Csillag születik
2018.09.30.

Hollywood végre gondolt azokra is, akik sírni járnak a moziba, és előkaparta a sufniból kedvenc korhelymusicaljét. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A Csillag születik Hollywood egyik alapmítosza, amit szeret elmesélni magáról, és nagyjából arról szól, hogy csillag akkor születik, ha egy másik kihuny, vagyis a sztároknak a száma és a karrierje is véges. A hírnév megkopik, az új sztár, még ha nem is versenyzik vele, csak a régi kiszorítása árán vonhatja magára a reflektorfényt. 

Bár örökérvényű mítosz lett belőle, a Csillag születik valójában egy konkrét kor, az ó-hollywoodi stúdiórendszer terméke, amikor a filmsztárok a stúdió alkalmazottai voltak, több évre vagy filmre szerződtek, és az életüket meg az imázsukat a marketingesek fazonírozták olyanra, amit a legjobban el lehetett adni. Első felütése, a What Price Hollywood? a hírnév és az alkoholizmus veszélyeire emlékeztető tanmese volt, és az is maradt, amikor Janet Gaynor, Judy Garland, majd Barbra Streisand főszereplésével, és immár Csillag születik címen újraforgatták a 30-as, 50-es és 70-es években.

Az idei, Bradley Cooperrel és Lady Gagával színpadra álló verzió a ’76-os fazonját másolja, a sztori a film- helyett már a zeneiparban játszódik, a tehetséges bárénekest egy piás öregrocker fedezi fel. Egymásba, és a másik zenéjébe is beleszeretnek, a régi slágereire ráunó sztár ihletet, a lány pedig lehetőséget kap, hogy kibontakoztassa magát, és együtt arénákat betöltő, könnyes popslágereket írjanak. Cooperék már ezekkel a dalokkal bebiztosítják magukat a díjszezonra, a drámai meg narratív csúcspontként előadott Shallow tipikusan úgy szorít rá a szívekre, amiért Oscart szoktak osztogatni.

Ha innen, a pőre hatáskeltés felől nézzük, a film erőfitogtatás nélkül szállítja a hollywoodi minimumot. Lady Gaga nemcsak énekesként, színészként is meggyőző (mondjuk annak, aki nézte az American Horror Story hoteles évadát, amiért Gaga Emmyt kapott, ez nem újdonság), Bradley Cooper alakításában pedig van valami elismerésre méltóan heroikus, ahogy képes két órán keresztül földre szegezett tekintettel végigmotyogni egy filmet, és olyan szánalmasan hugyozza össze magát az Emmy-gálán, hogy azért egy bravó simán kijár neki. Rendezőként már nem vállal ennyi kockázatot: a Csillag születik képeit még úgy is nyugodtan nevezhetjük unalmasnak (azok a kisiskolás párbeszéd-plánozások…), hogy van valami elemi izgalom abban, amikor Cooper felparkoltatja a kameráját a színpadra, hogy végre ne a közönség, hanem a zenészek soraiból leshessünk meg egy koncertet.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Addig nem is akad számottevő probléma, amíg Cooper ezekre a kebeldagasztónak szánt koncertjelenetekre fókuszál, meg a Gagával előadott, szerelmes duettjére. Az obligát szexjelenetbe ugyan se színészként, se rendezőként nem képes erotikát csempészni, de az összejövést meg az együttmaradást is kielégítőbben motiválja, mint a ’76-os filmváltozat. És egyáltalán: a sok Csillag születik közül Cooper és Gaga párosa működik a legjobban, persze csak Judy Garland és James Mason hidegrázós alakítása után.

