Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka, Albert Camus: Caligula / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
2018.12.10.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínházában egyszerre két fiatal rendező előadását láthatja az érdeklődő közönség. Widder Kristóf és Nagy Péter István fizikai színházi gondolkodása feltűnő eltéréseket mutat. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Kádas József
Kádas József

A székesfehérvári nézők valószínűleg elég edzettek fizikai színház terén, hiszen Horváth Csaba már öt éve hoz létre előadásokat a Vörösmarty Színházban, a Forte Társulatnak pedig több tagja játszik Székesfehérváron is. Ennek ellenére hallottam pár nézőt, akik Az arab éjszaka és a Caligula után úgy távoztak a Pelikán Kamaraszínházból, hogy köszönik szépen, de legközelebb inkább beülnek a kocsiba, és elmennek a Madáchba. Ez – mármint a közönség egy-két tagjának lesújtó véleménye – nem mond el semmit a két előadásról, inkább a műfajról: mégpedig azt, hogy a fizikai színház még mindig elég ismeretlen és nehezen befogadható a lélektani realizmuson szocializálódott magyar közönség számára.

Darabválasztás tekintetében mindkét rendezőről bátran kijelentem, hogy nem szeretik a kézenfekvő, egyszerű megoldásokat. Schimmelpfennig Az arab éjszaka című drámája és Camus Caligulája sem adja magát könnyen a színpadi megvalósításnak: az előbbiben minden színpadi akciót elmondanak, az utóbbi hosszú filozofikus álpárbeszédeket sorakoztat fel, amelyekben a szerző kinyilatkoztatja a szabad akaratról szóló gondolatait. Ám a két előadásból az derül ki, hogy a fizikai színház egy a jó válaszok közül, amelyeket e két nehezen játszható szövegre a színházban adni lehet.

Ballér Bianka, Andrássy Máté
Ballér Bianka, Andrássy Máté

Az, hogy két alkotó egy-egy előadását egymás után lehet megnézni egy színházban, még nem elegendő ok, hogy összehasonlítsuk őket, és az sem, hogy mindkettő pályakezdő, fizikai színházi rendező. Én mégis ezt fogom tenni, már csak azért is, mert ritkán teszünk distinkciókat fizikai színházi alkotások között, holott szemmel látható különbségek vannak a rendezők gondolkodásában. Persze, mindenki Horváth Csaba tanítványa volt közülük, ezt az alkotók többsége le sem tagadhatná. 

Widder Kristóf Schimmelpfennig-rendezésén is egyértelműen érződik Horváth Csaba hatása. A mozgásnak itt erősen elidegenítő funkciója van, ezáltal értelmezi újra a színpadi szöveget. Ehhez a színpadi megszólalásmódhoz valószínűleg azért jobb például Agota Kristof A nagy füzet című regényének adaptációja – Horváth Csaba talán leghíresebb előadása –, mint az Az arab éjszaka, mert az előbbi esetében a mozgás mint nyelv olyan szöveggel kerül feszültségbe, amelyhez szinte képtelenség nem érzelmileg viszonyulni. A test ebben az esetben ellenpontozza, elidegeníti, és ezáltal színházilag is elbeszélhetővé teszi A nagy füzetben leírt borzalmakat. Schimmelpfennig drámája ehhez képest már önmagában tartalmazza az elidegenítés mozzanatát a párhuzamosan futó monológok és önnarrációk miatt. 

Kovács Tamás
Kovács Tamás

Widder Kristóf rendezése megduplázza ezt a mozzanatot, s emiatt a végeredmény helyenként kissé sterilnek mutatkozik. Ugyanakkor fontos elmondani azt is, hogy ez a színházi megszólalásmód képes áthidalni azt a problémát, amely a mozgalmas szöveget a színpadon mozdíthatatlanná teszi, a pontosan megszervezett koreográfia, az üres borosüvegekkel való játék, a térben panelházakat ábrázoló emelvények, amelyek lehetőséget teremtenek a műben megjelenő vertikalitás ábrázolására, nemcsak illusztrálják, hanem új kapaszkodókat is adnak az Az arab éjszaka megértéséhez.

A Horváth Csaba által kialakított fizikai színházi hagyománytól egyre inkább eltér Nagy Péter István rendezői gondolkodása. Akár az Ódry Színpadon rendezett Bakkhánsnőkjét, akár a fehérvári Caliguláját tekintjük, az lehet a tapasztalatunk, hogy sokkal érzékibb nyelven fogalmaz, mint a legtöbb fizikai színházi alkotó. Mintha a mozgás nála a tudattalant jelenítené meg: nyers, átszexualizált és sokszor agresszív. Camus Caligula című drámáját is éppen ez a megszólalásmód szabadítja meg attól, hogy moralizáló tézisdrámaként lássuk a színpadon. Úgy tűnik, Nagy Péter Istvánt nem is annyira a személyes szabadság kérdései foglalkoztatják egy diktatúrában, hanem a diktátor személyisége. Caligula nézőpontja, az ő mentális problémái, az ő fájdalma lesz úrrá az egész előadáson, s ez az egyén szabadságáról arra irányítja figyelmünket, valóban Caligula-e a legszabadabb ember a Római Birodalomban, hogy ő maga mennyire van kiszolgáltatva félelmének, vágyainak és magányának. Ehhez persze – hogy Caligula személyisége érdekesebbé váljon, mint a darab morálfilozófiai kérdései – nagyon különleges színész kell Caligula szerepére. Kovács Tamás egyszerre képes iszonyú vonzó és rendkívül visszataszító diktátorrá válni. Kezében kamera, amellyel folyamatosan megfigyeli és rögzíti alattvalói viselt dolgait, a kamerával felvett képet mi is látjuk szimultán egy kivetítőn, a kamera ide-oda rángatózik, a kép néha homályos, Caligula tekintetét követjük, s általa paranoiájának, megőrülésének fázisait.

Kovács Tamás, Széles Flóra. Fotók: Vörösmarty Színház
Kovács Tamás, Széles Flóra. Fotók: Vörösmarty Színház

A végére maradt, de fontos megemlítenem, hogy e két előadás sok más mellett, de főleg attól olyan jó, hogy a bennük szereplő színészek pontosan és rutinosan mozognak a fizikai színházban. Ez a Forte Társulat színészeinél kevésbé meglepő fordulat, ugyanakkor a meghívott fiatal színészek közül mindenki prózai, illetve zenés színházi osztályba jár vagy járt nem olyan régen, és mindannyian úgy képesek fizikai színészként jelen lenni a két előadásban, mintha mindig is ezt tanulták volna.

És fontos a székesfehérvári Vörösmarty Színház fiatalítási szándéka is, amely ezt a két előadást létrehozta. Egy vidéki városban rizikót vállal az a színház, amely egy fiatal, még kevéssé ismert csapatnak ad teret és lehetőséget, hogy szokatlan színházi formákkal kísérletezzenek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy bár kevés példát találunk erre Magyarországon, mégiscsak ez lenne egy színház feladata és legegészségesebb működésmódja.

Az arab éjszaka adatlapja a port.hu oldalon itt, a Caligula adatlapja itt található. 

Szerző: Puskás Panni