kamara.hu - Simon Izabella és Várjon Dénes fesztiválja a Zeneakadémián
2018.11.27.

A zene érzéki művészet – ismerünk is sok olyan alkotást, amely megelégszik a puszta gyönyörködtetéssel. Az idén negyedszer megrendezett kamara.hu fesztivál azonban nagyobbrészt olyan művekből válogatott, amelyek a hangzás szépségét szellemi izgalmakkal társítják. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA..

A kamara.hu fesztivál két központi muzsikusa kezdettől „irodalmi ihletésű” programokban gondolkozik. Korábban is megneveztek egy-egy középpontba állított művet, amely a megszólaló zenékhez gondolati analógiát kínált – idén ezt a funkciót Hermann Hesse (1877–1962) nagyregénye, az Üveggyöngyjáték (1943) töltötte be. A mű helyszíne a képzeletbeli Kasztália, amelyet szokás Svájccal azonosítani, nem véletlen tehát, hogy a programon bőségesen szerepeltek az olyan szerzők, előadók, művek, akik/amelyek Svájchoz kapcsolódnak. És persze az sem véletlen, hogy a fesztivál műsorán hangsúlyosan érvényesülő sokszínűség mellett és ellenére egységesítő tényezőként kapcsolta össze a nagyon is különböző zenéket a – Hesséhez illőn – magasrendű szemlélet, a humanista gondolat jelenléte.

Heinz Holliger
Heinz Holliger
A fesztivál november 15-én, csütörtökön kezdődött és 18-án, vasárnap ért véget. Ez idő alatt több és többféle program zajlott, nemcsak hagyományos hangversenyek – ezekből hatot számolhatott meg a műsorfüzetben az érdeklődő –, hanem gyermekműsor, speciális audiovizuális koncert és pódiumbeszélgetés is. Ez a kritika csupán egy hangversenyről tudósíthat: a középponti, szombat esti kamaraműsorról, az egyetlen nagytermi eseményről – a többi program a Zeneakadémia Solti-termében, illetve más, kisebb helyszíneken zajlott.

Mint a többi koncerten, ezen az estén is kulcsmozzanatnak számított a megszólaló művek stiláris sokfélesége és a műfajok, előadó-apparátusok üdítő változatossága: vonósnégyes, zongoratrió, zongorás kvartett, szóló zongoramű, szóló oboaművek, kétzongorás-kamarazenekaros 20. századi „sinfonia concertante”. Bevezetőül a részben svájci kötődésű Merel Quartet (Mary Ellen Woodside, Edouard Mätzener – hegedű, Alessandro D’Amico – brácsa, Rafael Rosenfeld – cselló) könnyed, áttetsző hangzású, határozott karaktervilágú és nem utolsósorban szellemes előadásában hallottuk Joseph Haydn 26. (g-moll) vonósnégyesét (Hob. III:33). Ezt az 1950-ben Svájcba emigrált, élete második felét ott töltő magyar zeneszerző, Veress Sándor két zongorára és kamarazenekarra fogalmazott, hét rövid tételből álló, különleges versenyműve, az Hommage à Paul Klee követte. A svájci–magyar zeneszerző ebben a sorozatban a nagy svájci festő képeihez fűz zenei kommentárokat: minden tétel címe megegyezik egy-egy festmény címével. Simon Izabella és Várjon Dénes a Zeneakadémia Vonószenekarának kíséretével játszott, az együttest szólamvezetőként Alexander Janiczek, Diana Cohen (hegedű), Jürg Dahler (brácsa) és Rohmann Ditta (cselló), valamint Csuti Dávid (nagybőgő) erősítette, a karmester szerepét pedig Veress legjelentősebb hajdani tanítványa, az oboaművész–zeneszerző–dirigens Heinz Holliger vállalta. Rendkívüli intenzitású, különlegesen szuggesztív, feszes és plasztikus előadást hallottunk, a két zongorista remekelt, de kísérőik is a helyzet magaslatán muzsikáltak Holliger ihletett és pontos vezényletével. Fokozta az élményt, hogy minden egyes tétel hallgatása közben a hozzá tartozó festmény jelent meg a muzsikusok mögött elhelyezett kivetítőn.

Simon Izabella és Várjon Dénes
Simon Izabella és Várjon Dénes
A második rész tovább kényeztette a hallgatót a sokféleség műfaji, stílus- és színkavalkádjával. Alexander Janiczek, Rohmann Ditta és Roman Rabinovich (zongora) pompás előadásban szólaltatta meg Beethoven ritkán hallható, kései remekét, az „Ich bin der Schneider Kakadu” dallamára komponált G-dúr variációsorozatot (op. 121a), érvényesítve a mű humorát éppúgy, mint komolyságát, felszínre segítve a zene kidolgozásmódjának magasrendű komplexitását. Várjon Dénes szólistaként is pódiumra lépett, hogy néhány informatív bevezető mondatot követőn ősbemutatóként szólaltassa meg Holliger Ilse von Alpenheimnek (Veress Sándor, majd Doráti Antal feleségének) ajánlott 2 Albumblätter, getuscht című alkotását. Teljes odaadás, a művel való érzelmi-indulati azonosulás jellemezte virtuóz játékát. Mivel Holliger darabja – mint azt Várjon elárulta a közönségnek – tele van utalásokkal, idézetekkel, személyes gesztusokkal és üzenetekkel, adekvát folytatás volt ezután Kurtágot hallgatni: a Jelek, játékok, üzenetek három tételét szóló angolkürtön és oboán, Holliger olvasatában. Megcsodálhattuk, hogy a művész, aki jövő májusban lesz nyolcvanéves, milyen tökéletesen intakt hangszeres tudással rendelkezik (pedig az oboa – legalábbis légzéstechnikailag – talán a legnehezebb fafúvós hangszer), de ennél is nagyobb elismeréssel adózhattunk annak a megjelenítő erőnek és beleérző képességnek, amellyel Holliger Kurtág világában tájékozódik.

És még mindig nem értünk a beszámoló végére, hiszen ezután következett a műsor megkoronázása: jutalomjátékkal felérő, nagyformátumú kamarazenélés a fináléban, Schumann Esz-dúr zongoranégyesében (op. 47). Anthony Marwood (hegedű), Jürg Dähler (brácsa), Christoph Richter (cselló) és Várjon Dénes hatalmas lendületű, izzó szenvedélyű, lebilincselő előadásban tolmácsolta a művet – játékukban a virtuozitás indulatokat generált, az indulatok virtuozitássá lényegültek át. Ettől a produkciótól is azt kaptuk tehát, amit a hangverseny többi számától: érzéki gyönyörűség és szellemi élmény szimbiózisát. 
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2018. november 17.