Pass Andrea: A vándorkutya / Vígszínház, Házi Színpad
2019.03.05.

Mindannyian takargatunk valamit. Mindannyian tagadunk valamit mások, a világ előtt, de legjobban mégis magunk előtt. Mi történik, amikor ez a valami mégis felszínre kerül? Pass Andrea Vándorkutyája pont azon munkálkodik, hogy ezt megmutassa. KÓNYA RITA VERONIKA KRITIKÁJA.

Pass Andrea író-rendező megint kemény témát feszeget játékosan, ahogy azt tőle már megszokhattuk: az érdekli, hogyan csapódik le a gyermeki lélekben a felnőttek világa. A gyerekek azonban ezúttal csupán említés szintjén vannak jelen, csak a szülőket látjuk a direkt a Vígszínház számára íródott új darabban, A vándorkutyában, amelyben Pass megint ügyes zsonglőrként váltogatja a vicceset a drámaival, hideget a meleggel, és abszurd elemekkel is bőven teletűzdeli a cselekményt.

Petrik Andrea, Halász Judit
Petrik Andrea, Halász Judit
Előző, Bebújós című darabjához hasonlóan most is óvodai miliővel nyit, de az ovi bejáratától - ahol futólag megismertet néhány szereplővel, no meg az őket a későbbiekben összekötő vándorkutyával - gyorsan a családok otthonába vezet. Ki ez, mi ez a vándorkutya? A Sosa Juristovszky tervezte szövetfigura egy foxterrierre hasonlító, elnyűtt, de vitathatatlanul helyes plüss, „aki” sorra „látogatja” az óvodásokat: a hétvégét a héten legjobban viselkedő gyerek családjánál tölti, ahol - ahogy azt a színlap ígéri - „mindent lát és mindent kiszimatol”. Pontosabban valószínűleg a gyerekek mondják el egymásnak, kinél mi zajlik odahaza a színfalak mögött. Hiszen a gyerekek alapos megfigyelők, a köröttük zajló, a szülők részéről inkább eltussolni vágyott események legalaposabb kis lakmuszpapírjai. Ha a realitás talaján akarunk maradni, akkor ez a magyarázat. Bár, ahogy halad a cselekmény, egyáltalán nem biztos, hogy a rendező és Garai Judit dramaturg ott akarják tartani a nézőt.

Feszültség és játékosság meglepő elegye az előadás, utóbbi vonalat Pető Kata jelmezeinek itt-ott rajzolt mintákkal díszített, jelzésszerű volta csak tovább erősíti. A Bobor Ágnes által megálmodott díszlet egy ötvenes évekbeli lakásbelső, amelyben az igazságot is szimbolizáló, ugyanakkor kissé nyomasztó kék dominál: ezt a színt kapta a fotel és a szófa kárpitja és a falak egy része. A konyhaablak vetítővászon is egyben, képzeletbeli üvegén hol fás tájat látni, hol vészjósló madárrajt, hol a vándorkutya fenyegetően közeledő-növekvő sziluettjét. A thriller érzetét Keresztes Tamásnak köszönhetően erősen drámai zenei betétek tartják fent végig. Ebben a közegben halad szimultán több történet. Először külön-külön lesünk be a kutyával együtt a házaspárok életébe - látunk elhidegülést, félrelépést, anyós-férj-feleség háromszöget - mindezt egyazon díszletben, gyors váltásokban, de olyan flottul követik egymást a jelenetek, hogy ez nem zavarja meg az értelmezést. A mozaikok akkor állnak össze - legalábbis ekkor még azt hiszem, hogy összeálltak -, amikor ezek az emberek valóban, fizikailag is találkoznak egy vendégségben, amelynek apropója a vándorkutya továbbadása. Egy vendégségben, ahol az alkohol és az igazmondó játék hatására a gondosan takargatott sérelmek, az a bizonyos szennyes gejzírként tör elő mindenkiből.

Hirtling István
Hirtling István
Jászberényi Gábor beszédes arcjátékkal mutatja meg, mi játszódik le az elfojtásokkal, komplexusokkal teli, birkatürelmű férjben, Misiben. Elnyomó, kissé terrorizáló feleségét, a múltban talán traumatizált (a nehéz gyerekkorára ugyanis elhangzik egy utalás: „sosem figyelt rá az anyja”) Klaudiát Majsai-Nyilas Tünde formálja meg. Velük lakik a nő anyja is, aki egyre inkább küzd a demenciával. A legnagyobb gegek talán az egész előadásban a Mamának jutnak, aki Halász Judit alakításában szeretni való, néha fárasztó, önmagán nevetni tudó, egyre súlyosbodó memóriazavarát maga is nehezen viselő nagymama. Mivel Misiből a vendéglátók háziasszonya iránti vonzalom hatására előjönnek elfojtott vágyai, így Klaudia anyjával kapcsolatos nehézségei mellett féltékeny is lesz, elkezdi középszerűnek érezni magát.

Karácsonyi Zoltán kelti életre Kornélt, aki már rég nem talál gyengédséget feleségénél, Jutkánál (Tar Renáta), és aki bosszúból szekírozza a nőt mások előtt. Hisztérikus párosukból jön elő legbrutálisabban az elfojtott feszültség és fajul tettlegességé már négyszemközt, később pedig nagyobb plénum előtt is, így talán az sem véletlen, hogy bár voltaképpen az összes szereplő tart a vándorkutyától, mégis Jutkának „adatik meg” a lehetőség, hogy Norman Bates-et idéző módon kibelezze a plüssebet, amelyet aztán Misiék próbálnak összestoppolni – de valójában bármelyiküknél érhetett volna ilyen véget a vándorkutya.

Halász Judit, Jászberényi Gábor. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Halász Judit, Jászberényi Gábor. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
A harmadik szál a házigazda-páros: a dekoratív Edina és a sikeres, jóval idősebb, gazdag Vilmos. Utóbbiról a néző előtt hamar kiderül: más is van az életében, Melinda - Gilicze Márta megformálásában -, aki úgy tűnik, terhes. A háziasszonyt játszó Petrik Andrea ragyogó, ám flegma femme fatale-t mutat, akit az igazmondó játék szintén megtör: szép, de hiába küzd azért, hogy gyermeke apja elvegye. Hirtling István korosodó sármőr Vilmosa úgy retteg a vándorkutyától, mint ördög a szenteltvíztől, hiszen bőven van titkolnivalója. A jókora csavar, az a bizonyos maflás a nézőnek a vendégség végi búcsúzkodáskor jön: nem mindenki az, akinek addig tűnt. A felismerés i-jére a zárókép őrülete teszi fel a pontot, amikor az összes szereplő elborult arccal kutyaként kezd létezni - azaz nem mindenki. Az őrjöngők körén kívül két rezzenéstelen arcú outsider marad: a Mama és a távolba merengő Edina.

Kemény dolog a felnőttek világa. Pass Andrea mesébe csomagolt gyomrost mért ránk: A vándorkutya című előadásban lifegő gombszemekben tükröződik vissza a gyerekeken keresztül meg/átélt, elhazudott felnőtt létünk. És ez a reflexió bizony kegyetlenül tud fájni. Mert mindannyiunknak vannak kis titkai, amiről jobb hallgatni.
  
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.