Keresés
2018.09.19.

Aneesh Chaganty webkamerák, csetüzenetek, tévés közvetítések képén keresztül mesél el egy megindító krimit. De nem csak formai ötletei, hanem ügyesen működtetett sztorija is van hozzá. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

A film elején bekapcsoljuk a gépet, aztán nagyjából így is maradunk a végéig – néha a Windows, máskor az Apple szoftverének grafikáját nézünk, ám a lényeg mindig ugyanaz: a Kim család drámáját követhetjük nyomon, ízléses vonóskísérettel (amely olykor a Youtube-ról szól, igen szellemesen), ahol is az édesapa fiatal felesége halála után egyedül marad kamasz lányukkal, s amennyire csak képes rá, szeretetteljes gyászban próbál hatni a zárkózott Margot-ra, hogy reggelente vigye már ki a túltöltött szemetest. És mivel ez nem történik meg, rendszeresen le is fotózza a zacskót, s üzenetben lánya után küldi.

Ami aztán szintén nem történik meg, merthogy ez egy igen következetesen és élvezetesen felépített thriller, az az, hogy Margot egyszer nem tér haza az esti biosz tanulásból. David épp alszik, amikor a lány éjjel többször is keresi, reggeli hívására viszont már nem válaszol. Itt kezdődik az apa kálváriája, aki csakhamar rádöbben, gyermeke magányosabb volt, mint azt sejtette, s először higgadtabban, aztán egyre elkeseredettebben merül el a legkülönbözőbb közösségi oldalak, vlogok és megosztó alkalmazások világában, hogy valahogy kiderítse, hol lehet a lánya.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Mi pedig bő másfél órán keresztül leginkább a Davidet formázó John Cho arcát nézzük, ahogy a legkülönbözőbb emberekkel beszél FaceTime-on, esetleg a véletlenül (?) bekapcsolva hagyott számítógép kameráján keresztül láthatjuk, ahogy aggodalmasan mobiltelefonál, vagy mondandóját az elküldés előtt esetenként többször is újrafogalmazva küld üzeneteket lányának, s mindenkinek, akitől segítséget vár. 

Aneesh Chaganty azért is zárhat be minket egészen nyugodtan a virtuális tér nézőpontjába, mert ismerős nekünk a szitu, pontosan így éljük a mindennapjainkat, kicsit sem ütközünk meg azon, hogy a fater minden második kérdésére a Google-lal keresi a választ, s bizony a karakterrajzhoz is hozzátartozik, hogy David miképpen viselkedik a gép előtt. Kifejezetten vicces, s minden szülőnek ismerős lehet például az, amikor még úgy hiszi, lánya egyszerűen átverte, féloldalas üzenetet ír neki, melyben alaposan leszidja – majd szépen, betűnként törli is a dorgálást, s inkább csak annyit ír: azonnal jelentkezzen, amint tud.

A Keresés alapötlete nem is túl eredeti, s bizony bármennyire evidensen korszerű, nem tudná elvinni a filmet, s a Sundance-en se feltétlenül azért szerették, mert kicsit rendhagyóbb eszközökkel bontakozik ki a történet, hanem azért, mert bizony a cselekmény van olyan fordulatos és izgalmas, hogy alighanem hagyományosabban elmesélve is lekötné a nézőt. Kedvelhetőek és érdekesek a figurák, nem csak David, vagy a saját privát videóin keresztül is megismert Margot, hanem az apa testvére, Peter (Joseph Lee), s a Keresés másik kiemelt főszereplője, az odaadó nyomozó, Vick (Debra Messing) is.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Mindeközben Chaganty nem kerüli a viszonylagos kihívásokat jelentő szituációkat sem: annak is megtalálja a módját, hogy az ifjúság, a média, illetve a mindenféle csoportok viszonyát érzékeltesse Margot eltűnésével kapcsolatban. Érzékenység, manipuláció, képmutatás – ez mind megjelenik a történetben, éppen annyira, hogy elégségesen komplexnek érezhessük azt, ám közben azért ne feledjük, hogy a Keresés alapvetően egy szakértelemmel összerakott műfaji film, amelynek elsődleges célja, hogy szórakoztassa nézőjét. 

Mint ilyen, tisztában van a határaival, nem is akarja átugrani őket: van egy apa, akivel együtt tudunk érezni, létezik egy világ, amiben mi is otthonosan mozgunk, sőt igazából a mi világunk is, annak segítségével fogalmazzuk meg a mindennapjainkat – a Keresés pedig bemutatja, hogyan lehet ezt felhasználni arra, hogy a szokásosnál picit eltérőbben ragadjon minket magával a suspense. 

És ennél korrektebben ezt aligha lehetett volna elérni. Enter.