Csakhogy később Cooper kissé zavarossá teszi a filmet azzal, hogy az autentikusságra vonatkozó ambícióját (valós műsorokban [Saturday Night Live], menő fesztiválokon [Coachella, Glastonbury], élőben rögzített dalokkal forgatott), kiterjesztette a történetre is. A Csillag születik 2018-as kiadásában már nem a féltékenység robbantja ki a fő konfliktust, hanem a hitelesség kérdése, és a nő pályamódosítása, aki szégyenkezés nélkül veti bele magát a popbizniszbe. Cooper viszont nem dönti el, mit gondol erről a karrierről: a zeneipar realitásaival való kiegyezés ez, vagy színtiszta pénz- és hatásvadászat? A színpadi táncosokat és a hajfestést az egyik pillanatban még felháborodva elutasító Gaga önmagát vagy a menedzsere elképzeléseit valósítja meg, amikor szőke helyett vörösre festi a haját, és sok táncossal rázza a SNL-ben? Tudnék rá teóriákat gyártani, de nem akarok, mert egy ilyen, kőkonzervatív hollywoodi filmnek ennél sokkal biztosabban kell vezetnie a nézőjét, hogy a drámai konfliktusokat minél mélyebbre szúrja belé.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A Csillag születik tudathasadása abból fakad, hogy bár a felszínen korszerűsíti az évszázados történetet, valójában reflektálatlanul kapaszkodik a melodrámai közhelyekbe. Olyan problémákat sző Jackson Maine drámájába, amik nagyon is élesen sújtják a mai könnyűzenészeket (tinnitusztól, konstans fülzúgástól szenved, gyógyszerfüggő, és szuicid hajlamai vannak), a countrysztár életét mégsem ezek, hanem az apjától örökölt alkoholizmus határozza meg, aminek itt vajmi kevés köze van a zenészléthez. Pedig a Csillag születik akkor tud igazán hatni, ha csupaszív giccse mögött valós jelenségek lapulnak, mint mondjuk az ’54-es verzióban, ahol a lecsúszott sztárt, Norman Maine-t kirúgja a stúdiója, és ez tényleg felér egy halálos ítélettel, mert a korabeli Hollywoodban függetlennek lenni még nem lehetett. De emlegethetjük a ’76-os kiadást is, amelyben Kris Kristoffersont a rocksztárok akkor még újnak számító, irracionális méreteket öltő sikere nyomja meg. Cooper viszont a legdrámaibb aktualitását, a reális zenészproblémákat félresöpri az unásig csépelt alkeszdráma kedvéért, és a Csillag születik-filmek legnagyobb hazugságával, az alkoholista önpusztítás feldicsőítésével sem számol le.

Az új Csillag születik-et nézve leginkább az tűnik fel, mennyire idejétmúlt ez a formula, amely nem vesz tudomást a sztárrendszer és a zeneipar változásairól, és arról, hogy ma már milyen nevetségesnek hat, ha valaki kábé fél év alatt jut el a teljes ismeretlenségből a teltházas arénakoncertekig és az Emmy-díjig. Amit pedig a hitelességről sugall (a nagypiás rocker az őszinteség, a magát sminkelni kezdő, a haját meg befestő popzenész az önkiárusítás mintapéldája), az nemcsak röhejes, de épp a sajátos freakesztétikát a fősodorban megvalósító Lady Gaga karrierje cáfolja meg tökéletesen. Míg Judy Garland esetében épp a filmsztár magánéleti drámái adtak egy megható mélyréteget a filmnek (a férjei abuzálták, a stúdiója kihasználta, és komoly függőségektől szenvedett, mint a karaktere és annak férje a filmben), addig Gaga hiába épít be számtalan életrajzi motívumot a külsejét ért gúnyolódásoktól a transzbárokban megejtett fellépésekig, sztárimázsa nem erősíti, hanem gyengíti az új Csillag születik-et. Gagánál a mesterkéltség, a túlzás, a camp a lehető legőszintébb gesztus, és ez még akkor is így van, ha az énekesnő legutóbbi lemezén (Joanne) az extravagáns dancepopot egyszerű, farmergatyás folkra csupaszította le. Fura épp őt nézni, ahogy előadja a hiteltelenné váló popénekes drámáját egy olyan filmben, amely az őszinteséget a sminknélküliségben méri, mert zenészként egy teljesen más gondolatvilágot képvisel. Egy sokkal szerethetőbb és sokkal maibb esztétikát, amitől a Csillag születik avíttas melodrámája fényévekre van.

Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2018