A Pannon Filharmonikusok koncertje
2018.12.15.

Leonardo Sini, a tavalyi Solti Karmesterverseny győztese vezényelte a Pannon Filharmonikusokat vendégkarmesterként a pécsi Kodály Központban december 8-án. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A koncertprogram 20. századi kompozícióból épült fel – jórészt olaszokból –, ám csupa „közönségbarát” műből, hogy avantgárd darabokról ne is beszéljünk. Ezt semmiképp sem lekicsinylésből írom: jó és még jobb zenék voltak ezek, amelyeknek van helyük a nap alatt, különösen kitűnő előadásban és egy kitűnő koncertteremben, ahol minden hangszínt és valőrt ki lehet élvezni. Ezt a mostani előadást pedig ilyennek éreztem.

Pálfalvi Tamás
Pálfalvi Tamás
A menü Nino Rotával kezdődött, a század filmzenéjének egyik óriásával, aki Fellinit és Viscontit mondhatta barátjának, de más műfajokban is ambiciózusan komponált. Igazi fílsreiber volt, csak operát tizenegyet komponált üres óráiban, a jó 150 filmzene mellett. Ezúttal Szimfónia egy szerelmi dalra című, 1947-ben írt négytételes szimfóniája csendült fel. Ez nem filmzenének, hanem „komoly” szimfóniának készült, még ha később felhasznált is belőle ezt-azt kinematográfiailag. Némileg szokatlanul hatott, hogy a hangverseny programja éppen ezzel a számmal kezdődött: kissé operettes, kiszámítottan, egészen finoman érzelgős hangulata, dallamossága révén leginkább színvonalas szimfonikus könnyűzeneként, lazításként hatott.  

A zárószám letudását követően azután magvasabb zeneszámok következtek. Az első félidő hátralevő részében Adré Jolivet 1954-ben Maurice André számára komponált 2. trombitaversenyét hallhattuk. Ez bizonyos fokig kakukktojás volt a műsorban, nemcsak azért, mert egyedül képviselte a francia zenét az olasz környezetben, hanem azért is, mert dzsesszes utalásai ellenére ez volt a legérdesebb, a hallgatótól a legtöbb erőfeszítést kívánó kompozíció. Meg azért is, mert nem szimfonikus zenekarral, hanem 12 fős ensemble-lal kísért darabról, tehát kamarakoncertről van szó. A darab szólistája Pálfalvi Tamás trombitaművész volt, aki immár joggal nevezhető világhírűnek.

A különleges együttesből, amelyben többek közt nyolc fúvós és csak egyetlen vonós hangszer, egy nagybőgő foglal helyet, kifejezetten izgalmas és egyedi hangzásokat és effektusokat kever ki a szerző. Eredeti ötlet, hogy a nyitótételben szólista a dzsesszből ismerős szordínó-hápogás hangján szólal meg először, majd ez az effektus a tételt tagoló ritornell funkciójában tér vissza többször is. A középső, lassú tétel viszont barokk reminiszcenciákat kelt a szólóhangszer kantábilis szólamának és a kíséretnek a szembeállításával. Mindezt mindvégig kifejezetten üdén, ötletesen teszi. A zárótétel zakatolását hallva Bartók 1. zongoraversenyének és Hacsaturján Kardtáncának hatására egyaránt gondolhatunk, de utánérzésről szó sincs, erről gondoskodik a tétel szilaj lendülete és spontán virtuozitása, amely az együttes különböző hangszereire is kiterjed. Persze mindezt csak Pálfalvi Tamás ragyogó játéka tette valóságossá és átélhetővé.
 
Leonardo Sini
Leonardo Sini
A művész két ráadást is adott, amelyek közül különösen az első volt bámulatos: egy amerikai szerző, Robert Ericsson (ha jól írom a nevét) nem is egészen rövid, de megunhatatlan darabja, ami egyszerre volt a trombita segítségével megszólaltatható effektusok enciklopédiája és mindenfajta 20–21. századi, szóló fúvós hangszerre írott „effektus-darab” ellenállhatatlan paródiája, amelynek előadása során Pálfalvi kiváló komikus adottságait is megmutathatta.

Eddig nem tettem említést sem a karmester, sem a zenekar teljesítményéről – számukra ugyanis egyaránt a koncert második fele jelentette az igazi erőpróbát. Ekkor ugyanis Ottorino Respighi két klasszikussá vált szimfonikus költeménye, a Róma kútjai és a Róma fenyői szólalt meg egymás után. Leonardo Sini, aki kifogástalanul dirigált az első félidőben is, itt megmutatta egyrészt, hogy tartalmas, sokarcú, jól felépített kompozíciót is meggyőzően, erőteljesen tud megformálni, másrészt meggyőződhettünk róla, hogy a finom részleteket sem rest igényesen és precízen kidolgozni. S nem csupán zajos tetőpontokkal tud és akar hatást elérni, hanem az átszellemült, lírai pillanatokban, így a Róma fenyői katakomba-képében, a mély vonósokból sejtelmes színeket elővarázsoló költővé is válik.

A Pannon Filharmonikusok együttese pedig Sini kitűnő partnerének bizonyult fegyelmezett és mégis emocionális játékával, Varga-Deák Márta koncertmester társait is inspiráló, energikus vezetésével és a szebbnél szebb fúvós-teljesítményekkel. Szép utazás volt.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Kodály Központ, Pécs,  Időpont:  2018. december 8.