MÜPA

A Metró Galériában negyven tabló hívja fel a figyelmet arra, hogy a múlt megbecsült öröksége mellett a kortárs építészetre és építészekre is érdemes figyelmet fordítani az átlagembernek. Ez az épületállomány alkotja majd unokáink építészeti örökségét – feltéve persze, hogy unokáinknak lesz kedve és ideje csodálni őket ahelyett, hogy agyonütnék a szomszéd sátor lakóját az utolsó korty vízért. Utóbbi esetben a felelőtlen emberiség pazarlásának groteszk mementójaként meredeznek majd világszerte. Az a jövőkép, amit a világ minden tájáról összegyűjtött épített csodák elénk tárnak, mindenesetre nem ezt a víziót vázolja fel. A gyorsan változó világban persze akkor is kérdés a kortárs épületek hosszú távú fennmaradása, ha optimistán elvetjük a disztópikus forgatókönyvet. A ma épületei sokkal inkább a jelennek épülnek, mint az építés történetében bármikor. Az örökkévalóságnak szánt művek helyét a pillanatnyi igények magas szintű kielégítése vette át, a sosem látott technikai lehetőségek látványos produktumai pedig újfajta életérzést dokumentálnak, melynek alapvető jellemvonása a mozgékonyság és a folytonos változás. Hogy az alapvetően anyagi természetű, ennél fogva maradandó építészet hogyan fog erre reagálni, az csak a jövőben fog kiderülni. Sokak szerint a ma csodált, ikonikus építészeti alkotások nem fognak olyasfajta zarándokhellyé válni, mint mondjuk az Akropolisz – egyszerűen azért, mert ha nem lesz rájuk szükség többé, lebontják őket. Az igények rohamos változását tekintve igencsak rövid élettartammal számolhatnak, megőrzi azonban őket a virtuális emlékezet. Az Akropoliszt fölösleges fáradság lett volna kövenként elhordani, ráadásul akkoriban volt még hely bőven az új infrastruktúrának. Ma már más a helyzet, minden városi négyzetméter aranyat ér, bár szó se róla, a tengerfenék és a világűr még kihasználatlan. A kortárs építészeti törekvések némely irányzatát nézve – melyek egyik szembeszökő vonása a gravitáció tagadása – az alkotók bizonyára örömmel vennék, ha a könnyelmű emberiség ilyen irányban terjeszkedne.

Szent György templom

A modern kori turistahordák esztelen áradatát látva a virtuális értékmentés gyakorlata egyértelműen sok-sok like-ot és upvote-ot érdemel. A metrón a reklámok helyét két hónapig elfoglaló tárlat nagy erénye – túl azon, hogy a kultúra méltatlanul elhanyagolt területét népszerűsíti a laikus felhasználók körében – az, hogy széles és átfogó képet ad, nem preferál egyetlen építészeti irányzatot sem. A negyven épületet Nagy Bálint, a FUGA építészeti központ vezetője válogatta, kifejezetten a kulturális funkcióra koncentrálva. Sajnos a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a fotók esetében be kellett érni a szabadon letölthető kópiákkal, a tartalom azonban két megálló között is alkalmas arra, hogy szembesítsen az építés drámájával és misztériumával. A múzeumokat, koncerttermeket, egyetemeket, könyvtárakat, galériákat, templomokat szemléző válogatás jól illusztrálja, hogy hová jutottunk az építési tudás terén, hányféle módon tud a 21. század teret alkotni a kortárs szellemi és közösségi igények számára. Az építész minden korban varázslónak érezhette magát, a puszta semmi közepén születő „valami” mindenható teremtőjének – a gravitáció törvényét meghazudtoló formák, sosem látott, kreatív, az anyag ismert törvényeire rácáfoló felületek láttán ez az érzés csak erősödhet. Szigorú derékszög, hullámzó üvegfelületek, merészen égbe törő, vagy épp föld alá bújó kubusok, biomorf formák, tetőn-falon burjánzó zöld erdő, színek és textúrák végtelen változatossága vall arról, mit gondol a 21. század építésze az emberi együttélés lehetőségeiről.

