Sziget 2018
2018.08.16.

Három popdívát láttam idén a Szigeten, egyik jobb volt, mint a másik, és Lana Del Rey volt a legkevésbé jó. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Lana Del Rey, Dua Lipa és koncertjét végignézve arra jutottam, hogy három dolog kell ahhoz, hogy egy popkoncertet élvezni tudjunk. Az egyik a jól összerakott setlist, amely mindhárom koncerten remekül működött. A másik kettő már egyértelműen az előadó személyén múlik: hogy élvezze, amit csinál, és hogy érdekelje a közönsége. Lana Del Rey már alapvetően hátrányból indul ezen a téren, hiszen számai a depresszióról és a burn-out jelenségről szólnak, ő maga pedig egy rejtélyes és elérhetetlen hatvanas évekbeli bárénekesnőre hasonlít leginkább, így találta ki őt a stáb, amely körülötte dolgozik. Így persze nehéz közvetlennek és élettelinek lenni a színpadon, de talán meg lehetne oldani, ha ehhez egy kevéske kedve lenne az énekesnőnek. Sajnos nincs, ezért a koncert legkínosabb pillanata az, amikor – nyilván rendezői utasításra – Lana két dal között komótosan lesétál a közönség előtti kordonhoz, és egy számnyi időt azzal tölt, hogy kelletlenül szelfizik az első sorban állókkal.
 
Lana Del Rey
Lana Del Rey
Egészen más a helyzet Dua Lipával, aki mindössze huszonhárom éves, és még csak egy évet töltött a showbizniszben. Könnyű neki, mondhatná Lana, aki már harminchárom, és éppen tíz éve unatkozik jól fizető zenei pályáján – de valahogy nem látom magam előtt azt a pillanatot, amikor Lana Del Rey annyi kedvvel és életerővel van jelen a színpadon, mint fiatalabb kollégája, és ez nemcsak azért van így, mert Dua Lipa számai dupla olyan gyorsak, és lehet rájuk ugrálni és táncolni.
 
Azt hittem, már kiment a divatból a kilencvenes évek retro-őrülete, de idén is tartja magát. Ezzel nem csak a retro színpadnál szembesültem, ahol olyan vicces és vállalhatatlan előadók léptek fel, mint a Brooklyn Bounce vagy az Ámokfutók, hanem a menő popénekesnők ruháin is. Dua Lipa és MØ is a Spice Girls Melanie C tagjának feledhetetlen Adidas melegítőnadrágját viselte, egy-egy újragondolt változatban. Dua Lipán az oldalt csíkos, patentos nadrág mintha fel lett volna szabdalva, és a kis darabokról lett volna újravarrva, MØ-é pedig feltehetően tényleg a Spice Girls korszakából maradt meg, a bokáját verdeste, alatta fekete zokniján egy méretes bokalánc éktelenkedett fityegőkkel. A szettje ezen kívül egy ormótlan bőrcipőből és egy bőrmellényből állt, festett-lenőtt haja teljesen összekócolódott. Ha az utcán látnánk, azt mondanánk, ízlésbaleset, mit baleset, katasztrófa, a színpadon viszont kifejezetten menőnek tűnt. A dán énekesnő ugyanis teljesen önazonosan viselkedett koncertje közben, amiben persze az is segítette, hogy ő találta ki saját imidzsét. És bár a bulija délután hatkor kezdődött a legforróbb kánikulában, beugrott a közönségbe, stage divingolt is, és a biztonsági őrt, aki megpróbálta ebben megakadályozni, egyszerűen lerúgta magáról. Ezenkívül épp aznap ünnepelte születésnapját, és a rendkívül tájékozott rajongói fel is köszöntötték, mire MØ könnyekig meghatottan azt mondta: „köszönöm, hogy ilyen kibaszottul széppé tettétek a szülinapomat”.
 
Dua Lipa
Dua Lipa
A Sziget egyébként nem csak az előadói miatt Európa egyik legjobb fesztiválja. Idén a „Love Revolution” volt a fő topik, amely köré a programok jó része szerveződött, amely a legtisztább liberális értékrendet hirdette: egymás szeretetét, elfogadását és a békét. „A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes “álomállamot”, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga, legyen az szexuális szabadság, vallásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága” – írja a fesztivál sajtóanyaga; bátor kijelentések ezek 2018-ban Magyarországon. Ugyanakkor van abban valami megnyugtató, hogy az a félmillió, a világ több mint száz országából idelátogató fiatal ezt szeretné hallani, ebben érzi jól magát.
 
