Helyesebben az össze nem illését, elvégre éppen ez a Furcsa pár lényege: Oscar és Felix, a két házassági hajótörött jó barát összeköltözködésének ezt a tűz és víz (egyszersmind: Zoro és Huru) jelleget kell fölmutatnia lépten-nyomon. Egy a lazánál is lazább meg egy neurotikusan rendmániás, egy elkötelezett életélvező és egy megveszekedett életszenvedő nagy, háztartási játszmája ez a darab, s ez a jól kitalált (ezredéves) patent teszi alighanem örökéletűvé, mi több klasszikussá az immár 90 felett járó Neil Simon 1965-ös vígjátékát.

 

Gáspár Tibor

A két főszerep, régi színházi közmegegyezés szerint, afféle páros jutalomjátékot alkot, s ezt a vélelmet nem is szükséges revízió alá vennünk. Ezt bizonyította az a városmajori előadás is, melyben a Miskolci Nemzeti Színház felől érkező produkció két főszereplője, Görög László és Gáspár Tibor hozta ki a maximumot Felix és Oscar ziccereiből – dacára az első részben egészen katasztrofális hangosításnak. Béres Attila rendező, mondhatni, a papírforma és a színészi alapkarakter hatalma előtt fejet hajtva osztotta rájuk e szerepeket (vagy épp ellenkezőleg: mint utóbb a rendezői hozzászólásból a cikkíró számára kiderült – L. F.), s ezzel a siker nagyobbik fele már jószerint garantált lehetett.

 

Merthogy Görög Lászlónak például már akkor jól áll a trehány Oscar szerepe, amikor még csak a hangját küldi be önmaga előtt a színpadra. Alakításának alapmozzanata az ön- és életismeret derűs-tódító kiábrándultsága, amit a kiszólások ("babáim") meg a poénkodások a tán legnemesebb emberi alapállás gyanánt körvonalaznak. Ez a "próbáljuk meg valahogy jól érezni magunkat" közhasznú filozófiája, ami a pókerasztalnyi férfiközösségben természetesen az ugratás és a cukkolás formáját magára öltve válik testmeleg gyakorlattá. Innen, ebből a gunyoros, de roppant toleráns pozícióból sikerül aztán Oscart kibillentenie Felixnek a módszeres rendszeretetével és a házsártosságával, a rég vesztett házassági mérkőzések kényszeres és abszurd újrajátszásával, s a Görög által megformált figura harcos, valósággal ütésközeli dühe itt változatos tartalmakkal telik meg. Jut benne szerep a jól kitaposott kényelem elvesztésének, a nők utáni vágy kielégítetlenségének, az említett párkapcsolati újrajátszás miatt érzett tehetetlen indulatnak, valamint annak az általános reménytelenségnek is, amelyet immár nem képes kedélyes pózzal viselni. Ez a hangban és indulatban mindvégig példásan kalkulált, a poénokat pedig hibátlanul kivezető alakítás a miskolci illetőségű előadás első számú tartóoszlopa.

 

Görög László és Gáspár Tibor (A képek forrása: Miskolci Nemzeti Színház)

A másik értelemszerűen Gáspár Tiboré, aki ugyan tán valamivel lassabban zökken bele a játékba, de a figurát ő is mindjárt készen hozza be a színpadra. A be- és kiállása rögtön a nevetséges és persze slemil vesztesé, s az alakítás a továbbiakban is jórészt testközpontú és a fizikai komédiázás hatékonyságát kamatoztatja. Gáspár átlényegülése tüchtig háziasszonnyá, illetve mindenkit sírós hangulattal megfertőző gyászhuszárrá igazi színészi mesterremek: a tartása hol egy bánatos tekintetű mosogatórongyé, hol egy agyonhajszolt házicselédé. S az ő teljesítményét külön dicséri az is, hogy az említett szélsőségek felől a – majd’ mindig erőltetettnek tűnő – végjátékra látványos zökkenő nélkül vissza tudja kormányozni Felixet a normalitás regiszteréhez. Így válhat hihetővé a két férfi barátságának hangsúlyos megerősítése, az együttélés viharos kudarcát is átvészelő kapcsolat fölmutatása.

 

Ők ketten tehát, annak rendje és módja szerint, a hátukra veszik az előadást, ám a játék zavartalansága másokon és máson is múlik. Például a díszleten, amely ezúttal nem a szokott őskáosznak, a szutyok és a rendetlenség otthonának mutatja Oscar hajlékát: Horesnyi Balázs lakásbelsője még csak talaj- és asztalszinten mutatja szétcsúszottnak a sportújságíró lakását, de a polcokon még a magánéleti vereség közepette is szépen beállítva virítanak a győzelmi serlegek. (A lakásban olykor bekapcsolják a tévét is: szól a korjellemző háttérzaj, de azért Béresék nem mórikálják a retrót.) Aztán jól teljesítenek a heti pókerparti beltagjai is, szépen kijátszva a kinek-kinek jutó apróbb ziccereket. Közülük a legnagyobb színészi súllyal Szegedi Dezső rezignáltan pocakos rendőre és papucsférje van jelen, de külön dícsérhető a kártyaasztalnál benjáminként jelen lévő Vinnie, azaz Papp Endre is, aki különösen a befelé röhögés és a serény aggodalom terén mutat mintaszerű jártasságot. S persze feltűnnek a nők is (Cecily és Gwendoline – a neveket Neil Simon a Bunburyből kölcsönözte), de nekik már tényleg csak kurta epizódszerep jut a színpadon – és alighanem e két dérütött pasas életében is.