Kemenes Vulkánpark

A mobil képeskönyvben hat magyar épület is helyet kapott. Budapestet a válogatás legidősebb tagja, a 2005-ös születésű MÜPA (ZDA – Zoboki, Demeter és Társaik), a Graphisoft Park transzparens homlokzatú fogadóépülete (Sugár Péter, 2017) és a CEU új, belvárosi foghíjban emelt kampusza képviseli. Utóbbi egy ír tervezőpáros munkája, akik rendkívül érzékeny választ adtak a historizáló közegbe illeszkedő kortárs építészet paradoxonjára (Sheila o’Donnel – John Tuomey, magyar partner: M – Teampannon, 2016). A három vidéki opusz kevésbé ismert, ám annál kiválóbb. A debreceni Szent György templom (Győrffy Zoltán, 2016) téglából rakott mandalaként közvetít ég és föld között, kézműves igényességgel kidolgozott részletei az építőmesteri tudás hagyományát folytatják. A celldömölki Kemenes Vulkánpark (Földes László – Balogh Csaba, 2013) és a rudabányai Rudapithecus Látványtár (Vasáros Zsolt – Narmer Stúdió, 2016) ősi leleteket befogadó épületei az idővel állnak párbeszédben, formáikkal és anyaghasználatukkal egyszerre utalnak a folytonosságra és a merész kontrasztra, amit a 21. századi beavatkozás óhatatlanul jelent. A látványos fotókhoz rövid szöveg is társul – szintén a FUGA csapatának munkája – épp annyi információt közöl, amennyit a két megálló közt bambuló utas végig tud olvasni. Célzottan hangsúlyos a tablókon az alkotó neve, hisz a szakmán kívül kevesen ismerik korunk meghatározó építész mestereit. A kiállítás teljes anyaga egyetlen alkalommal egyben volt látható a FUGÁban, innen kel útra október 11. és december 7. között a 2-es, 3-as és 4-es metró szerelvényein.

A kurátor, Kirschner Péter a FUGÁban tartott sajtótájékoztatón arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy míg egy-egy színházi bemutató, koncert, film, vagy irodalmi mű automatikusan a kultúra szerves részévé, beszédtémává válik, addig az épített környezet értékeire, mindennapjaink közegére külön fel kell hívni a figyelmet. Ezért is fontos lépés ez az akció, amely ráadásul a legjobb értelemben vett „népművelés”. E célra a közterek különösen alkalmasak, amúgy is sokkal közvetlenebb és hatékonyabb az ilyesfajta kultúrmisszió, mint a galériák, múzeumok olykor kissé sznob művészetközvetítése. A kortárs építészet pedig eléggé látványos ahhoz, hogy a mobilitásba ájult városlakó figyelmét egy pillanatra fókuszálja, akár arra is rávegye, hogy egy mondatot figyelmesen végigolvasson. Városszerte szaporodnak a hasonló példák, a plázákban rendezett kiállításoktól a buszmegállóban olvasható szösszenetekig. A Metró Galériában versek, házak, képek, sőt képregény is utazott már eddig, a jelenlegi tárlat az Európai Kulturális Örökség évében a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, illetve az Építészet Hónapja keretében jött létre. A tablók decembertől visszakerülnek a galéria archívumába, onnan kölcsönözhetők, így különböző kulturális és oktatási intézményekben, vidéki helyszíneken is megnézhetők, mivel több sorozat készült, akár párhuzamosan is.

Persze az, hogy ki melyik épülettel találkozik mindennapi földalatti zarándoklata során, pusztán a véltelenen múlik, valószínűleg kevés elszánt építészet-rajongó utazza majd végig a három vonal minden metrókocsiját a teljes paletta kedvéért. A hoppon maradottaknak vígasz, hogy a tervek szerint a tablók később a FUGA honlapján is böngészhetők lesznek. Egyelőre az építészeti központ előterében elhelyezett kivetítőn futnak nyitvatartási időben folyamatosan, közvetlenül a Habitat for Humanity Magyarország lakhatási szegénységet feldolgozó filmje mellett. A nem kevés pénzért felhúzott építészeti csodák és a hajléktalan létforma párhuzamos univerzumában a látogató tovább elmélkedhet az építészet 21. századi szerepéről.

A kiállítás december 7-ig látható.