Már az elmúlt években is méltattam a Sátor határok nélkül erős koncepciójú, mégis Sziget-kompatibilis kiállításait. A Néprajzi Múzeum és a párizsi Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum (igen, Párizsban ilyen is van) idei tárlatának koncepciója a család, a kultúrák kapcsolata, a szerelem és a beavatás köré épült. A sátort lényegében egy lakóházzá alakították, szobáiban pedig szembenézhettünk saját előítéleteinkkel, és azzal, milyen keveset tudunk a világról, mások kultúrájáról és a mi kultúránkról. Beöltöztem cigánylánynak (egész jól néztem ki), öntöttem ólmot (állítólag lesz egy rakás pénzem, és felülkerekednek rajtam az ösztöneim), menyasszonyokat és vőlegényeket párosítottam népviseletük alapján, majd elhelyeztem őket a Kárpát-medence térképén (inkább kevesebb, mint több sikerrel), eltűnődtem rajta, hogy a kiállítás egyes képein megjelenő családok milyen vallásúak/nemzetiségűek lehetnek, hogy miért hiányzik az egyik képről az apa, megnéztem egy videót a női körülmetélésről. Kifejezetten izgalmasnak találtam Gőbölyös Luca fotósorozatát, ami a Férjhez akarok menni! címet viseli, és ami a főzőműsorok és gasztroreklámok működését utánozva teszi nevetség tárgyává azt a társadalmi sztereotípiát, miszerint az asszony helye otthon, a tűzhely mellett van. Magazinokba illő, szándékoltan giccses képen habos kapucsínót láthatunk egy kis fanszőrzettel, talpas pálinkáspoharat gyöngyökkel, fehér rózsával és egy csepp vérrel, alattuk olyan „népi bölcsességekkel”, mint „borba vagy pálinkába menstruációs vért kell tenni, ezt megitatni a kiszemelt férfival, és örökre belénk szerelmesedik”.
 
M
MØ. Fotók: Sziget Fesztivál
A Sziget idén nagy hangsúlyt fektetett a környezetvédelem propagálására is. Egyrészt vastag falú műanyagpoharakat készíttettek az italok számára, amelyeket 450 forintért lehetett megvásárolni, és újra lehetett töltetni. Így sokkal kevesebb műanyagszemét termelődött, mint az elmúlt években. Szívószálat csak akkor kaptak a fesztiválozók a koktéljukba, ha kértek, a pultosok nem rakták bele automatikusan, a vendéglátóhelyek pedig kizárólag fából és más lebomló anyagból készíthettek evőeszközöket. 140 ponton gyűjtötték szelektíven a szemetet, melynek 30-40%-át újrahasznosítják.
 
A Nagy Utcaszínházban egy ökológiai katasztrófát láthattunk idén. Az angol Wired Aerial Theatre As the World Tipped című előadásában az emberiséget látjuk, amely nem tett semmit a klímaváltozás ellen, amíg lehetett volna, és amely ezután kétségbeesetten menti életét a bekövetkező szörnyűségektől, de végül alulmarad. A hatalmas kivetítő és az előtte köteleken lógó, rángatózó apró emberi testek néha egészen eredeti képi megoldásokat hoznak létre, máskor csak látványos közhelyeket. Már-már didaktikusnak nevezném az előadást, ha nem tudnám, hogy amit látunk, az tényleg a közeljövőnk, azok a problémák, amelyekkel a mi gyerekeink fognak szembenézni, és csak remélni merem, hogy megoldják majd őket. Nem tudom, hány embernek vette el a bulizós kedvét az estéről estére ismétlődő Nagy Utcaszínház, nekem minden esetre kedvem lett utána hazamenni, és jobban szétválogatni a kukában a szemetet.
 
A Sziget messze az egyik legjobb dolog, ami ebben az országban mostanában történik kulturális és politikai értelemben is. Mikor a sorban állok, és a bejáratnál olyan hívószavakat olvasok, mint „Human Rights”, „Save the Planet” és „Love Revolution”, arra gondolok, hogy milyen szemétség, hogy ez csak azoknak jár Magyarországon, akik ki tudják fizetni a belépőt, és azoknak is maximum egy hétig.
Szerző: Puskás Panni