A néma forradalom
2018.10.04.

A néma forradalom egyszerre dolgoz fel egy rendkívül izgalmas történetet és ad hiteles képet a diktatúra természetéről. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.

Az utóbbi másfél évtizedben a német filmipar szüntelen profizmussal, magas színvonalon, a nemzetközi nézőközönség számára is könnyen befogadható módon viszi filmre huszadik századi történelmük kardinális pillanatait. Az olyan, máig népszerű filmek, mint A bukás – Hitler utolsó napjai (2004), A mások élete (2006), a Sophie Scholl (2005), vagy a Baader-Meinhof csoport (2008) nagyszabású, a közelmúlt eseményeivel szembenéző és azokat több aspektusból értelmezni próbáló projektek. Vezérmotívumaik a konok, egyéni meggyőződéseikért határozottan, akár életük kockáztatásával is kiálló hősök, a hatalommal szembeni ellenállás és a szabadság iránti mérhetetlen vágy. Lars Kraume aktuális munkái, az itthon két évvel ezelőtt bemutatott Az állam Fritz Bauer ellen (2015), valamint a legfrissebb, A néma forradalom (2018) motívumait és kivitelezését tekintve is könnyűszerrel illeszkedik a német film máig tartó, múltfeltáró irányzatához. 

A helyszín ezúttal Kelet-Berlin, 1956 októberében. Két érettségi előtt álló gimnazista fiú, Theo (Leonard Scheicher) és Kurt (Tom Gramenz) különösebb nehézségek nélkül átmegy Nyugat-Berlinbe, hogy ha rövid időre is, de beszippantsa a szabadság friss levegőjét. Belógnak egy moziba, ahol a film előtti híradóból értesülnek a magyar forradalom kitöréséről. Noha hazaérve a helyi adók egészen mást hangoztatnak (ellenforradalom zajlik), a vásznon látottak nem hagyják nyugodni a fiúkat és idővel illegális rádióközvetítésekből, osztálytársaikkal közösen a felkelés további fejleményeiről is értesülnek, így a szovjet beavatkozásról és – tévesen – Puskás Ferenc haláláról. A meghökkent diákok Kurt ötletén felbuzdulva szavazással úgy döntenek, hogy egyik órájukon két perces néma csenddel adóznak a forradalom áldozatainak. Tettük értelemszerűen mélységesen felháborítja a komplett tanári kart, és ugyan az igazgató megpróbálja valamelyest eltussolni az ügyet, a diákok csendes lázadásának híre végül a legfelsőbb körökig is eljut. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Lars Kraume filmje fiatalokról mesél, és nem titkolt szándéka, hogy elsősorban a hőseivel egyidős közönséget szólítsa meg. Nemcsak annak érdekében teszi ezt, hogy megmutasson nekik egy korábban szinte ismeretlen történelmi epizódot, hanem a könnyebb azonosulás érdekében alkotását a mai korra reflektáló áthallásokkal is tarkítja: az osztály tagjai rendre élesen ellentmondó hírekkel szembesülnek a forradalomról (az egyik oldalon Puskás halálát híresztelik, a másik szerint életben van, az egyik közvetítés szabadságharcosoknak tartja, a másik fasisztának bélyegzi a mártírokat), melyek igencsak elbizonytalanítják őket azok hitelességét illetően. Mindez ma, az internet világában, amikor több kimutatás szerint a tizenévesek a legnagyobb hírfogyasztók, különösképp időszerű.

Kraume ugyanakkor nemcsak aktualizál, hanem voltaképpen tanít is, mindezt bosszantó manírok és hatásvadász elemek minimális alkalmazásával. Világosan bemutatja, mit tesz egy diktatórikus rendszer olyan állampolgárokkal, akik szabadon mernek gondolkodni és cselekedni. A film talán legerősebb pillanatai azok a jelenetek, melyekben a hatalom képviselői különféle lélektani módszerekkel, a felmenők titkainak feltárásával próbálják vallomásra kényszeríteni és egymás ellen fordítani az osztály tagjait annak érdekében, hogy megnevezzék a néma tisztelgés ötletadóját. Kurt, Theo és mások tulajdonképpen az érettségijüket, a biztos jövőjüket kockáztatják azzal, ha nem működnek együtt. Mindeközben a szülők, akik igyekeznek óva inteni gyermekeiket és a hatalommal szembeni kompromisszumra vagy teljes hallgatásra biztatni őket, a saját pozíciójukat és megélhetésüket féltik. Kraume a családok révén domborítja ki azt a leírhatatlan szorongást és létbizonytalanságot, melyet a diktatúrák egyszerű állampolgárainak nap mint nap át kell élniük.  

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A néma forradalom valódi személyes drámáit, a nemzedékek közötti kiélezett konfliktusokat azonban nem kizárólag a hatalom megtorlásától való félelem, az elnyomás vagy a szabadság korlátozása kreálják. A diktatórikus rendszerek nemcsak az ellene felszólalók, a szabadon, másképpen gondolkodók elnémítására építenek, hanem hazugságokra és a múlt eltitkolására, netán eltörlésére. Éppen emiatt a film diákjai számára nem az egymásnak ellentmondó hírek vagy a vezetők pszichológiai terrorja, hanem szüleik elhallgatott múltbeli tettei jelentik a tényleges csapást, hiszen azok kitudódása után addigi relatíve kiegyensúlyozott életük újragondolására kényszerülnek. Theo megtudja, hogy apja évekkel korábban forradalmár volt, aki egzisztenciáját és családját féltve végül megalkudott a hatalommal, Erik (Jonas Dassler) hősként tisztelt, elhunyt családfőjéről kiderül, hogy náci kollaboráns, akit éppen Kurt édesapja leplezett le. 

A néma forradalom tisztességesen végigvitt, minden ízében klasszikus elbeszélésű, egy érdekfeszítő témát igényesen feldolgozó mű, bár karakterei némiképp egysíkúak, a narratívába pedig beékelődik egy feleslegesnek tetsző és kidolgozatlan szerelmi szál is, abból a szempontból mindenképpen jelentékeny alkotás, hogy a múlt feltárására, a generációk közötti párbeszédre hívja fel a figyelmet. A szülők beszéljenek őszintén, a fiatalabbak pedig ne hagyják magukat befolyásolni fölényeskedő hatalmasságok által, legyenek mindig szolidárisak, mint ahogyan az a film végi jelenet is mutatja, melyben, a Holt költők társaságának megrendítő zárójelenetét idézve, az osztály tagjai felállva foglalnak állást egymás mellett. Kraume alkotása tökéletesen ideális lenne gimnáziumi vetítéseken, hogy párbeszédet generáljon a tanár és a diákok között. Nemcsak azért, mert a múlt ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy jelenünket megértsük, hanem mert a film egyetemes gondolatokat is megfogalmaz a barátságokat szétszakító, az állampolgárokat megalkuvásra vagy árulásra kényszerítő politikáról. 

Szerző: Zalán Márk
Címkék: Mozipremierek 2018