28. THEALTER, 2018.
2018.08.07.

"Nagy pénz, kis foci" - innen jutott eszembe a cím. A "nagy színház" ezúttal nem "nagyszínházat" jelent, és azt sem jelenti, hogy minden előadás "nagy" előadás. Nem is hibátlan, nem is tökéletes. A 28. THEALTER első néhány napján voltam néző. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Keserű Imre tréningje Paál István emlékére
Keserű Imre tréningje Paál István emlékére

A fesztiválok terepén idehaza a fapadosok vezetnek, lásd Ördögkatlan, lásd THEALTER. Nekem ez megfelel; Szegeden a zsinagóga kertjében a random kínálkozó fehér műanyag székek, odabent a színháziasított Régi Zsinagógában nyikorgós dobogó, a megnyitó ünnepség szónoka, Balog József rövidnadrágban, papucsban és teli szájjal mondja el a pár mondatát, a pénzügyi igazgató, Kavics (na jó, Martinkovics Katalin) egyszerre több helyen is ott van (láttak már "pénzügyi igazgatót" egy puccos fesztiválon a nézőtéren?). És némi nyaktekergetéssel a színházi törzshelyen, ebben a bizonyos régi zsinagógában fölfedezhetni a lámpák, tartóvasak fölött és mögött az egykori zsinagógát is...

A megnyitó után Keserű Imre egy névjegyszámba menő röpke tréning keretében megidézte a legendás szegedi színházcsináló, Paál István szellemét, szavait, előadás-pillanatait. Nekem, aki még emlékszem rá - noha, azt hiszem, nem tartoztam a hardcore rajongói közé, csak érdekelt -, a szövegek voltak a legérdekesebbek, az az akkoriban trendinek tartott durvaság, ami alighanem csak pontos és nyílt odamondás lehetett...

Jelenet a Képíró című előadásból
Jelenet a Képíró című előadásból

Utána tánc... A "legjobb barát", a google árulta el nekem, ki volt Zoltánfy István, az a fiatalon autóbalesetben meghalt szegedi festő, akinek a Képíró című előadás állított emléket. A Duna Táncműhely és a MASZK Egyesület koprodukciójában öt táncos és vagy tíz képkeret szerepel; "fából vaskarika", ezt oldd meg, táncolj el egy képet, tessék. Jó, az ilyesmire én talán kicsit süket (inkább vak) vagyok, leküzdhetetlen megfejtési kényszerem van, örökké a választ keresem a "mit mond"-ra, de legalább a kérdést. És Lőrinc Katalin az, akinek a mozdulataiban, a testén, az arcán, de még a kócos szőke haján is megtalálom, pontosabban találok valamit, amit drámainak, vagyis színházinak érzek - persze fogalmam sincs, hogy azt mondja-e ezt az utolsó ujjpercig ki- és megdolgozott test, amit én értek belőle, de reménykedem, hogy nem fontos. Juhász Zsolt a koreográfus-rendező, dj Panda adja a zenét, én meg nézelődöm. Sem el nem álmosodtam, sem nem unatkoztam - úgy döntök, jól indul ez az egész.

Alexandra Gitlan a Rhapsody in Glue című előadásban
Alexandra Gitlan a Rhapsody in Glue című előadásban

Kivált, hogy a következő előadás a szomszédos gimnázium udvarán van, az odabenti harmincöt fok után idekinti huszonötben. Rhapsody in Glue a címe, ez kicsit megrettent, mert ezek azok az angol nyelvű szóviccek, amiket egy angol anyanyelvű az életben nem mondana, csak mi hisszük, mindegy... Kocsival érkezik a monodráma főszereplője, az Aradi Kamaraszínház színésznője, Alexandra Gitlan, aki színésznőt játszik, a színésznő meg Nórát játszaná, ha a kocsija, éppen ott, előttünk, nem robbanna le... A dalokkal pettyezett monológ a mobiltelefon segítségével válik féloldalas dialóggá; hol a férj, hol a szerető van a vonal másik végén, és egy nagyjából kiszámítható írásgyakorlatból egy nagyjából tipikus színésznő-élethelyzet dramolettet látunk leperegni. Illetve épp ez a probléma: nemigen pereg, inkább csak szivárog - Tapasztó Ernő rendező lehetett volna sokkal keményebb mind Nótáros Lajos szövegével, mind az olykor kényszeresnek ható dalolásokkal. Mindazonáltal Alexandra Gitlant jó nézni, remélem, a monológbeli színésznő nem találkozik az ő civil énjével - nem érdemelné meg. Fölbosszantott az előadás vége: a színésznő - voltaképp a világgal való szakításképpen - benzinnel locsolja le a kocsit, majd elsétál. Hát: vagy ne tessék lelocsolni, vagy tessék szíves lenni felgyújtani. Ez nem épp egy Kierkegaard-i vagy-vagy, de azért komoly.

