Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ZÓNA ADAG IZGALOM

Sayfo Omar: Allah tágas földje
2018. okt. 27.
A jövőben járunk, a Páneurópai Szövetség valamelyik országában (a nevek alapján inkább Európa nyugatibb felén), itt él az elbeszélő, Naszím, egy nagyváros arab gettójában, becenevén a Zónában. TOROCZKAY ANDRÁS RECENZIÓJA.
A fiatal iszlámszakértő, Sayfo Omar első regényének egyik fejezetében még Vámos Miklós Apák könyve című, generációkon átívelő családtörténetének ízei idéződnek fel, a másikban meg már a Gyűlölet című francia bevándorlók lakta lakótelepi mozijának remake-jét látjuk, aztán eszünkbe juthat Potozky Lászlótól Michel Houellebecq-en és Tysonon át Kemény Zsófiáig még sok író, aki valami hasonlóval foglalkozott, mint szerzőnk, nyilván hullámzó színvonalon. De hogy az Allah tágas földjének sikerült-e csattanós választ adni a Behódolásra, az azért kérdéses.  
A jövőben járunk, a Páneurópai Szövetség valamelyik országában (a nevek alapján inkább Európa nyugatibb felén), itt él az elbeszélő, Naszím, egy nagyváros arab gettójában, becenevén a Zónában. Az Allah tágas földje elmondja, honnan jött a családja, hogyan telnek ennek a közösségnek a mindennapjai, miközben a politika zajlik körülöttük és mindenféle történik velük; a lényeg az, hogy úgy általában a muszlimokról megtudunk (rengeteg) mindent. Leginkább, hogy ők is emberek. Ami jó.
 
Az, hogy a regény mai, vagyis reflektál a mindennapjainkra, hogy nagy, sok embert érintő problémákról beszél, az is nagyon jó. Ismeretterjesztésből, környezetábrázolásból jelesre vizsgázik a könyv és írója. Az arab kultúrához, a muszlim emberek vágyaihoz, érzéseihez, értékrendjéhez tényleg közelebb kerülünk.
 
Ami viszont a mérleg másik serpenyőjét illeti: az egész mégis unalomba fullad, nem vagy csak ritkán érződik némi feszültség; nem sikerül felkelteni az érdeklődésünket Naszím iránt.
 
Sajnos, sokszor érezni a szövegen, hogy a szerző újságíró, aki – szakmai ártalom – pontosan, körültekintően akar fogalmazni, mindig. Mindent megmagyaráz, semmit nem bíz az olvasó fantáziájára; nem egy vagy több történetet mesél, hanem beszámol mindenről, amit tud, mintha vallatnák, egyetemi előadást tartana, vagy cikket írna. Ettől érezzük úgy, hogy támad az unalom; hogy az érdekes részletek ellenére a könyv egésze mégsem elég feszes. Mire elérünk az utolsó húsz-harminc oldalig, ahol feszültség, izgalom, tragédia lenne (egy úgynevezett Új Hazafias Paktum értelmében az ún. Észak-Afrikai Unióban lévő, európaiak által üzemeltetett börtönökbe zárnak mindenkit, akire a terrorizmus gyanúja vetül, olykor koholt vagy alig megalapozott vádak alapján, gyorsított bírósági eljárás után), olyan sok lényegtelen apróságról kapunk információt (milyen csokit szeret a főhős, vagy hajhullás elleni sampont vásárol-e), hogy elfárad a figyelmünk. 
 
