KérdezŐ / Viasat3
2018.09.24.

Gundel Takács Gábor cinizmusa helyenként megcsillan, de ettől még a KérdezŐ rémesen unalmas és értelmetlen tévéműsor marad. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.

A játék, amelyben az egész ország...” – hirdeti magát a Viasat3 vetélkedője, és ezt a fordulatot a műsorvezető, Gundel Takács Gábor is idegesítően sokszor elmondja. Kétségkívül jól hangzik, kár, hogy igazság viszont nem sok van benne. Mert a KérdezŐ szavakban talán egyedinek mondja magát, ám hamar nyilvánvalóvá válik, hogy olyan ez a műsor, mint szinte az összes vetélkedő a magyar csatornákon: nem túl izgalmas.

Pedig ha valami, az mindenképpen az izraeli formátum alapján készülő KérdezŐ pozitívuma, hogy nem akar idiótának látszani, mint a legtöbb tévés kvízshow: nem ejtenek le senkit a föld alá, kérdések helyett nem táskákat kell nyitogatni, és még őrült dolgokat sem kell csinálni. Elvben tehát itt egy vetélkedő, ami azzal próbál hódítani, amire a műfajt kitalálták: kérdéseket tesznek fel benne, a játékosok és a képernyő előtt ülő néző pedig megpróbál válaszolni rájuk. De bármennyire is szép mindez, az ember kénytelen bevallani: napi műsorként, majd’ egy órában erre alighanem kevesek lehetnek kíváncsiak. Így hát a KérdezŐ-ben az volna a truváj, hogy a kérdéseket nem a műsorvezető, hanem a videón bejelentkező átlagemberek teszik fel, jelentsen bármit is ez a kifejezés. Jön tehát a tűzoltó, az autószerelő, elmond magáról két, általában teljesen érdektelen mondatot, és tulajdonképpen kész is van a műsor. Nincs itt valami gond?

Gundel Takács Gábor
Gundel Takács Gábor
Vagy két héten át majdnem napi rendszereséggel néztem a műsort, de arra továbbra sem jöttem rá, hogy ki lehetett az, aki erre az alapötletre igent mondott, és azt gondolta, az majd izgalmas lesz, ha ismeretlen arcok mondanak fel kérdéseket egymás után. Mert hiába jön a mosolygós egyetemista, azzal nem tud mit kezdeni a néző, hogy elmondja, kommunikáció szakos, majd nem meglepő módon feltesz egy kérdést a kommunikációval kapcsolatban. Néha van persze meglepetés is, amikor például a sci-fiket író szerző nem a sci-fikkel kapcsolatos kérdést tesz fel, hanem valami egészen mást. Viszont körülbelül húsz másodpercben semmi olyasmit nem tudnak magukról elmondani a kérdezők, ami miatt érdemes lenne maradni, és várni, hogy kik jönnek legközelebb.

A formátum pedig más problémákat is hoz magával: mivel a játékosok egyszerű szimpátia alapján választanak a kérdezők közül, nehézségről aligha lehet ebben a műsorban beszélni. Könnyen előfordul, hogy az izzasztó filmes kérdés után olyan feladvány következik, ami a néhai Legyen Ön is milliomos!-ban még 5000 forintos nyitó kérdésnek se ment volna el. Közben ráadásul azt sem tudja elkerülni a műsor, amit még messziről sem lett volna szabad érintenie, hogy tudniillik a játékosok kacagnak, mondjuk, az olasz származású szakács akcentusán, merthogy nem úgy mond egy-egy szót, ahogy kellene. Ilyenkor persze megint csak az jut az ember eszébe, hogy ennek így tényleg nincs semmi értelme, mert van, amikor már a néző szégyelli magát az egész miatt, noha ő nem tehet semmiről.

Aki menthetné az egészet, az Gundel Takács Gábor lenne, és nyilván nem is véletlen, hogy őt szerződtették le ehhez az alapvetően se íze, se bűze műsorhoz. Gundel Takács persze ma már úgy vezet műsort, hogy gyorsan átjön a nézőnek, hogy a rutint, és nem feltétlenül a lankadatlan lelkesedést látjuk magunk előtt. De hát az országban, ahol Kasza Tibor és Szente Vajk vezethet vetélkedőt, nyugodtan ki lehet mondani, hogy a műfaj Gundel Takácsnak áll a legjobban. Mi tagadás, a KérdezŐ-ben is képes lecsapni a labdákat, nem okoskodik, tudja, mikor kell cinikusnak lenni, és mikor lehet a párban játszó játékosok (nem)tudásával viccelődni.

Csak éppen Gundel Takács poénjai mégsem annyira vonzóak, hogy naponta egy órát a KérdezŐ-nek szenteljünk. És úgy tűnik, vannak még így ezzel páran, hiszen pár adás után a műsor estéről késő délutánra került át, márpedig az ilyen döntések kimondatlan oka szinte mindig a nézettségi fiaskó szokott lenni.
Szerző: Gera Márton