FAQ Színház: Izland - Magyarország
FAQ Színház: Izland - Magyarország

Kellene nekem ismerni már ezt a FAQ Színházat (btw wtf ez a név?) - az én hibám, hogy eddig elkerültem őket; na, ez fog megváltozni mostantól. (Közbevetem: ez a THEALTER egyik szerepe az életemben, megmutogat nekem ezt-azt, amit attól kezdve nézni érdemes. Vállvetve harcolunk az én legnagyobb ellenségem, a színházi unalom ellen. Köszi.) Mert itt van ez a hat fiatal ember, három fiú, három lány, és arról beszélnek, hogy jó (lenne)-e Izlandon (Izlandban?) élni. Nem erről beszélnek, persze. Pizsamában vannak, lazák. Tolják az Echo-tévés sikerpropagandát, lőrinceznek, fociznak, fölemlegetik a minielnök ilyen-olyan-amolyan elégtétel-fenyegetését - és sem nem büszkék önnön bátorságukra, sem nem dühösek; a közbeszédből nagyon hiányzó lágéban nyomják, ahogy egy jó magyartanár jegyzi meg, hogy a "magyarokat" kis m-mel írják. Mindenki tudja, nemde?

Van zene is, kapnak ehhez meg ahhoz a hangszerhez, ez már egy ilyen színésznemzedék, muszáj neki allroundnak lenni, ha a víz - posványos - fölött akar maradni. Jók, na. Izlandban a jég hátán is megélnének, bár az ottani parlament akkora és olyan, amekkora és amilyen az itthoni legfőbb gázszerelő valamelyik birtokán a magtár. De előtte áll - nem a magtár előtt - a polgári engedetlenség emlékműve, mert nincs demokrácia polgári engedetlenség nélkül. Ők mondják, én meg elhiszem nekik.

Újvidéki Színház: Hasszán aga felesége
Újvidéki Színház: Hasszán aga felesége

Urbán András az Újvidéki Színházban rendezte meg a Hasszán aga felesége című előadást; sem a vonatkozó balladát, sem a darabot nem ismertem, de Urbán kezére az ötödik másodpercben ráismerek, és nem, nemcsak az üvöltésből, a maszkokból, a rohangálásból - mindközönségesen a nézőtér lerohanásából -, hanem abból a nyílegyenes, közvetlen hatásmechanizmusból, amellyel általában dolgozik. Ha hét pasi maszturbál a színpadon bő negyedórán át (én legalább ennyinek éreztem), akkor ez pontosan azt jelenti, hogy hét pasi maszturbál a színpadon bő negyedórán át. A kedves-rendes belvárosi színházaim eddigre már félig kiürültek volna, de szeretném, csak egyszer, istenem... És ez még csak a kezdet. Mert utána egyebek mellett elüvöltik, hogy "nem gyűlöltük a kisebbséget", "nem üldöztük el a fiatalokat", és az elmúlt huszonöt év nagyjából összes egyéb bűnét. Hasszán aga legendáján bármikor összeveszhet a szerb a bosnyákkal, a horvát a szerbbel, magáénak vallhatja mind az engedelmes feleséget követelő agát, aki elűzi az agánét, gyermeke anyját, mert...

Mert - és ez már Béres Márta kimagasló játékának is kimagasló részlete - nem akar szülni azért, mert ezt várják el tőle, mert ketyeg a biológiai óra, mert jár a családtámogatás, mert, mert és mert. Ismerjük az összes közönséges nőviccet, amelyet Béres mellett Figura Terézia és Banka Lívia fölelevenít, mind a maszkulin szupremáciáról szól, és Urbán nem ám "önkritikus" rendező, hanem támadó, nem lennék férfi a nézőtéren, nem én.

Akkor sem, amikor a hét férfi visszajön bugyi-melltartó kombóban, combfix és tűsarkú hozzá, már ránézésre is brutál gáz, és hashtag (#) metoo jeligére elővezetik a vonatkozó dosszié viszketős extremitásait, amikor egy dekoltázsra vetett pillantás már maga az erőszak, egy rendezői utasítás szexuális zaklatás; szóval a másik véglet, ez sem kellemesebb. A női trió a szopáshoz ad fizikai és lelki használati utasítást, ez vicces, kivált, ha hozzáképzelem a kedves-kedvenc színházaim eddigre már töküres nézőterét, elvégre mindig erről álmodtam, csak nekem játsszanak, itt meg nem megy ki senki.

Agánét ismét férjhez adják - ebben sincs köszönet. Komorba fordul minden a végére, mondom, ez Urbán András, az egyik legjobb magyar rendező előadása, Béres Mártával, az egyik legjobb magyar színésszel a főszerepben. Amúgy maga az előadás nem a legjobb előadása, a tempón lehetett volna még matatni kicsit, meg az erőteljes hatáselemek egymás ellen fordulásán lehetett volna tompítani valamelyest.

Trojka Színház: Anna Karenina. Forrás: thealter.hu
Trojka Színház: Anna Karenina. Forrás: thealter.hu

Meghitt éjszakai időpontban kezdődött az Anna Karenina a Trojka Színház előadásában, az obligát mondattal: "a boldog családok mind hasonlók egymáshoz". Aztán nem látunk egy boldog családot sem, pedig Balassa Eszter dramaturg kitűnő adaptációjában három pár élete is terítékre kerül - de legalább igazi QED, amit látunk: "minden boldogtalan család a maga módján az".

Szobaszínházi verzió ez; nemcsak a majdnem nulla díszlet és a több szerepet is alakító színészek miatt, hanem a dialógusok-jelenetek intimitása miatt is. Néha direkte kényelmetlen volt közelről belekukucskálni Anna és Vronszkij kezdettől fogva terhelt szerelmébe, hiszen ha ők nem is, én már tudtam, mi lesz a vége... Gryllus Dorka az első egy-két jelenet után szinte belecsusszant Anna figurájába, és olyan szépen vezette végig boldog-boldogtalan útján, hogy nemigen lehetett másra figyelni, pedig Bárnai Péter is jó Vronszkij volt, Nagy Dóra meg több szerepben is komoly-komor és vicces, de mégis Gryllus Annája körül forgott itt a tenyérnyi világ, és csak utána, az utcán jutott eszembe, miért nem látom én ezt a nőt máshol is, másban is, többször is...

Soós Attila rendezése ügyes - és hántsuk le a szóról a kellemetlen felhangot, mert ügyesnek lenni nehéz, ahhoz tehetség kell, és itt van. Inkább van, azt hiszem, a rendezéshez, mint ebben az előadásban a két szerep megformálásához: valamiért az általa játszott Levin is, meg az Anna gyereke, Szása is kicsit lökött volt, nem százas, mondanám, de annál sokkal kevesebb, és hogy miért, na, arra nem tudtam rájönni...

Mindegy - az órámra se néztem. Pedig tán ez is lehetett volna rövidebb annál a két és fél óránál (nettó), aminek a vége úgy negyed kettő tájt volt, de huss, röpült az idő, és akkor most talán elolvasom újra az Anna Kareninát, noha annyi mindent nem olvastam még.

Így indult a 28. THEALTER - kíváncsi vagyok, kitartja-e a magasságot a végéig.

Szerző: Csáki Judit
Címkék: , THEALTER 2018