Talán szerencsésebb lett volna, ha a szöveg kevesebbet mutat meg a narrátorból, Naszimból, hiszen ő mindenhol csak jelen van, de éppen vele nem történnek nagyon érdekes dolgok. Unokatestvérével, Rámival annál inkább. Például hosszú oldalakon keresztül kísérjük el Naszimot munkába, kurvázni, meg bevásárolni. Se szeri, se száma azoknak a részeknek (legalábbis úgy tűnik), amikor éppen betép, vagy betépve filozofál, vagy gyönyörködik a frissen vásárolt cipőjében. Bizonyos szemszögből érthető, hogy benne maradtak ezek a világias, kurvázós, szívós, munkábajárós szakaszok, hadd szembesüljön az olvasó (sokadjára) azzal, hogy a muszlimok is emberek; csak túl sok van belőlük. Ahogy a (fiktív) politikai események száraz elemzéséből is. A regény egyik mélypontja, mikor az öregek a politikáról vitatkoznak: mintha papírról olvasnák fel (már ha ez egy regényben lehetséges egyáltalán): „Ebből úgysem lesz semmi! Ha elvennék több millió ember állampolgárságát, és kiutasítanák őket, senki sem maradna, aki dolgozzon – legyintett az idősebb úr. – Nem érted? – szisszent fel egy másik. – A munkának semmi köze az állampolgársághoz. Tudod, hogy amikor még jól futott az olajbiznisz, hány külföldi dolgozott az Öböl-országokban. Volt, ahol a lakosság fele külföldi volt. És nem volt állampolgárságuk. Aztán amikor valakinek a munkájára már nem volt szükség, fogták és kizsuppolták. Pedig sokaknak már az apjuk is ott született.” Lényegében párbeszédesített publicisztika.
 
És ott van maga Naszím… A narrátor személye a könyv közepétől már inkább terhes, inkább ellenszenves. Előtte még szimpátiát is érezhetünk iránta, de aztán sok lesz; nagyjából onnan, amikor először nézegeti magát a tükörben. Nehezen lehet mit kezdeni egy olyan narrátorral, aki túlságosan meg van magával elégedve. Érthető talán, hogy ez a jelenet miért élte túl a vágást: itt szembesül a vasalt inget felvevő fiú azzal, hogy "a ruha teszi az embert", vagyis ha nem gettóharcosként öltözködik, másként néznek rá a fehérek. Fontos dolgok ezek, de a szánkba van rágva.
 
Az sem teszi Nászímot vonzóvá, hogy szerinte bosszantó, hogy a csinos arab lányok fehér lúzerekkel jönnek össze, a jóképű arab vagy fekete férfiak pedig dagadt európai nőkkel. Szinte biztosan létezik ilyesmi, de a szöveg mégis taszító. Továbbá Naszím pozíciója is problémás. Amikor a regényben az új Hazafias Paktum értelmében az állampolgárságuktól megfosztott zónalakók egy része egy toronyházban elbarikádozza magát, és ezt a narrátor tévén nézi, az olvasónak az jut eszébe, hogyan lehetne ezt az izgalmas helyzetet ennél kevésbé izgalmasan elbeszélni – nem lehetne. Jó lett kapcsolódni az eseményhez, például Nászím jelenlétén át – de hát nem volt jelen, tévén nézte…
 
A félig szír, félig magyar származású fiatal író első regényét az Előretolt Helyőrség Íróakadémia jelentette meg. Érdekes választás. Az Allah tágas földje ugyanis épp egy olyan disztópia, olyan rémisztőnek ábrázolt világ, amely éppenséggel a kiadó vezetőjének markáns, közhírré tett, büszkén vállalt politikai nézeteivel rokon. 
 
Sayfo Omar első regénye három emlékezetesebb részt tartalmaz: az egyik az a fejezet, amelyben elmeséli a család történetét; azt, hogy hogyan kötöttek ki Európában. Érdekes az is, amikor a Zónából kirajzó (ahogy ők mondják „turnézó”) arab fiatalok csapatostul zaklatnak egy fehér fiút, aki végül terrorista lesz. És a kutya megölése körüli bonyodalmakra is lehet emlékezni. Ezek az epizódok és a könyv utolsó harminc oldala rejtik magukban a továbblépés lehetőségét.
  

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek