötete, az Egy év a konyhámban kedvenc, leggyakrabban főzött ételeit tartalmazza. Évszakok szerint csoportosítja a fogásokat, és mindegyik évszakhoz sorol előételeket, leveseket, sok-sok zöldséget, nemcsak köretként, de önálló fogásként is. A húsok és desszertek sem maradnak el, mert teljes ételsorok adják a teljes képet. A szerzőt ismét Közel-Keletre húzza a szíve, ezt már megszoktuk, de az onnan érkező receptek távol-keleti fogásokkal is kiegészülnek. Felbukkannak receptek némileg variálva a korábbi kötetekből vagy a blogról, említés esik családtagok és barátok emlékezetes főztjeiről. Aki nem vagy alig tud főzni, annak is azonnali sikerélménnyel kecsegtetnek a gyerekjáték-egyszerűségű sült gyümölcsök (birsalma, szilva) vagy éppen a szakácskönyvekben ritkábban szereplő ital-ötletek.
 
Letisztult, áttekinthető és vonzó kötet, rendezőelve az egy étel, egy fotó beosztás, ami sosem válik unalmassá. A színes képek sorát időnként megtöri egy-egy fekete-fehér kép a fejezetek élén (a poétikus mottók azért lemaradhattak volna) vagy éppen egy téma négy variációjára készült négyféle színű főzelék-, mártás- vagy italfotó. A szöveg is takarékos, sehol sincs semmi „túlbeszélve” (anekdotázásra ott a blog), a receptek elején találjuk a személyes indíttatást, honnan származik az étel, mi a főzés apropója, esetleg kitől tanulta a szerző. Utána következik a hozzávalók sosem elrettentően hosszú listája, majd az elkészítés leírása. A modern gasztronómia követelményeinek megfelel a sok saláta, az izgalmas öntetek, mártogatósok szerepeltetése, és újszerű a „régimódi” alapanyagok (hajdina, csicsóka, gersli) felhasználása is, amit ragyogóan ellenpontoz időnként egy nehézsúlyú autentikus és személyes sóletrecept vagy a kunmadarasi nagymama kelt tésztás Ferdinándjának sós variációja. Külön piros pont, hogy semmiféle engedményt nem tesz semmiféle paleo, glutén- laktóz- és mindenmentes szektás irányba.
 
A fotók és a szöveggondozás minősége is kiváló. Jól használható a névmutató, külön rovatot kapnak a különleges alapanyagok és Mautner Zsófi kedvenc beszerzőhelyei. Most, hogy az utolsó műhelytitok is lelepleződött, már csak egyvalami van hátra: készítsünk el egyet-egyet minden évszak fogásaiból.

Szerző:  Mautner Zsófi,  Cím:  Egy év a konyhámban,  Kiadó:  XXI. Század Kiadó,  Kiadás éve:  2018,  Oldalszám:  250 oldal,  Ár:  5990 Ft