A fa alatt
2018.05.21.

Naiv vagyok, nem tudom másként mondani. Azt hittem, a fülemile-féle pereskedés amolyan hungarikum, erre tessék, egy izlandi fekete komédia épül hasonló súlyú konfliktusra. Igaz, ott még vígjátéknak hívják a műfajt. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Rossz szomszédság, török átok, mondja a költő, s egy helyen még azt is olvasni, hogy: „nincs három nagyobb csapás, mint a csepegős ház, a rossz szomszéd és a rossz feleség”. Ha ez utóbbit kiterjesztjük a rossz házasságra (miért csak a feleség lehet rossz?), akkor A fa alatt című vígjátékban bizony nem dúskálnak az örömben a derék izlandiak. Pedig mi itt, Ká-Európában amellett, hogy folyton a skandinávokká mossuk össze az északi népeket, még azt is hisszük, hogy túl hűvösek és kimértek egy virtigli csetepatéhoz, hiszen nem is vér, hanem halolaj csörgedezik az ereikben. 

Nos, örömmel könyvelhetjük el, hogy ott is el tud fajulni egy piszlicsáré vita a szomszédok között. Más kérdés, hogy a végül áldozatokkal is járó, a végletekig elfajuló konfliktust ők komédiának fogják fel, és el is tudom képzelni, hogy egy-két irracionálisan szemét betartásnál hangos nevetés csattan fel az izlandi mozikban, hiszen ilyen a világon nincs, nálunk viszont ez a földhözragadt valóság: kétszer, ha elnevettem magam a dráma láttán.

Akkor most ők a boldogok és mi vagyunk a realisták, vagy fordítva? És akkor hova álljanak a törökök?

Történik, hogy a békés és idilli sorházvilágban, ahol még a fűnyíró is tompábban zörög, egy fa árnyékot vet a szomszédos kertre. Hosszú ideig nem volt baj vele, csakhogy a szomszédnak, Konradnak új felesége van, a negyven felé közeledő, sőt azt talán már át is lépő Eybjorg, aki még a fiatalság illúzióját kergeti: kínosan ügyel az alakjára, gyermeket szeretne mindenáron (ez kissé gépiessé teszi a szerelmi életüket), és bizony szeretné, ha csokibarna lenne a bőre. Konrad szól is Baldvinnak és Agnesnek, hogy meg kellene ritkítani a túl nagyra nőtt fa ágait, ebbe ők, ha morogva is, de belemennek. A családi boldogságot ott a nagyobbik gyermek eltűnése torpedózta meg: állítólag öngyilkos lett, de a teste soha nem került elő. Ezt Agnes mindmáig nem volt képes kiheverni, emiatt megkeseredett, elhanyagolta magát, és a macskáján kívül látszólag már senkit sem kedvel.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A légkört tovább terheli, hogy a másik fiuk, Atli is kénytelen hazaköltözni a szüleihez, mert a felesége kidobta. A régi kedvesével felvett szexjeleneteket nézte a laptopján, ez pedig ritkán jelent jót egy házasságban, így már azért is küzdenie kell, hogy láthassa a kislányát, Asát.

Nem csoda hát, ha Konrad megalapozottnak tűnő kérését előbb éles beszólások, verbális sértegetések, majd végül tett követi: egy reggel Baldvin kocsijának mind a négy kerekét kiszúrják. Nem szaporítom, jó magyar ember innen már tudja, hogy itt előbb vagy utóbb vér is fog folyni. És tényleg: előbb a macska, majd Konrádék kutyája kerül a harc frontvonalába.

Hafsteinn Gunnar Sigurdsson filmje ügyesen és igen finoman építkezik, mindig csak egy fokkal löki arrébb az őrület határát, csak pár centivel kerül arrébb az elfogadhatatlan. Ugyanakkor nagy teret ad a színészeinek, és ők meg is hálálják ezt: például Baldvin arca az izlandi férfiak kórusában (egyetlen hobbija) bármikor megérne egy pszichológiai tanulmányt. És az sem mindennapi teljesítmény, hogy bár egy vak hangot sem értünk a kórusműből (jó döntés a forgalmazó részéről, hogy nem fordítják le a feliratban a mű elénekelt részeit), mégis egyre többet mond nekünk a sejtelmes, baljós, bús zene. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A forgatókönyvet jegyző rendező és társa (Huldar Breidfjörd) a két fő konfliktusszál közé ügyesen csempészi be a minidrámákat, a steril környezet mögött lüktető, megannyi eleven sebet. Elfojtást és hiúságot, monotonitást és az élet izgalmait pótló perlekedést (a film egyetlen boldog, és önfeledten szexelő párját kiosztják a lakógyűlésen: túl hangosak a saját életükbe belemerevedő, büszkén örömtelen lakók számára). Monika Lenczewska kamerája pedig semmiről sem marad le: a balladai módon susogó növényekről, az arcokon átsuhanó fájdalomról és frusztráltságról, vagy azokról a pillanatokról, amikor a józan ész még közbeszólhatna, hogy most álljunk le, hiszen méltatlan hozzánk ez az egész háborúskodás, de a düh, az indulat mindig erősebbnek bizonyul.

Sigurdsson olyan jól kezeli a filmidőt, hogy a szűk, hamar elrepülő másfél óra most sokkal többnek, gazdagabbnak tűnik, talán azért is, mert nem beszél túl semmit, a látszólag jelentéktelenebb részek is tovább árnyaljak a lassan mindent elöntő és minden emberi gesztust meghatározó irracionalitást, és egyre közelebb hozzák az elkerülhetetlen véget. A fa alatt egyszerre lakótelepi ballada és görög dráma, amelyben kecsesen suhan a végzet, és önmagát teljesíti be. S bár a legutolsó csavar kitalálható (s így némiképp felesleges is), amúgy minden a helyén van: semmi sem lesz didaktikus, és főként nem lesz szentimentális. Ilyenek vagyunk, törékenyek és idióták, akiknek elég néhány jól elhelyezett véletlen, néhány rosszul időzített mondat, hogy leromboljanak mindent. A sors pedig – vagy a gondviselés – jókat nevet (lám, mégis csak vígjáték) a sakktáblája felett. Elég a megfelelő helyzetbe rendezni a figurákat, a többit már lemeccselik ők maguk.

A fa alatt keserű és átgondolt alkotás, s bár látszólag semmi meglepőt nem mond, mégis ólmos léptekkel hagyjuk el a termet. Talán csak az a felismerés melegíthet még minket, hogy ők, az északiak sem jobbak a Deákné vásznánál. Vagyis van rokonság, és nem is kevés.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék: Mozipremierek 2018