Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból / Jászai Mari Színház, Tatabánya
2018.11.11.

Amikor Fekete Pákóra egy faluban rendőrt hívtak, mert migránsnak nézték, akkor azt mondtam, hogy itt nem színházban, hanem valóságshow-ként kéne mutogatni Martin Sperr darabját, a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországbólt. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Szóval máris leveszem a kalapom a tatabányai Jászai Mari Színház előtt: igen, ezt kell játszani ma, közvetlenül a remekül sikerült másik előadás, A mi osztályunk mellett. Egyebek mellett azért is, mert az időbeli és térbeli távolság okán szinte laboratóriumi demonstráció ez a gyűlölet megképződéséről és közösségi vezérérzelemmé válásáról. Ez pedig éppenhogy nem távol van tőlünk mostanság, hanem nagyon is közel.

Dévai Balázs, Györgyi Anna
Dévai Balázs, Györgyi Anna

Szóval egyrészről egy távoli bajor falu, háború utáni gemütlich béke, másrészről bevándorlók a kisközösségben, no meg egy beteg, tán autista fiú, ráadásul egy meleg férfi. A többi szereplő - a háborús özvegy, a magányos asszony, a napi túlélésért güriző pár, a koszt-kvártélyért meg tán egy kis családi békéért robotoló férfi - szintén nem az élet császára, de ha parányival följebb van a legalul lévőknél, akkor hajlama terem a megalázásra. Ez a ferde hajlam, mit mondjak. Nyomában pedig sűrűsödik a gyűlölet.

Ez a második bemutató itthon; az elsőt Alföldi Róbert rendezte. Ma azt mondhatnánk, a jövőbe látott, hiszen hol voltunk akkor még a gyűlölködés eufóriájában csordává váló közösségtől - de nem, ott voltunk már, csak a célpontot keresgélték odafönt. A döbbenetes erejű - és a közönségigényt kiszolgálni nem tudó - produkció addig élt, amíg a Nemzeti Színház. A gyűlölet meg azóta is.

A tatabányai előadást Guelmino Sándor rendezte, és mindjárt az első percekben csúcsra jár a feszültség. A török nőt rutinszerűen lekezelik, a legmocskosabb munkát végeztetik vele - azok egyébként, akik maguk is legföljebb közmunkások -, Abramot ugyancsak rutinszerűen buzizzák, szóval máris életképes, közösségteremtő gyűlölet rántja együvé a falusiakat. Aki nincs velük, az nincs vagy mindjárt nem lesz. Ez a rendezői gesztus kétségkívül szerencsés a közönség figyelmének koncentrálása céljából - és sokkal kevésbé szerencsés az előadás ívének megteremtése szempontjából. Egyetlen vízszintes vonal az egész - igaz, ez a vonal eléggé odafönt van, magasan a fejünk felett.

A díszlet - Fekete Anna munkája - látványra jó, működését tekintve nehézkes. A kerete a hentesbolt, csempézett falakkal, kampókkal, káddal; ebben gurigáznak szalmával borított téridomokkal, amelyek hol lépcsőt, hol ládát, hol asztalt "játszanak". A mozgatás a játszó színészek dolga, akik olykor "észrevétlenül", vagyis funkcionálisan oldják ezt meg, máskor viszont a jelenetek átkötésénél nehézkesnek tűnik az átrendezés. Kárpáti Enikő jelmezei - kivált a nők ruhái - jól jellemzik viselőjüket.

Hegyi Kristóf, Danis Lídia
Hegyi Kristóf, Danis Lídia

Szóval kezdettől fogva világos: Abramnak, a meleg férfinak pusztulnia kell. Persze van némi didakszis Sperr darabjában: ehhez, vagyis hogy pusztulhasson, el kell követnie valamit, a melegség nem elég. Nem a pusztuláshoz nem elég, mert ahhoz nagyon is elég; hanem ahhoz, hogy a közösség fölmenthesse magát a homofób gyilkolászás vádja alól.

Barbara, Abram anyja kezdettől fogva megtagadja a fiát - Egri Kati játékában az amúgy érthető önzés a vezérmotívum: a saját helyzete válik elviselhetetlenné a fia miatt. Egri Kati igazán sokszínű és sokoldalú színésznő, de árnyalásra, a figura "finomhangolására" ezúttal a rendezés nemigen ad neki lehetőséget. Mindazonáltal megrendítő, ahogy az előadás teljes hosszában érzékeltetni tudja a csapdába szorult ember szűkölő félelmét.

Györgyi Anna Máriájának bizony végig kell mennie egy úton. Eleinte afféle kívülálló, aki azért nem áll be a gyűlölködő asszonykórusba, mert okkal-joggal fél attól, hogy maga is céltáblává válik, nem éppen szeplőtlen életmódja miatt. Egyrészt szeretőt tart, akivel közösen güriznek a felszínen maradásért, miközben a háborúban eltűnt férje holttá nyilvánítását várja, másrészt súlyos teherként cipeli szeretethiányos és viselkedészavaros kamasz fiának terhét. A transzparens és súlyos alakítás csúcspontja, amikor rádöbben: akkor válik maga is kiközösítetté, ha nem csatlakozik a gyűlölködőkhöz. A féltékenység és az Abram fejére kitűzött vérdíj már csak bónusz a röpke belső vívódásban.

Crespo Rodrigo, Mikola Gergő. Fotók: Jászai Mari Színház
Crespo Rodrigo, Mikola Gergő. Fotók: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

A tatabányai társulat érzékletesen pakolja elénk a kis közösség tipikus alakjait: Kardos Róbert a polgármestert, aki egyszerre sodor és sodródik, Lass Bea a hangadó asszonyt, Zentát, Bakonyi Csilla az egyszerre kiszolgáló és kiszolgáltatott hentesnét; Danis Lídia menekült asszonya már tartásában is maga a néma megalázottság, és milyen szép az egyszeri felcsattanása, és milyen megrendítő, amikor megleli a nála is lejjebb lévőt... A falu másik páriája Tonka, aki Szakács Hajnalka alakításában nemcsak a pénzt vagy a túlélést, hanem a szeretetet hajszolja kegyei bőkezű osztogatásával, és pechére épp Abramban reméli szabadítóját szorult helyzetéből. Ez a csalfa remény lesz a végzete...

Abramot Crespo Rodrigo játssza; és bár az űzöttség, a menekülési ösztön és az elvárásoknak megfelelni vágyás furcsa elegye ott pulzál a játékában, sem alkatát, sem életkorát tekintve nem telitalálat. A középkorú férfi már alighanem sokkal inkább tisztában van saját állapotával és helyzetével, semhogy a faluközösségben igyekezzen megtalálni a helyét.

Mindazonáltal több mint tisztességes vállalkozás és vállalás ez a produkció. Miközben jöttünk kifelé a teremből, azt mondja egy nő a partnerének, "látod, milyen egyszerű a gyilkolásig hergelni az embert". És tényleg.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Csáki Judit